Hétpettyes Palota

 2012.02.26. 16:31

A Budai XI SE hazai pályán 3:2-re nyert a Palota RSC ellen a női NB I 9-13. helyéért zajló rájátszásának első fordulójában. A rendkívül hektikus, sok hibával tarkított meccsen az ötödik szettben 8:3-ra vezettek a vendégek, végül mégsem örülhettek győzelemnek...

Ahogy jeleztük, a hazaiak csapatkapitánya, dr. Balczó Noémi nem játszhatott, mert be van gipszelve a keze. Betegségek, adminisztratív, és egyéb okok miatt a vendégek felkészülése sem volt zavartalan...

AZ ELSŐ JÁTSZMA

Támadási- és nyitáshibákkal kezdett a Budai, de jó blokkokkal, pontos ejtésekkel és szoros mezőnyözéssel ellensúlyozta ezeket a kisiklásokat. Nagy küzdelem jellemezte a játékot az első pillanattól (6:8). Az első technikai szünet után Cirkov Marija remek blokkjával és pazar ejtésével gyorsan ledolgozta hárompontos hátrányát a házigazda (9:9), és kisvártatva a vezetést is átvette, mert a Palotának pontatlan volt a nyitásfogadása. Nyári Sándornak időt kellett kérnie, mert összeomlott együttese szervafogadása. Kiss Viktória a visszatérés után is zavartalanul szervált tovább, majd Chován Ágnes törte meg csapata rossz szériáját (10:13).

Kezdhetett kapaszkodni a vendég, és ez Papp Dóra, valamint Keppel Barbara jó megoldásával sikerült is, de Cirkov újabb jó blokkja megakadályozta az egyenlítést. Amikor mégis egál lett, Oláh János is időt kért (14:14). Hegedűs Anna támadásaira szemmel láthatóan felkészültek a rákospalotaiak, de a magas játékos kiválóan oldotta meg feladatát. A hajrára kiváló blokkjainak köszönhetően a Palota fordult előnnyel (18:22), és Chován Ágnes technikás, és lélektanilag is fontos pontja jóvoltából megnyerte a nyitó felvonást (20:25, 0:1).

A MÁSODIK SZETT

Mindkét csapaton látszott, hogy nagy a tétje és a presztízse a meccsnek. Eleinte fej-fej mellett haladt a két együttes, de a Palota gyenge nyitásfogadását ismét jól használta ki a Budai XI SE. Remekül mezőnyözött a házigazda, és folyamatosan növelte előnyét, Nyári mester gyorsan időt kért (6:2). Szinte minden labdát Papp Dóra kapott támadásban, s erre a hazaiak készültek is, a palotaiak elsőszámú ütőjátékosának minden tudására szüksége volt, hogy túljárjon az ellenfél eszén. Balogh Beatrix becserélése jó döntésnek bizonyult, hiszen a vendégcsapat kimozdult a holtpontról, Oláh János is kikérte első idejét a technikai előtt (6:7).

Megint a pontatlanságok és a hibák időszaka következett a Palota oldalán, így figuratív támadásaival ismét meglépett a Budai (11:7). Elkapták a fonalat a házigazdák, Nyári Sándornak időt kellett kérnie (13:7). Nulla-nyolcas sorozat után szerzett ismét pontot a vendégcsapat Soós Ivett ejtésével, majd Papp Dóra ásznyitása következett (14:10). Létezik-e innen visszaút? Úgy tűnt, hogy igen, de Szabó Dorka ütése megállította a vendégeket. Mezőnyben nagyjából nulla volt a Palota, így a második kötelező pihenőnél öt pont volt a Budai előnye (16:11). A nyitásfogadás sem működött, Bodnár Rita is ászt szervált, a frissen beállt Bánhidy Diána pedig ejtett.

Nyári mester levitte a liberót, a feladót pedig lecserélte (18:11), de hiába. Játékosai estek-keltek nyitásfogadásban, és a támadások sem jöttek össze, Keppel próbálkozását például levadászta a kettes blokk. Chován rontása után már tízzel verte vendégét a Budai, még a születésnapos liberó, Deli-Germann Olga is összehozott egy pontot, a szett pedig Cirkov Marija ütésével zárult (25:14, 1:1).

A HARMADIK SZETT

Egy rossz Palota-nyitásfogadással és Szabó Dorka pontjával indult a játszma, de hamar fordított a vendégcsapat (2:3). Cirkov centerben azt csinált, amit akart, és mivel ő pontokat akart csinálni, fordított a Budai. Ezzel lendületbe jött csapata, és szempillantás alatt elhúzott (7:3). A technikainál is négy volt közte, majd tovább gyarapodott a differencia. Szenzációs labdamenetek végén szerzett pontot a Budai, amely remekül használta ki ellenfele gyenge támadási hatékonyágát. Centerből könyörtelenül büntetett a házigazda (11:6), a másik oldalon túl sok teher hárult támadásban Papp Dórára, s mivel ezt tökéletesen látták a budaiak, kiválóan semlegesítették. A többi palotai ütő gyengélkedett, a hazaiak mezőnye viszont a helyén volt.

Hegedűs Anna akciói sikerrel zárultak, a hátsósorból is bombázott, ráadásul ászt is szervált (15:9). Lelkes, motivált játékkal menetelt a házigazda, a Palota viszont képtelen volt kimozdulni az apátiából. Nyári Sándor időt kért (19:11), de a budaiak káprázatos mezőnymunkája ellen tehetetlen volt együttese. Precízen működött a hazai csapatszerkezet, látszott, hogy mindenki tudja a helyét, a feladatát, és a megvalósítás is remekül sikerült. A vendégeknek szerencséjük sem volt, így ismét nagyon kikaptak, ezúttal Szabó Dorka volt a befejező ember (25:13, 2:1).

A NEGYEDIK SZETT

További változtatásokkal próbálkozott Nyári Sándor, visszatért Ihász Dóra és Chován Ágnes, a liberó Nagy Viktória lett, de a pályán maradt a vírusos betegséggel küszködő Soós Ivett. A másodbíró elnézte a felállási lapot, és Horváth Noémi helyett Bánhidy Diána volt beírva kezdőnek, de előbbi volt a pályán... Apró ajándék volt ez a vendégeknek, akik elléptek 4:1-re. Ebben az időszakban a Palotának pattant jobban a labda, de tettek is érte, mert minden pontért nagyot küzdöttek (3:7). Vitatkozós időszak következett, a vendégek kétségbe vontak néhány játékvezetői ítéletet, fel is jött a Budai (7:10).

Hamarosan azonban újra öt volt közte, így Oláh János időt kért (7:12). Hegedűs Anna próbálkozásait megint szépen fogták mezőnyben a rákospalotaiak, a szintén remekül küzdő Budai XI SE mégis elkezdett zárkózni! A hazaiak ebben a periódusban nem tudták kihasználni a remek formában lévő Cirkov képességeit, s Papp Dóra szemfüles megoldása után jött a második technikai (11:16). Kényszerből nagyon egyoldalú volt Palota, de Papp Dóra küzdött, és talált is, ráadásul ászt is nyitott, Oláh János időt kért (12:19). A visszatérés után jött egy újabb Papp-ász, de Soós két támadásrontása után felcsillant a remény a Budai előtt.

Érkezett is Valasik, de ekkor már megtört a csapat lendülete, és vészesen közelített az ellenfél (16:20). Nyári Sándor időt kért. Ihász tömte labdával Chovánt, de ezzel csak riválisának termelte a pontokat a Palota (18:20). Soós Ivett visszatért és betalált, sőt Chován is eredményes volt. A folytatásban újra elrontott két akciót a vendég, de még mindig vezetett (20:22), ám a szett még mindig nem ért véget! Hegedűs Anna pontját követően Chován mészárolt, majd Szabó ejtése után Papp Dóra zárta le a rendkívül hektikus, hullámzó játszmát (22:25, 2:2).

AZ ÖTÖDIK SZETT

Két ponttal kezdett a Palota, majd Cirkov Marija ismét beköszönt, és Szabó Dorka remek megoldásával egyenlített a Budai. A régi nóta: kiválóan nyitott a házigazda, rosszul fogadott a vendég, amely emiatt nem tudott tervszerű támadásokat vezetni. Ihász Dóra szerencsés ásznyitásával megint a Palota vezetett, aztán Soós Ivett pörgetése ért pontot (3:5), Oláh mester időt kért. A folytatásban is a látogatók voltak eredményesek, akik ekkor összeszedettebben játszottak, a hazaiak viszont többet hibáztak, mint korábban. A hálónál határozottabb Palota a térfélcserénél már öttel vezetett (3:8).

Hiába ejtett a vendégcsapat, a hazaiak remekül fogták ezeket a próbálkozásokat, és elkezdtek felzárkózni. Hegedűs Anna bombája után Nyári Sándor időt kért (6:8). A visszatérés után Soós Ivett ütött, a másik oldalon pedig Horváth Noémi bombázott. Odalett a palotaiak remek szériája, ismét sokat hibáztak, egyenlített a Budai (9:9)! A szinte tökéletesen mezőnyöző házigazda átvette a vezetést, Nyári kikérte második idejét is. Sajnos egy téves játékvezetői ítélet döntötte el a meccset, az addig szinte hibátlanul működő főbíró nem fújta be a hazaiak negyedik érintését, egy ütés után ugyanis a háló felső szalagjáról pattant vissza a labda a Budai játékosaihoz, akik megcsinálták a pontot. Így 10:10 helyett 11:9 lett, ami az ötödik szettben nagyon nem mindegy. Ezt az előnyt taktikusan, figyelmesen végigvitte a Budai, és a találkozó összképét tekintve megérdemelten nyert (15:11, 3:2).

A két együttes céljait figyelembe véve kijelenthető, hogy ez a pontosztozkodás senkinek nem jó. A Budai a Veszprémet üldözi, tehát hárompontos sikerre lett volna szüksége, ahogyan a Tatabánya ellen menekülő Palotának is, amelynek a katicabogárhoz hasonlóan immár hét pontja van...

A mérkőzés legjobbja
Hektikus volt a meccs, hektikus volt a csapatteljesítmény mindkét oldalon, és hullámzó volt az egyéni játék is mindenkinél. A vesztes vendégek közül Papp Dóra küzdött, mint Bem apó, amit tudott, megcsinált, de egymaga kevésnek bizonyult, mert a többiek a tudásuk alatt játszottak. Ihász Dórának, illetve a csereliberó Nagy Viktóriának voltak ígéretesebb időszakai, de utóbbi például az ötödik szettben, fontos pillanatban egy rossz megoldással nullázta le addigi hasznos teljesítményét. Soós Ivett közelmúltbeli betegsége, illetve az eddigi liberó, Szilágyi Éva hiánya erősen rányomta bélyegét a produkcióra.
A győztes hazaiak oldalán dr. Balczó Noémi hiánya nagyon látszott, viszont két játékos is kiválóan röplabdázott! A liberó, Deli-Germann Olga, valamint az általunk a meccs legjobbjának választott feladó, Bodnár Rita! Mindketten kevés hibával, rendkívül motiváltan, lelkesen, bravúrokat bemutatva, kiegyensúlyozott, remek játékkal segítették a Budai XI SE csapatát. Cirkov Marijának voltak hosszú periódusai, amikor minden sikerült neki: támadás, sánc, nyitás, illetve rövid időszakai, amikor némileg eltűnt a mezőnyben, de összességében az ő teljesítménye is egyértelműen pozitív. Ugyanez igaz a perdöntő pontokat szerző Hegedűs Annára, de Kiss Viktória és Szabó Dorka is fontos szereplői voltak a sikernek.

NB I, nők, rájátszás a 9-13. helyért, 1. forduló

Budai XI SE — Palota RSC 3:2 (—20, 14, 13, —22, 11)
Gabányi László Sportcsarnok, 100 néző. Játékvezetők: Farkas L., Halász E.
Budai: Bodnár R. 7, Cirkov 15, Hegedűs A. 20, Szabó D. 12, Horváth N. 7, Kiss V. 12. Csere: Deli-Germann (liberó) 1, Bánhidy 4. Edző: Oláh János
Palota: Ihász 2, Keppel 8, Papp D. 16, Soós I. 10, Chován 6, Karácsonyi 1. Csere: Kása, Nagy V. (liberók), Balogh B. 3, Valasik 3, Péter K. Edző: Nyári Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:9, 11:9, 14:14, 17:18, 18:22. 2. játszma: 6:2, 6:7, 14:7, 14:11, 22:12. 3. játszma: 8:4, 11:6, 17:9, 22:13. 4. játszma: 4:8, 11:14, 12:19, 14:20, 18:20, 20:23. 5. játszma: 3:3, 3:8, 6:8, 9:9, 11:9, 13:10

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Oláh János:
— Magunknak tettük nehézzé a győzelmet. Az első játszmába nem csináltunk semmit. A második és a harmadik felvonásban a vártnál könnyebben nyertünk a szervasorozatainknak köszönhetően. A negyedik szettet elaludtuk, és egy-két emberem elfáradt. A végén szerencsés cserénk volt Horváth Noémi, aki az elején elvitte a pontjainkat, a végén visszahozta! Több volt a feszültség a kelleténél, úgy játszottunk, mintha az életünk múlna rajta, pedig nem... Az ellenfélnek is őszintén gratulálok, mert nagyon jól kihasználták a bénaságunkat!
Nyári Sándor: — Bár tudtuk, és készültünk, egy Hegedűs Annával ma jobb volt a hazai csapat. Úgy éreztem, hogy a rendkívül sok nyitásfogadási hibánk miatt az első játszma után megtört a lendületünk. Nagyon hektikussá vált a játékunk, tíz perc nagyszerű teljesítmény után tíz perc dadogás és értetlenség következett. A három-kettes vereség a Budai XI SE otthonában nem rossz, de nyerhető mérkőzést veszítettünk.

Címkék: bajnokság palota budai röplabda nb1 rájátszás budaixi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr1004210779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása