A Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0-ra győzött a játékos-edzőjét, Tamás Zoltánt nélkülöző Csepeli RC otthonában a férfi NB I alapszakaszának 21. fordulójából elhalasztott meccsen. Sima sikerével a borsodi együttes a negyedik helyen zárta a bajnokság első fázisát.

Közlekedési akadályok és hóvihar miatt halasztották el a meccset, és most is emiatt csúszott a kezdési időpont, fél hét előtt öt perccel érkeztek meg a kazincbarcikaiak a csepeli csarnokhoz. Azonban kaptak időt a bemelegítésre, ezért húsz perc késéssel indult a meccs. Az első szettben sok nyitást rontott a Vegyész, nem érezték a játékot a borsodiak, bár a fényviszonyok sem voltak igazán ideálisak. A kezdeti bizonytalanság ellenére nyolcnál és tizenhatnál is Kazincbarcika volt előnyben, utóbbinál három egységgel. A Csepelnél mindössze két rutinosabb röplabdázó kapott lehetőséget, Daróczi és Fogl, csak sejteni lehetett, hogy a közelgő Magyar Kupa-elődöntő miatt. A Vegyész folyamatosan melegedett be, megvoltak már a fogadások, és ha egy szoros játszmában is, de előnyt szerzett a látogató (0:1).

A második felvonásban egyértelműen kidomborodott a tudásbeli különbség a borsodiak javára, mindössze egy szervát rontottak a látogatók, és kétséget sem hagytak afelől, hogy ki a jobb. Magabiztos alapjátékot nyújtottak, mindezt fölényesen. Dudás András nem is cserélt, nem szeretett volna belenyúlni a működő gépezetbe. A harmadik menetben is nekiugrott a Csepelnek a Vegyész, ugyanakkor egyszer-egyszer kicsit kihagyott a vendégek figyelme, elpattantak a labdák, egy-két támadást túlcifráztak. De ezúttal ez is bőven belefért, mert 51 perc alatt, játszmaveszteség nélkül hozták a csatát (0:3).

A kazincbarcikaiak ezzel a negyedik helyet szerezték meg az alapszakaszban, és a Dunaferr-rel mérkőznek negyeddöntőben, amelyet hazai környezetben kezdenek.

NB I, férfiak, alapszakasz, a 21. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Csepeli RC ― Vegyész RC-Kazincbarcika 0:3 (―20, ―12, ―17)
Csepel, 100 néző. Játékvezetők: Prukner, Bátkai-Katona
Csepel: Buzás, Kunert, Rigó, Sow, Daróczi, Lilbor. Csere: Fogl (liberó), Nagy. Megbízott edző: Bezzeg Judit
Kazincbarcika: Juhász, Lehóczky L., Bokor E., Gulyás, Csizmadia, Dudás. Csere: Szántai (liberó). Edző: Dudás András

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Tamás Zoltán:
― Jó volt végre kívülről nézni a csapatot, a meccset. Köszönet Bezzeg Judit segítségéért.
Dudás András: ― Az utazás állított nehézségeket a csapat elé. A jelenlegi Csepel nem állított nagy feladat elé minket. Biztosan hoztuk a számunkra fontos győzelmet.

Az alapszakasz végeredménye
1. Kaposvár 18 győzelem / 0 vereség, 53 pont
2. Kecskemét 15/3, 46 pont
3. Dág 12/6, 36 pont
4. Kazincbarcika 12/6, 34 pont (41:25)
5. Dunaferr 12/6, 34 pont (41:26)
6. MAFC 8/10, 26 pont
7. Szolnok 5/13, 17 pont
8. Csepel 5/13, 14 pont
9. Sümeg 3/15, 10 pont
10. Debrecen 0/18, 0 pont
A Nyíregyháza kizárva.

A negyeddöntő párosítása

Kaposvár―Csepel
Kecskemét―Szolnok
Dág―MAFC
Kazincbarcika―Dunaferr
A párharcok az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak. A negyeddöntők február 25-én kezdődnek.

(forrás: Borsod Online, csepelirc.hu)

Címkék: bajnokság csepel röplabda nb1 kazincbarcika vegyész

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr854115875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

V.I.B. 2012.02.16. 10:19:56

Hajrá Vegyész ! Mind az egész !
süti beállítások módosítása