Türelem, döntőt terem?!

 2012.03.16. 22:07

A Kecskemét hazai pályán 3:0-ra győzött a Dág ellen a férfi NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak nem játszottak hibátlanul, de amikor türelmesek voltak, sikerrel jártak a vasárnapi folytatás előtt.

— A mai meccsen nagyon sok hibával játszottunk — értékelt Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője. — Az első játszmában az első technikai szünetnél már mondani kellett a játékosoknak, hogy nyugodjanak meg, higgadjanak le, nem kell türelmetlenkedni. Valólószínű, hogy a bajnoki elődöntő, és az esélyesség terhe miatt hibáztunk ilyen sokat. Az első szünetig négy ki nem kényszerített hibánk volt, az időkérés után pedig összesen kettőt rontottunk az egész játszmában. Kevesebbet rontottunk, az ellenfél viszont körbeütötte a pályát.

A második és a harmadik játszmában már csökkent a hazaiak hibaszázaléka, és blokkban, illetve mezőnyvédekezésben precízebbek lettek.

— Mindig jókor érkeztek az ászértékű szervák, így hat- és hétpontos különbséggel tudtuk megnyerni a játszmákat — folytatta Gyurkó. — A mai röplabdában, amikor minden labda pontot ér, ez komoly különbség. Annak örülni kell, hogy játszmaveszteség nélkül győztünk, de ha a Dág kis termében nem védekezünk fegyelmezetten, az elpattanó labdákat nem tudjuk majd visszahozni, tehát pontosabb játékra számítok. Arról nem is beszélve, hogy ott minden meccs ünnepnek számít.

Az alföldiek trénere tehát arra számít, hogy vasárnap kemény ellenfél lesz a Dág.

— Keményen fognak szerválni, a közönség mellettük fog állni — magyarázta Gyurkó Sándor. — Tessék elképzelni egy kis termet, ahol két méterre a pályától ott ülnek a nézők. Ha nagy különbség van a csapatok között, akkor is egalizálódhat ez. Megfogja az ellenfél csapatát. Bízom benne, hogy ha függetleníteni tudjuk magunkat ettől, magabiztosak és nyugodtak leszünk, akkor nyerni tudunk a vasárnapi meccsen, és akkor kedden, hazai pályán már a továbbjutásért küzdhetünk.

NB I, férfiak, elődöntő, 1. mérkőzés

Kalo-Méh-Kecskeméti SE — Dági KSE 3:0 (20, 19, 18)

Kecskemét, 100 néző. Játékvezetők: Tillmann, Kiss Z.
Kecskemét: Tóth I G. 6, Csala 12, Bokor G. 8, Farkas P. 8, Dorcsák 5, Csoma 11. Csere: Szabó T. (liberó), Hatvany Zs., Csányi D. 1, Szappanos M. 1. Edző: Gyurkó Sándor
Dág: Oszuska G. 1, Szauter P. 7, Oszuska II Z. 7, Jánossy 13, Pollák 1, Horváth G. 3. Csere: Zirigh (liberó), Locker 3, Krupánszki 6. Edző: Oszuska I Zoltán, Szauter Ferenc

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 3:0, 5:7, 11:10, 16:12, 21:15, 23:19. 2. játszma: 1:3, 5:7, 11:10, 15:16, 20:16. 3. játszma: 1:6, 8:7, 11:8, 14:9, 18:13, 19:16, 22:16

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Kecskemét javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Gyurkó Sándor:
— A meccs elején türelmetlenek voltunk. Amikor türelmesebbek lettünk, sokkal kevesebbet hibáztunk, és mi irányítottuk a meccset.
Oszuska I Zoltán: — Rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettünk, gyengén játszottunk. Nem éltünk azzal, hogy a Kecskemét sem volt csúcsformában.

(forrás: kesport.hu)

Címkék: bajnokság kecskemét röplabda nb1 rájátszás dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr414321164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása