Mint az várható volt, a játékoskeretekben bekövetkező minőségi fejlődés az egész Hajdú-Bihar megyei férfibajnokság színvonalat megemelte. Sok izgalmas összecsapást láthattak az érdeklődők, és szinte minden megszerzett pontnak nagy az értéke.

A tabella élén a Vegyipari és a HTE-DE-GYFK áll. Egymással már mindkét mérkőzésüket lejátszották, mindkétszer a hazai csapat győzött 3:1-re.

Ha hátralévő mérkőzéseiket játszmaveszteség nélkül nyernék — ami a papírforma szerint könnyen elképzelhető — akkor azonos összesített játszmaaránnyal zárnának, ezért az összesített pontarány döntene a bajnoki cím sorsáról. Mivel ezt az érintettek természetesen tudják, ezért az elmúlt néhány fordulóban, és valószínűleg az ezután következőkben is minél nagyobb arányban igyekeztek és igyekeznek soros riválisaikat legyőzni.

A bronzéremért is nagy a küzdelem. Három csapat áll jelenleg azonos pontszámmal a 3-5. helyen. A Hajdúnánás — Tűzoltóság mérkőzés eredménye ebben a kérdésben döntő lehet, de a Balmaz-team is reménykedhet még. Talán a Tűzoltóság sorsolása könnyebb vetélytársainál, hiszen a táblázat utolsó részében elhelyezkedő Derecskével és az Eötvös DSE-vel játszik ezután.

A dobogó harmadik fokáért vívott versengést befolyásolhatják még ezek a csapatok, hiszen nemrég a jelenleg hatodik Derecske legyőzte a Balmazújvárost, az Eötvös DSE pedig Nagykállóban egy nemzetközi tornán kovácsolódott az elmúlt hétvégén.

A nőknél már befejeződött az idei bajnokság, az Eötvös DSE játszmaveszteség nélkül győzött, megelőzve a Balmazújvárost és a hajdúszoboszlói Dominó DSE együttesét.

A bajnokság eredményei, fényképei a hátralévő mérkőzések időpontjai, helyszínei és több más — a megyei röplabdaélettel összefüggő — információ a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség honlapján található, ide kattintva!

Címkék: megye röplabda regionális hajdú bihar bihar hajdú megyei

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr744203099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása