A Szegedi DRE női röplabdacsapata, és az utánpótlást jelentő Radnóti Miklós Gimnázium együttese több emlékezetes mérkőzést vívott. A „közös nevező” Ducsai Géza nem is tudott egyet kiválasztani, négyet idézett fel a Délmagyarország című napilap hasábjain.

A Szegedi DRE, és vele együtt tulajdonképpen a női röplabda három éve nem létezik a csongrádi megyeszékhelyen. A klubszín lila-zöld volt, amelyek közül előbbi a csökönyösséget, utóbbi a reményt jelentette. Hiába voltak csökönyösek, már remény sincs arra, hogy ez a sportág feltámadjon és elitszinten létezzen (bár jelenleg Csíkos Gábor foglalkozik egy NB II-es csapattal). Maradnak az emlékek. Az egykori mindenes, Ducsai Géza is fekvenyomásra, erőemelésre váltott, ott ér el évek óta a tanítványaival sikereket.

― Nem tudok egyetlen mérkőzést kiválasztani, rengeteg nagy csatát vívtunk az egyesülettel, a gimnázium csapatával és a korosztályos válogatottal ― közölte Ducsai. ― A később sikert sikerre halmozó Nyíregyházával a négy közé jutásért játszottunk a bajnokságban, és az ottani találkozón három-kettőre kikaptunk. A hazai visszavágóra Szél Mártát leforgattam Erdősné Balogh Erikáról, ami jó húzásnak bizonyult: nem tudták tartani, a feladónk, Dobos Ildikó tömte labdával, ő pedig futószalagon gyártotta a pontokat. Három-nullára győztünk, és a klub legjobb eredményét elérve bejutottunk a négy közé. A már említetteken kívül tagja volt még a csapatnak többek között Komáromi Veronika, Csókási Márta és Balogh Bea.

― Idegenben kikaptunk a Nyíregyházától, de gyorsan tanultunk az elkövetett hibákból, és már a hazafelé úton, a buszon átszerveztük a szegedi visszavágóra a csapatot. Én feladóval átlóban játszottam, és számomra is nagyon emlékezetes ez a párharc ― mondta Komáromi Veronika.

Még a pontvadászatnál és az SZDRE-nél maradva: a Debrecen elleni egyik találkozón 2:2 volt az állás, az ötödik játszmában 14:7-re vezetett a hajdúsági együttes, ekkor „költözött” a nyitósarokba Huff Melinda, és az ő védhetetlen szerváival fordított és nyert a Szeged.

A nemzetközi porondon is termett babér. Lengyelországban, a korosztályos válogatott szövetségi kapitányaként, az Olimpiai Reménységek Versenyén szerepelt Ducsai a lányaival, és 3:1 verték azt a cseh együttest, amely később utánpótlás Európa-bajnokságot nyert. Ennél is maradandóbb élmény a Szlovákiában rendezett középiskolás világjátékok, a magyarlakta Gútán mérkőztek a franciákkal. A Kiss Katalinnal (jelenleg Athénban profiskodik), Székelyhidi Judittal és Kádár Németh Beátával felálló Radnóti 3:0-ra diadalmaskodott, főként Kiss és Kádár Németh bombaerős, illetve cseles repülőszerváival. A szegedi gimnázium az ötödik helyen végzett, de a torna nem az eredmény miatt marad igazán emlékezetes.

― A gútai csarnokot a helyi magyarok piros-fehér-zöldbe öltöztették, de a szlovák hatóságok leszedették velük a díszítést. Ezzel nem ért véget a történet: fantasztikus volt, a mérkőzés után a helyi szurkolók sorfala, az általuk tartott piros-fehér-zöld drapéria között vonultunk a buszig, először a nevemet skandálták, „Géza bácsi!”, majd a kérésükre közösen elénekeltük Gútán, a helyi szlovák rendőrök statisztálásával a magyar himnuszt! Ezt sohasem felejtem el.

(forrás: delmagyar.hu)

Címkék: szeged röplabda ducsai

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr744315848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása