Elhunyt Bertóti Éva

 2012.02.08. 10:23

Kedden, életének 77. évében elhunyt Bertóti Éva (becenevén Totyi), többszörös bajnok és kupagyőztes röplabdázó. Meglehetősen fiatalon, már 1954-ben, 18 évesen a magyar válogatott tagja volt, ahol tíz éven keresztül folyamatosan játszott.

Univerzális játékosként tartották számon, aki mind támadásban, mind védekezésben, mind szerválásban kivételes és kiemelkedő teljesítményt nyújtott. 1952―1954-ig a PM Petőfi SC-ben, 1955―1960-ig a Háztartási Bolt csapatában, majd 1960―1964-ig a Bp. Vörös Meteorban játszott.

Háromszoros magyar bajnok (1954, 1958, 1960), bajnoki ezüstérmes (1957), ezenkívül négyszer állhatott a dobogó harmadik fokára (1955, 1959, 1961, 1963).

Az 1960-as párizsi világbajnokságot követően a nemzetközi mezőny egyik legjobbjaként ismerték el, egyúttal bekerült a rendezvény után összeállított világválogatottba. Tagja volt az 1962-es világbajnokságon 11. helyezett válogatottnak.

1964-ben akkori férje, Henning Ernő tunéziai edzői munkája miatt ért véget a pályafutása. Hazatérését követően 1970-től egy ideig még NB I-es játékos volt, de családi okokból rövidesen abba kellett hagynia az aktív sportolást. Már sportkarrierje kezdetén megkapta az első osztályú érdemes sportoló címet.

Temetésének időpontja még nem ismert.

(forrás: ma.hu)

Címkék: halál gyász röplabda elhunyt

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr34077918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása