A Kalocsai SE hazai pályán 3:0-ra nyert a Közgáz SC-DSK ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 13. fordulójában. A meccset szombat reggel 10 órától rendezték...

A mérkőzés előtt már volt egy apró okuk örülni a hazaiaknak, ugyanis hosszú-hosszú évek után először kapott két legközelebbi, azaz kecskeméti bírót a Kalocsa. Igaz, idén már működött közre két kecskeméti játékvezető a Kalocsai SE meccsén, de az éppen Kecskeméten, a Magyar Kupa-mérkőzésen volt...

Az odavágók során a fővárosban, meglehetősen hullámzó teljesítményt mutató csapatok mérkőzésén a Közgáz 3:1-re győzött. A kalocsaiak tudták, hogy ezúttal sem számíthatnak könnyű mérkőzésre. Egy héttel korábban az ajkai Röpisuli ellen nem ment olyan jól a játék az alföldieknek, de a héten mutatott edzésmunka, és a bemelegítéskor látott jó forma bizakodásra adott okot Kováts Ágnes edzőnek, hogy talán újra győzelemnek örülhet a csapat és a hazai publikum.

A nap pozitív hőse, Kovács Patrícia nyitásával kezdődött a mérkőzés, és mindjárt kalocsai ponttal. Aztán egy pillanatra a fővárosi csapat átvette a vezetést, de ekkor jött Jánosi Nikoletta, és remekbe szabott szervái után már 6:2-re vezetett a hazai együttes. Ekkor a vendégek edzője, Lestár László, érezvén, hogy nem úgy megy a lányainak, ahogy kellene, egy időkéréssel próbálta a helyes mederbe terelni őket. Nem sok sikerrel járt, hiszen továbbra is pontatlanul fogadott az egyetemi csapat, és az ebből jövő támadásokat a Kalocsa biztosan védte ki, majd az ellentámadások is nagyon jól sikerültek. A vendégek többször is cseréltek, edzőjük mindent megpróbált, hogy az egyre inkább lendületbe jövő házigazdát sikerüljön feltartóztatni, de ezen a napon a padról sem sikerült nyerő embert játékba küldenie. Már több mint tíz pont volt a különbség, amikor csapatkapitánya több jó nyitásával közelebb zárkózott a Közgáz, ám igazából ez csak az eredmény kozmetikázására volt jó, alapjában véve magabiztos kalocsai részsiker született (25:17, 1:0).

A második felvonás ott folytatódott ahol az előző, három-négy kalocsai pontra csak egy-kétpontos válaszok jöttek, a végére pedig Kovács Patrícia kilenc nyitása végképp megpecsételte a fővárosiak sorsát. Nagyon nagy különbséggel sikerült az újabb játszmagyőzelem, ami már pontszerzést jelentett a hazaiaknak (25:8, 2:0).

Aztán jött a harmadik, utolsó szett. Mindjárt négypontos előnyt szerzett a Közgáz, amit bár aránylag hamar sikerült ledolgoznia a Kalocsának, de ez is jelezte, hogy koránt sem szabad megnyertnek venni a mérkőzést. Érezhető volt, hogy budapesti csapat nem fogja könnyen megadni magát, hiába szenvedett az előző szettben komoly vereséget. Két-három ponttal lemaradva, de szívósan a Kalocsa nyomában maradtak, aztán a végjátékban először egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A végén drámai izgalmak közepette a Kalocsa nyerte a szettet, és ezzel a meccset is. Bár ismerve az ellenfelet, látható, hogy indiszponált volt a játékuk, ugyanakkor a Kalocsának is minden összejött, jól fogadott, a nyitások jól kivitelezettek voltak, és a támadások is ültek.

Ami nagyon fontos, hogy mezőnyben is nagyszerűen küzdöttek a hazai lányok. Az ezen a napon inkább mezőnymunkában remeklő Sztupovszki Anett mellett a két center, Vörös Viktória és Kovács Patrícia volt igazán elemében. Az első két szett magabiztos kalocsai győzelme után az ébredező és egyre jobb formába lendülő Közgázt a harmadik játékrészben nagy küzdelemben sikerült csak legyőznie a házigazdának. Félő volt, ha ezt a szakaszt nem nyerik meg az alföldiek egy feltámadó ellenféllel szemben, nem biztos, hogy sikerül a három pontot megszerezni. Az utolsó fordulóban Szombathelyre utazik a Kalocsa, méghozzá a középmezőnytől már eltávolodott, második helyen álló Vasi Sportakadémiához.

A Közgáz a közeljövőben kétszer játszik hazai pályán: szerdán 17 óra 30 perctől elhalasztott meccset pótol a Vasas junior ellen, szombaton 11 órától pedig az Ajka játszik a Kinizsi utcában.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 13. forduló

Kalocsai SE ― Közgáz SC-DSK 3:0 (17, 8, 24)

Kalocsa, 60 néző. Játékvezetők: ifj. Dunszt F., Baracsi
Kalocsa: Kovács P., Jánosi, Sztupovszki, Szele A., Dabis, Szigeti. Csere: Szőgyi (liberó), Vörös V. Edző: Kováts Ágnes
Közgáz: Horváth O., Dénesi B., Tamás D., Vitányi, Csötönyi, Petrás. Csere: Ruppl (liberó), Kurcz, Szabó B., Németh N., Wieser. Edző: Lestár László

Címkék: közgáz röplabda kalocsa nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr924013136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása