Az NRK részt tud venni a Magyar Kupa fővárosi négyes döntőjén, de a magas költségek miatt a túra részletei egyelőre kérdésesek. A szabolcsiak bíznak benne, hogy a májusi osztályozótornát megrendezhetik.

Amint arról beszámoltunk, a Csepel férficsapata tiltakozik a Magyar Kupa jövő heti négyes döntőjével kapcsolatos 360 ezer forintos rendezési költségek ellen. A felháborítóan magas szövetségi követeléshez az NRK-Nyíregyháza női csapata esetében hozzájön az utazás, a szállás és az étkezés szintén nem csekély összege! Az NB II-es szabolcsiak két élvonalbeli együttest, a Kaposvárt, illetve a Miskolcot búcsúztatták, a jelenlegi helyzet alapján szerencsére úgy tűnik, nem hiába...

― Minket is kupán vágott ez az összeg ― mondta a hunvolley.blog érdeklődésére Erdősné Balogh Erika, aki játékosként és szakosztályvezetőként is segíti együttesét. ― Vagy pénteken és vasárnap is oda-vissza utazunk, vagy a fővárosban foglalunk szállást. Annak van realitása, hogy vasárnap délelőtt tíz órától a bronzmeccsen leszünk érdekeltek, tehát hajnalban kellene ébrednünk és utaznunk, utána pedig játszanunk, ami nem egy leányálom... Viszont ha ott alszunk, az még egyszer ugyanannyi költséget jelent, amennyit a szövetségnek most be kell fizetnünk. A városvezetéstől érkezett egy ígéret, miszerint segítenek, különben nem tudnánk részt venni a négyes döntőn. Így is majdnem annyi pénzünkbe kerül, mint az egész szezon játékvezetői költségünk. Érdekes helyzet... Az egyik szemünk nevet, hiszen bejutottunk, két NB I-es csapat búcsúztatásával, ami nagy dolog, megérdemlik a lányok. De a másik szemünk sír, mert ez sajnos egy olyan összeg, ami jó lett volna az osztályozóra.

Aki a nyíregyháziak lelkesedését és elszántságát ismeri, az pontosan tudja, hogy a magas kupaköltségek ellenére sem mondanak le a májusi osztályozótorna megrendezéséről!

― Mindenképpen meg szeretnénk pályázni az osztályozót! Azért álltam én is vissza a játékba, hogy ne legyenek kétségek afelől, hogy felkerülünk az élvonalba ― folytatta Erdősné Balogh Erika. ― Talán tudunk egy szponzort találni a Magyar Kupában mutatott jó játékkal, illetve azzal, hogy listavezetők vagyunk az NB II-es csoportunkban. Ebben bízunk. Nagyon szerettük volna Nyíregyházán megrendezni a kupadöntőt is, persze tudjuk, hogy a budapesti csapatoknak nem ez a legközelebbi település, de mindent megtettünk volna, hogy minimális legyen a költségük, igazi röplabdás összefogással és ingyen teremmel megoldottuk volna. Ha most nem megyünk a négyes tornára, akkor vége mindennek, kizárnak minket, és nincs értelme annak, amit csinálunk, amiért a vezetőség és Balázs István edzőnk is dolgozik, hogy megmentsük Nyíregyházán a röplabdát.

Címkék: nyíregyháza röplabda magyar kupa nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr864079340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása