Az alapszakasz utolsó találkozóját hazai környezetben vívták a miskolci röplabdás lányok, és 3:0-ra nyertek a Budai XI SE ellen a 22. fordulóban. A borsodiak az ötödik, a fővárosiak a tízedik helyen végeztek a tabellán.

Az első szettben 6:6-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán az MVSC 12:8-ra elhúzott, és 16:8-ig irányította a játékot. Rédei Liána vezetésével a hazaiak minden mutatóban felülmúlták a budaiakat, és fegyelmezett mezőnymunkájuknak köszönhetően kényelmesen hozták a játszmát (1:0).

A folytatás nehezebben indult, ugyanis a fővárosiak már jobban nyitottak, míg az MVSC feladásai pontatlanok voltak, így a lelkes Budai XI SE szorossá tette a szettet. Ebben a periódusban dr. Balczó Noémi és Hegedűs Anna ütései is ültek, a két játékos rendre pontokat hozott együttesének. Az MVSC 20:20-nál vette át az irányítást, és remek hajrában fordította maga javára a szettet (2:0).

A harmadik etapban a vendégek mestere is pályára küldte cserejátékosait. 10:10 után erősített az MVSC, és 18:10-re meglépett, majd hamar befejezte a találkozót. Ekkor Rédei blokkjaival, Leidgeb Noémi és Szabó Barbara nyitásaival remekelt (3:0).

NB I, nők, alapszakasz, 22. (utolsó) forduló

Albreht-Miskolci VSC-MISI ― Budai XI SE 3:0 (13, 22, 17)

Miskolc, 200 néző. Játékvezetők: Halász E., László É.
Miskolc: Oláh Cs., Leidgeb, Rédei, Kovács E., Szajkó, Szabó B. Csere: Nagy (liberó), Csarkó, Kiss Vivien, Sitkey. Edző: Toma Sándor
Budai XI SE: Bodnár R., dr. Balczó, Kiss Viktória, Hegedűs A., Horváth N., Cirkov. Csere: Deli-Germann (liberó), Kohut, Bánhidy, Szabó D. Edző: Oláh János

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Toma Sándor:
― Ezzel a mérkőzéssel letudtuk az alapszakaszt. Folyamatosan cseréltem, minden olyan játékosomnak lehetőséget adtam, aki az előzőekben nem, vagy csak keveset szerepelt. Örülök, hogy mindenki élt az alkalommal, és az is örvendetes, hogy simán nyertünk.
Oláh János: – Gratulálok a miskolciaknak, jobbak voltak.

(forrás: Borsod Online)
 

Címkék: bajnokság miskolc budai röplabda nb1 mvsc budaixi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr624069654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása