Hat is volt...

 2012.02.25. 01:10

Az Újpesti TE hazai pályán 3:1-re győzött a Békéscsabai RSE ellen a női NB I negyeddöntőjének második mérkőzésén. A jelenleg zajló három párharc közül ez az egyetlen, amelyben egyenlíteni tudott a szerdai vesztes.

Idegesen kezdett a Békéscsaba a negyeddöntő második találkozóján. A vehemensen játszó újpestiek négy-öt ponttal elhúztak. Az első játszma közepén magukra találtak a vendégek, nyitásfogadásaik pontosabbá váltak, s így sikerült közelebb kerülniük vendéglátóikhoz. A végjáték a sokkal összeszedettebben röplabdázó újpestieké volt 1:0.

A második etap csabai szempontból pontosan az első ellentéte volt: a viharsarki szervák rendre a megbeszélt helyre érkeztek, és támadásban is sokkal hatékonyabbnak bizonyultak. A Békéscsaba végig vezetett, s bár az UTE faragott hátrányából, sikerült az egyenlítés 1:1. A harmadik felvonásban teljesen leblokkoltak a békéscsabai lányok. Az elején még nem sok minden utalt arra, hogy az Újpest letaglózza ellenfelét. Amikor zsinórban két-három pont nem jött össze, megtört a vendégek játéka, összezavarodtak, a fővárosiak pedig jól játszottak és kegyetlenül kihasználták riválisuk hibáit. A szett végére mentálisan felállt a Békéscsaba, játékosai érezték, hogy még semmi nincs veszve, és a következő játékban még egyenlíthetnek 2:1.

A negyedik szettet nagy elánnal kezdte a viharsarki csapat, amely jól blokkolt, és pontosabban tették át a túloldalra a labdákat a játékosok. A játszma közepén időt kért az UTE, amely átvette a vezetést, igaz jelentős előnyre nem tudott szert tenni. A hajrá azonban a hazaiaké volt, sikerült ellépniük. Becsületükre legyen mondva, a békéscsabaiak még ekkor sem adták fel, küzdöttek, hajtottak, de mindez nem bizonyult elégségesnek 3:1. Folytatás vasárnap Békéscsabán.

NB I, nők, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Újpesti TE — Békéscsabai RSE 3:1 (20, —19, 6, 20)

Újpest, 250 néző. Játékvezetők: Mezőffy, Ujházi
Újpest: Grózer A. 4, Kapuvári 17, Kovács T. 16, Rácz 8, Mester 14, Nagyné 7. Csere: Balajcza (liberó). Edző: Ancsin Ildikó
Békéscsaba: Czina 6, Horváth V. 5, Szombathelyi Sz. 8, Medics 16, Vargas 1, Soós N. 11. Csere: Molcsányi R. (liberó), Fésüs E., Jenei, Molcsányi P. 1. Edző: Kormos Mihály, Fésüs Erzsébet

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:2, 10:4, 14:8, 19:14, 23:17. 2. játszma: 1:5, 3:8, 4:10, 8:11, 13:20, 18:23. 3. játszma: 5:1, 11:2, 21:5. 4. játszma: 0:3, 5:5, 7:8, 14:12, 20:15

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:1

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Ancsin Ildikó: — Gratulálok a lányoknak, maximálisan betartották azokat a taktikai utasításokat, amelyeket megbeszéltünk. Lélekben abszolút ott voltak, jól segítették egymást. A mai jó játékunkat látva megérte a nézőknek kijönni. Az biztos, hogy hosszú csata lesz.
Kormos Mihály: — Rengeteg labdát eladtunk, ennyi hibával ezt az Újpestet lehetetlenség megverni. A harmadik szett elején belehibáztunk többször is, pontatlanok voltak a nyitásfogadásaink. Minden nekik jött be, hiába próbáltunk cserélni. A negyedik szettben azért sikerült talpra állni.

(forrás: brse.hu)

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda ute újpest nb1 rájátszás brse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr454196763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása