Hosszú, kemény héten van túl a Team Northumbria és a Polonia női- és férficsapata egyaránt, mivel két nap alatt két mérkőzést is játszottak. Szombaton a londoniak Leeds-ben vendégeskedtek, másnap pedig hazai pályán fogadták a Team Northumbriát.

Magyaros képgaléria a rangadók hétvégéjéről ide kattintva megtekinthető!
 
Angol Super 8, nők, alapszakasz, 13. forduló

Leeds Carnegie ― Polonia IMKA London 3:0

Farkas Virág, Kiss Beáta, Kun Dorottya (Leeds Carnegie) és Dobos Ildikó, Borsos Anna (Polonia IMKA London)

A forduló rangadójának indult, de a Carnegie hamar átvette a kezdeményezést, és végül sima hazai siker született. A lelkes publikum ugyanakkor láthatott parádés labdameneteket, amelyeket olykor téves bírói ítéletek zártak le, de összességében csak egy csapat volt a pályán. Dobos Ildikó a mérkőzést követően elmondta, szinte semmilyen technikai és taktikai elemet nem tudtak megvalósítani, ami oda vezetett, hogy csak egyetlen szettben sikerült elérniük a húsz pontot. A Carnegie magyarjai közül Kiss Beáta nem lépett pályára, ellentétben Kun Dorottyával és Farkas Virággal. Utóbbi két lány nagyon hasznosan játszott.
Győzelmüknek köszönhetően a hazaiak pontszámban beérték a Poloniát, így a Carnegie csak most bánhatja, hogy a múlt héten kikapott a Swiss Cottage otthonában!

London Malory ― Team Northumbria 2:3
 
Tóth Luca (Team Northumbria)

A gyengébb játékerőt képviselő Malory otthonában igencsak megszenvedett a newcastle-i székhelyű klub. A hazaiak már 2:0-ra is vezettek, innen sikerült fordítaniuk Tóthéknak. A magyar játékos kezdett, majd edzője lecserélte, végül a harmadik szettben dobta be újra a mérkőzésbe. Ekkor már jobban ment Tóthnak is a játék, de összességében sem ő, sem pedig trénerük nem volt elégedett a látottakkal. És még nem is tudta, hogy mi vár rá vasárnap!

Polonia IMKA London ― Team Northumbria 3:0

Dobos Ildikó, Borsos Anna (Polonia IMKA London) és Tóth Luca (Team Northumbria)
Egy korábban elhalasztott mérkőzést játszottak a felek a hét utolsó napján, Dobos Ildikó pedig lányával, Tóth Lucával nézett farkasszemet a hálón keresztül.
— Egy kicsi gödörben vagyunk pár meccs óta. Inkább a fejekben nincs minden rendben, de ez remélhetőleg a leeds-i mérkőzés után megtört, mert vasárnap, alig huszonnégy óra leforgása alatt háromszáz-hatvanfokos fordulatot vett a csapat — írta a hunvolley.blog érdeklődésére Dobos. — Három-nulla arányban vertük Luca csapatát, úgy látszik, a szombati mérkőzés utáni őszinte beszélgetés segített.
Dobos remekül játszott, az ütői nem egyszer blokk nélkül támadhattak. Tóthéknál is gondok vannak, edzőjük a mérkőzés utáni nyilatkozatában elmondta, nagyon csalódott a csapatban, a magyar játékos pedig a hunvolley.blog megkeresésére számolt be a történtekről.
— Se nyitás, se fogadás, semmi. Nagyon rosszul játszottunk. Nekem azért valamelyest ment, de anyu kiválóan irányította a csapatát, szinte esélyünk sem volt — mondta csalódottan Tóth.
A vendégek edzője Dobost, míg a hazaiak trénere Tóthot látta a mérkőzés legjobbjának, így anya-lánya a mérkőzés után legalább valaminek közösen is örülhetett.

Ashcombe Dorking ― Swiss Cottage 0:3

Bulatkó Éva, Várkonyi Bernadett (Swiss Cottage)

A magyar duó nem lépett pályára. Bulatkó csak a hazai mérkőzéseken szerepel, míg Várkonyi kézsérülést szenvedett az egyik edzésen, így egy kis pihenő vár a Swiss liberójára.
 
Részletes eredmények és tabella ide kattintva!

Angol Super 8, férfiak, alapszakasz, 13. forduló

London Malory ― Team Northumbria 0:3

London Polonia ― Team Northumbria 1:3

 
Berndt Attila (Team Northumbria) és Offra Norbert, Rapi Róbert (London Polonia)
— Szombaton a Malory ellen három-nullára nyertünk — számolt be hétvégi túrájukról Berndt Attila a hunvolley.blog érdeklődésére. — Jól játszott a csapat, végig irányítás alatt tartottuk a meccset: 19-re, 21-re és 23-ra nyertünk. Végig átlót játszottam, 26 támadásból három hibám volt, 14 ponttal és egy sárga lappal zártam a meccset. A bíró nem fújt le egy teljesen egyértelmű kettős érintést az ellenfélnek, én meg egy kicsit hosszasan bámultam rá tátott szájjal, amit lappal jutalmazott. Ez 21:19-es hazai vezetésnél történt, így kellett a nyugalom és néhány jó megmozdulás a csapattól, hogy 25:23-ra behúzzuk a szettet és a meccset is. Vasárnap a Polonia ellen ismét átlóként kezdtem. Az első szettet elveszítettük 21-re, itt még aludt a csapat. A második felvonástól átmentem végleg négyesbe, így nagyon fegyelmezett játékkal, és némi szerencsével 30:28-ra nyertünk. Rapi Róbert csapatát látszólag letörte az egyenlítés, de megnehezítették a dolgunkat a harmadik szettben is (23:25). A negyedik játékrészt 8:2-es technikaival kezdtük, nagyon jól meneteltünk, jó támadások, mezőnymunka, minden a helyén volt. 25:17-re nyertünk, a végén Offra Norbert is bejött pár pontra, 23:16-nál egy ásszal köszöntöttem a pályán. Itt is 14 pontot szereztem, és 27 támadásból négyet hibáztam.
Győzelmének köszönhetően a Northumbria továbbra is magabiztosan őrzi második helyét a tabellán.

Leeds Carnegie ― London Polonia 3:2

Herczeg Roland, Tóth Milán (Leeds Carnegie) és Offra Norbert, Rapi Róbert (London Polonia)

Elég gyenge edzéseink voltak a kupameccset követően, ami szerintem az edző hibája is. Nem szeretném bírálni a teljesítményét, de nem az ő hete volt, belülről is jól látszott, hogy majdnem végzetes hibának bizonyult a rossz taktikája. Roland és én is a pályán, a másik oldalon Robi volt a kezdőben, Offra a cseresarokban. Robi keményen megnyitott minket, 8:2-es vendégvezetésnél pedig jött az első technikai. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két elképesztő bírói hiba is történt. Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani mindkét esetet, amikor valaki megpróbálja elhitetni velem azt, hogy márpedig az egy meg egy az három. Persze már aggódott is az edzőnk, pedig egyszerűen csak annyit történt, hogy Robi négy-öt alkalommal keményen megkínált bennünket. Ezután elkezdtünk mi is játszani, de fordítani már nem tudtunk. A második szettben azonban minden összeállt, 16:6-os vezetésnél pedig az edzőm beküldte a helyemre a másik feladót. Már ekkor is látszott, hogy nincs jó formában, de a Polonia nem tudott mit kezdeni a kemény, húzott nyitásainkkal. A bírók ekkor is borzolták a kedélyeket, szerencsére most a Poloniát sújtották ostoba tévedéseikkel.
A harmadik szettben is mi irányítottunk, köszönhetően a londoniak gyenge játékának. Edzőjük próbálta forgatni a sorokat, Offra is beállt, de semmi nem jött össze nekik, a mi ütőink pedig ekkor jól teljesítettek, mert hihetetlenül rossz labdákból is képesek voltak pontokat szerezni. A negyedik felvonásban már Roland sem tudott segíteni a csapaton, Robiék pedig vérszemet kaptak. A szett közepénél már öt ponttal is vezettek, amikor újra pályára kerültem. Fordítani már nem tudtunk, így a döntés az utolsó szettre maradt. A mindent eldöntő etapot mi kezdtük jobban, jó sánc- és mezőnymunkáknak köszönhetően végig irányítottunk. Játszottunk mi már színvonalasabb mérkőzést is a Poloniával, de most ennyire futotta. Rapi Robi jól játszott, ami pedig minket illett, kicsit haloványabbak voltunk az előző heti teljesítményünkhöz képest. A mérkőzés után Rolanddal sokáig beszéltünk a történtekről, hogy vajon edzőnk miért is erőltette annyira a skót feladónk játékát, mivel véleményünk szerint pocsék napot fogott ki.
Mindenesetre mi az élen végeztünk, így készülhetünk a bajnoki döntőre! Ellenfelünk még ismeretlen, mert az alapszakasz második az ötödikkel, a harmadik pedig a negyedikkel fog csatázni, hogy ezen párharcok győztesei eldöntsék, ki fog a bajnoki fináléba jutni mellettünk.
 
Részletes eredmények és tabella ide kattintva!

Címkék: anglia bajnokság légió röplabda légiós leeds northumbria polonia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr404291890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása