Szombaton újabb fejezetet kezd az Albrecht-Miskolci VSC-MISI a női NB I-ben. A borsodiak a bajnokság, záró szakaszához közeledve ezúttal az 5-8. helyért csatáznak a TFSE-KRA ellen. Az első összecsapásra Miskolcon, 17 órától kerül sor.

A borsodiak helyzeti előnyből vághatnak neki a párharcnak, amely egyébként az egyik fél második győzeleméig tart. Mivel az alapszakaszban jobb helyen végeztek ellenfelüknél, így élvezik a hazai környezetből adódó előnyöket. Ennek az a lényege, hogy ha két találkozó után döntetlenre alakulna az állás, akkor a harmadik mérkőzésre Miskolcon kerülne sor.

— Ne szaladjunk ennyire előre az időben — jegyezte meg Toma Sándor, a miskolciak edzője. — Egyelőre figyelő tekintetünket csakis az első, szombati találkozó felé fordítjuk. Természetesen nem lehet más a célunk, mint a győzelem kiharcolása. Erre reális is az esély, ugyanis meggyőződésem szerint jobbak vagyunk, mint a fővárosiak. Ezt az alapszakasz során kétszer már igazoltuk is, hiszen mindkét esetben legyőztük ellenfelünket. Természetesen ez nem jelent sokat, csak arra jó, hogy rendben legyen az önbizalmunk, és kellő mértékben felpaprikázva lépjünk ellenük pályára.

A tréner azt is hozzátette, hogy távol áll tőle az elbizakodottság, mégis úgy érzi, ők nyerik a párharcot. Leszögezte: nem szeretnék húzni a csatát, jó lenne, ha a második találkozó után véget is érne az ütközet.

Erre reális az esély, ugyanis a miskolciak ebben a bajnokságban már többször is megmutatták oroszlánkörmeiket. Elegendő csak a BSE, vagy a Gödöllő elleni találkozókra gondolni, ahol reálisan győzelmi esélyeik voltak, csak éppen még a tapasztalat hiányzott. Most viszont már ezzel sem lehet gond, ráadásul a tréner minden játékosára számíthat, nem zavarta munkájukat sérülés, illetve betegség.

Amennyiben a miskolciak sikerrel veszik a párharcot és túljutnak a TF csapatán, akkor mérkőzhetnek majd az ötödik helyért. Azt egyelőre csak tippelni lehet, hogy ki ellen, nagy a valószínűsége azonban, hogy az Újpest áll majd a háló másik oldalán. Ez persze most még odébb van, egyelőre szem előtt a szombati, 17 órakor kezdődő, TF elleni mérkőzés lebeg!

(forrás: minap.hu)

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 rájátszás tf mvsc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr384320356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása