Az NRK-Nyíregyháza hazai pályán 3:0-ra győzött a Honvéd Zrínyi SE ellen a női NB II alapszakaszában, a Keleti-csoport 11. fordulójában. Rangadónak ígérkezett a meccs, hiszen a csoportelső találkozott a második helyezettel, s ráadásul a vendégek Békásmegyeren legyőzték a tavaly még első osztályban szereplő nyírségi lányokat!

Képgaléria itt!

Az első szettben az NB II színvonalát jelentősen meghaladó, kimagasló, látványos és izgalmas labdamenetekkel tarkított, szoros eredményt hozó röplabdát láthatott a közönség. A szett megnyeréséhez kimagaslóan jó mezőny-, és hálójátékra volt szüksége az NRK-nak, amelyben remekül játszott Erdősné Balogh Erika, és lánya Erdős Zsófia.

A második, illetve a harmadik szettben nem lehetett ráismerni a budapestiek játékára. Elmaradtak a jó nyitásfogadások, a pontot érő helyezett ütések, blokkok. Mindezek hatására egyre csökkent a vendégcsapat eredményessége, lelkesedése. Az eredmény nem lehetett más, mint magabiztos hazai győzelem.

A Honvéd Zrínyi a következő bajnoki mérkőzését január 22-én, vasárnap 11 órától játssza Békásmegyeren, a Jászberényi RK ellen.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 11. forduló

NRK-Nyíregyháza ― Honvéd Zrínyi SE 3:0 (24, 13, 11)
Nyíregyháza, 100 néző. Játékvezetők: Szabó P., Daróczi Z.
NRK: Erdős Zs., Berényi, Erdősné, Poór, Ilyés, Roma. Csere: Petróczy (liberó), Hengspergel, Szabó I. Edző: Balázs István
Zrínyi: Fábián V., Lakatos D., Szoldán G., Váradi, Kiss V., Heim-Puskás. Csere: Ehmann (liberó), Csomáli, Nagy Cs., Szoldán A., Szurkos. Edző: Kovács István

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:3, 10:6, 14:11, 18:14, 24:22, 24:24. 2. játszma: 5:3, 9:9, 16:11. 3. játszma: 5:2, 10:5, 20:7, 22:10

Junior: NRK-Nyíregyháza ― Honvéd Zrínyi SE-RUNKIL SE 3:0 (10, 12, 11)

Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, s megérdemelt hazai győzelem született. Képgaléria itt!

Címkék: nyíregyháza röplabda zrínyi honvéd nb ii nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr933550336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása