Röplabdalecke a TF-en

 2012.01.15. 22:51

A Békéscsabai RSE 3:1-re nyert a TFSE-KRA ellen a női NB I alapszakaszának 18. fordulójában. A sérült Pallag Ágnes csak a nézők sorából szemlélhette a találkozót.

Ennek ellenére is határozott, szép játékot mutatott be a vendégcsapat az első játszma elején. Borkovits Zoltán edzőnek 7:3-as hátrányban ki is kellett kérnie első idejét. A játék képe ezután sem változott sokat, hatékony támadásokat vezetve szerezték pontjaikat a vendégek. 14:10-es csabai vezetésnél ismét időt kért a hazaiak trénere. Ez segített is csapatán, amely közelebb zárkózott. A fellángolás azonban csak néhány pontig tartott. A viharsarkiak ismét elléptek, és behúzták az első játszmát 25:17-re.

A második etapra egy teljesen más TF érkezett a pályára. Sokkal koncentráltabban játszottak a hazaiak, ami a viharsarkiakra nem volt elmondható. Végig fej-fej mellett haladtak, csak egy-két pont volt a különbség. A szett végén sikerült ellépniük a hazaiaknak (24:20), de még egy rohamot indított a látogató, és 24:24-re alakította az eredményt. Ezután Hornok Nikolett két okos pontjának köszönhetően a TF megnyerte a szettet (1:1).

A harmadik szettre Kormos Mihály kicsit felforgatta a felállást, ami hatásosnak bizonyult. Végig dominálva haladt előre a Békéscsaba, a második technikainál már öt pont volt az előnye, és ezt tovább sikerült fokoznia, egészen addig, amíg 25:18-re megnyerte a játszmát.

A negyedik etap szorosabb küzdelmet hozott. A vendégek több esetben léptek el három-négy ponttal, de a fővárosiaknak mindig sikerült felzárkózniuk. 20:20 után a viharsarki együttes beindította a rakétákat, és több pontot nem engedett a TF-nek (1:3).

Összességében egy küzdelmes mérkőzésen gyűjtötte be a Békéscsabai RSE a három pontot. Szerdán következik az idei szezon talán legfontosabb mérkőzése a viharsarkiak számára, hazai környezetben a BSE ellen. A Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára január 18-án kerül sor, 18 órától a Szent István Egyetem Sportcsarnokában!

― Gratulálok a KRA-nak, közel volt a győzelemhez ― mondta a lefújás után Kormos Mihály, a Békéscsaba edzője. ― Néha fáradtan, nehézkesen játszottunk, de nyolc nap alatt ez volt a negyedik meccsünk, és ebből háromszor Budapesten. Önbizalmunknak azonban nagy szüksége volt ehhez a győzelemhez a szerdai kupamérkőzés előtt.

NB I, nők, alapszakasz, 18. forduló

TFSE-KRA ― Békéscsabai RSE 1:3 (―17, 25, ―18, ―20)

TF, 100 néző. Játékvezetők: László É., Pőcze
TFSE: Szűcs A. 2, Szombathelyi K. 5, Jáka Zs. 13, Nyári 7, Hornok 14, Fritz 6. Csere: Jáka Sz. (liberó), Tóth Zs. 1. Edző: Borkovits Zoltán
Békéscsaba: Molcsányi P. 11, Fésüs E. 5, Horváth V. 5, Soós N. 30, Medics 18, Vargas 5. Csere: Molcsányi R. (liberó), Czina 3. Edző: Kormos Mihály, Fésüs Erzsébet

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:7, 5:11, 6:13, 10:14, 13:16, 15:21, 17:23. 2. játszma: 8:7, 11:7, 14:13, 16:15, 20:18, 24:20, 24:24. 3. játszma: 3:5, 5:8, 8:13, 11:16, 12:19. 4. játszma: 8:6, 10:12, 16:15, 16:18, 20:21

(forrás: brse.hu)

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda nb1 tf brse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr613550252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása