Egyre élesedik a pozícióharc!

 2012.02.02. 18:32

Tartaná elsőségét a BSE, előzne a Gödöllő! Az Újpest negyedik maradna, de nyomában ott a Miskolc! A Kaposvár a hetedik helyre vágyik, de ott most a Szolnok hatodik pozíciójának megkaparintásában reménykedő TFSE áll! Megy a matekozás ezerrel, és vasárnap estére minden kérdőjel kiegyenesedik, hiszen újabb duplakör következik a női NB I-ben! Ezzel zárul a bajnokság alapszakasza! Először nézzük a kizárólag vendéggyőzelmeket ígérő pénteki, 21. forduló párosításait! Előzetes!

NB I, nők, alapszakasz, 21. forduló

BITT KNRC-KAPOSVÁRI EGYETEM ― ALBRECHT-MISKOLCI VSC-MISI

(február 3. péntek, 17 óra)
Két rendkívül motivált csapat találkozik, hiszen a kaposváriak a hetedik, a miskolciak pedig a negyedik helyre pályáznak. Egyelőre mindketten vesztésre állnak ebben a különcsatában: a somogyiak a TF, a borsodiak pedig az Újpest együttesével szemben. De ahhoz, hogy az utolsó fordulónak is legyen tétje számukra, most mindenképpen szükség lenne a győzelemre, lehetőleg három pontot érően. A tabella jelenlegi állása jól mutatja a két csapat közötti különbséget, a BITT azonban hazai pályán a nagyokon kívül mindenkire veszélyes lehet! A vendégek felé billenti a mérleg nyelvét, hogy már csütörtökön útra keltek, ráadásul a lehető legerősebb összeállításban játszhatnak!
A miskolci edző, Toma Sándor véleménye ide kattintva elolvasható!
Hogy készülnek a somogyiak? Kattintson ide, és olvassa el!

Tippünk 2:3

VESZPRÉMI EGYETEMI SC ― ÚJPESTI TE

(február 3. péntek, 17 óra 30 perc)
A sereghajtó Tatabánya ellen megszakította hosszú nyeretlenségi sorozatát a Veszprém, ez az edzéshangulatot bizonyára javította. A bakonyiak nyilatkozataiból kiderült, hogy már hetekkel korábban lemondtak a felsőházba jutásról, amelyre immár matematikailag sincs esélyük. Az Újpest motiváltabb lehet, hiszen sokáig küzdött a negyedik hely megszerzéséért, s most ennek megtartása a cél. A szezon eddig legnagyobb meglepetése volt a VESC újpesti sikere (3:2). A váratlan eredmény éppen azért váratlan, mert megjósolhatatlan. Ilyen bármikor előfordulhat, akár most is, de a papírforma mindenképpen vendégsikert mutat.
A veszprémi edző, Katona Péter véleménye ide kattintva elolvasható!

Tippünk 1:3

PALOTA RSC ― BUDAPEST SE-FKF ZRT.

(február 3. péntek, 18 óra)
Nyári Sándor a BSE ellen! Ez ad pikantériát a meccsnek, holott persze mindenki tudja, hogy ez a BSE már nem az a BSE, bár egy-két játékos még a Városmajorban szerepel a 2009-es és 2010-es aranycsapatból. Akkoriban még elkerülték az anyagi problémák a klubot, viszont a tavalyi idény után idén is pénzügyi nehézségekről szólnak a hírek. Persze, ez nem feltétlenül bontja meg a csapatot, a társaság székesfehérvári része például biztosan összezár, és csak azért is megmutatja... Ugyan Szombathelyi Szandra már Békéscsabán készül a folytatásra, ettől a Palotának még nem lesz sokkal könnyebb dolga. Az egyre jobban szereplő hazaiak a fegyelmezett, pontos, taktikus játékkal megnyert tatabányai rangadó után most felszabadultan röplabdázhatnak, új elemeket és szerkezetet gyakorolhatnak, és akár egy szettet is elcsíphetnek a remek formának örvendő Papp Dóra vezérletével. Aki tagja volt a székesfehérváriak legutóbbi nagy sikerének, a 2010-es bajnoki negyedik helyezésnek. Nocsak, még egy pikantéria!

Tippünk 1:3

SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI ― TEVA-GÖDÖLLŐI RC

(február 3. péntek, 18 óra)
A szolnokiakat dicséret illeti, hiszen már hetekkel korábban biztosították a felsőházba jutásukat. Ennek köszönhetően számukra már csak egy tét maradt: megőrizni a hatodik helyezést a TF együttesével szemben. Bizony, nem lesz könnyű dolguk, hiszen kemény ellenfelekkel néznek szembe az utolsó alapszakasz-hétvégén. Rögtön itt van a remek formában játszó Gödöllő, amely az ilyen kötelező feladatokat nem szokta elhibázni...

Tippünk 0:3

BUDAI XI SE ― BÉKÉSCSABAI RSE

(február 3. péntek, 18 óra)
Mit akarnak a fővárosiak? Elcsípni egy szettet, esetleg egy pontot az esélyesebb viharsarkiaktól, vagy minél gyorsabban letudni a meccset, és játéklehetőséget adni a fiataloknak? Nem azt mondjuk, hogy csak és kizárólag a Budain múlik, mi lesz a végeredmény, de tény, hogy a Békéscsaba a betegek és a sérültek miatt nincs túlságosan jó formában mostanság, ráadásul a hírek szerint Szombathelyi Szandra még nem léphet pályára új együttesében. Mindezek ellenére persze a látogatók a meccs esélyesei.

Tippünk 1:3

TATABÁNYAI VOLÁN SE ― TFSE-KRA

(február 3. péntek, 18 óra 30 perc)
A TF elsődleges célja a felsőházi rájátszást jelentő hetedik hely megtartása, de a hatodik pozíció sem elérhetetlen az együttes számára, ez pedig biztosan megfelelő motivációt jelent! A Tatabánya menekül a kiesés elől, de a Palota elleni, hazai vereséggel alaposan megnehezítette saját helyzetét. A fővárosiak számára ez kötelező győzelemnek számít...

Tippünk 0:3


Az alapszakasz állása 20 forduló után
1. Budapest SE 53 pont (19 győzelem, 58:12)
2. Gödöllő 51 pont (17 győzelem, 54:14)
3. Békéscsaba 47 pont (15 győzelem, 51:19)
4. Újpest 41 pont (13 győzelem, 49:28)
5. Miskolc 40 pont (14 győzelem, 44:30)
6. Szolnok 31 pont (11 győzelem, 36:36)
7. TFSE-KRA 27 pont (9 győzelem, 33:38)
8. Kaposvár 25 pont (8 győzelem, 30:40)
9. Veszprém 20 pont (6 győzelem, 29:48)
10. Budai XI SE 16 pont (5 győzelem, 23:47)
11. Palota 6 pont (2 győzelem, 12:56)
12. Tatabánya 3 pont (1 győzelem, 8:59)
A Vasas nem vesz részt az alapszakaszban, csak a rájátszásban csatlakozik a mezőnyhöz.

Közép-európai Liga, nők, alapszakasz, 18. forduló

ZOK VUKOVAR (horvát) ― VASAS-ÓBUDA-HOFEKA

(február 4. szombat, 18 óra)
Ebben a párosításban hazai pályán a Vasas győzött (3:1), de a horvátokkal nem árt vigyázni, mert egy találkozó kivételével minden alkalommal nyertek legalább egy szettet! Idegenben az óbudaiakhoz hasonlóan nyeretlenek, és október 22. óta otthon sem győztek, nem véletlen, hogy a mezőny tagjai közül egyedüliként a Vasas mögé szorultak a tabellán! A magyarok számára ez egy remek esély lenne a sikerre, ha nem lenne sérült több kulcsjátékos is...

Tippünk 3:2

Címkék: bajnokság beharangozó röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr494051526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása