Múlt szombaton a Csepel vendégeként kellett volna pályára lépnie a Vegyész RC-Kazincbarcika férficsapatának, az NB I alapszakaszának 21. fordulójában. A borsodi együttes azonban a nagy hóesés miatt nem kelt útra, a mérkőzést elhalasztották. Arra a kérdésre, hogy mikor pótolják a találkozót, még nem tudnak választ adni a felek.

― A Csepelnek pénteken és vasárnap is lesz bajnokija, és bár mi szeretnénk minél hamarabb lejátszani a mérkőzést, hogy onnantól már a rájátszásra koncentrálhassunk, a fővárosi együttes egy elég késői időpontot, február huszadikát jelölte meg meccsnapként, és ezt a szövetségben nem fogadták el, mert túl közel van a rájátszáshoz, illetve túl messze az alapszakasz tervezett zárásától ― mondta Dudás András, a Vegyész edzője. ― Nekünk akár a mostani szombat is jó lenne, függetlenül attól, hogy vasárnap is lesz bajnokink, de úgy tudom, hogy a meccs időpontja elsősorban attól függ, mikorra sikerül termet szerezniük a csepelieknek. Már csak azért is jó lenne minél előbb megtudni az új időpontot, mert szeretnénk egy edzőmeccset játszani a kecskemétiekkel, akik eljönnének hozzánk, de így, hogy a bajnoki időpontját nem ismerjük, nem tudok nekik mit mondani.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság csepel röplabda nb1 kazincbarcika vegyész

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr64089821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása