Az eredmény sima 3:0-s hazai győzelmet mutat, mégsem KO-val győzött a Szolnok a sereghajtó Palota ellen a női NB I alapszakaszának 17. fordulójában. A mérkőzés elejét és végét is szorosabbá tudta tenni a fővárosi csapat.

Mintha két egyforma képességű csapat játszott volna az első szett kezdetekor. Az első technikai szünetnél 8:7-re még meglepetésre a vendégek vezettek. 10:10-nél Szikszai került a nyitóhelyre, jó adogatásaival, és stabilizálódott játékkal a Szolnok meglépett ellenfelétől (16:10). Innen szinte pontra pont következett, a vendégeknél Papp Dóra jeleskedett ütéseivel, és Nagy Viktória a jó nyitásaival, míg a hazaiaknál Szikszait nyitásai és centerjátéka, Illésnét pedig feladóhelyről szerzett pontjai miatt lehetett kiemelni. A játszmalabdát is Illésné hozta egy feladó-átdobásból (25:17, 1-0).

A második játszma az első végjátéka szerint folytatódott. Egyre magabiztosabban játszott a hazai csapat, és az ellenfél nem tudott mit kezdeni a magasságfölényben lévő szolnokiak variált támadásaival (25:12, 2:0). A harmadik szettre a Palota éles karmokkal vetette magát a harcba (7:8, 11:11). Nagyon lelkesen küzdöttek minden egyes pontért a fővárosiak, és ha el is húzott a Szolnok (16:11, 23:18) nem adták fel, és 24:23-nál esély mutatkozott az egyenlítésre. Végül, ha szoros hajrában is, de győzött a Szolnok (25:23, 3:0).

Reméljük, a harmadik szettben mutatott lelkes játékkal üzentek a Palota játékosai Nyári Sándornak, hogy érdemes velük foglalkozni!

NB I, nők, alapszakasz, 17. forduló

Szolnoki Főiskola RK-SI — Palota RSC 3:0 (17, 12, 23)
Szolnok, 30 néző. Játékvezetők: Pőcze, Bátkai
Szolnok: Illésné, Karakas M., Szigediné, Szikszai, Pintér A., Szepesi. Csere: Kun B., Pammer N. (liberó). Edző: Litkei Gábor
Palota: Valasik, Soós I., Papp D., Péter K., Karácsonyi, Keppel. Csere: Nagy V., Chován, Fodor K., Szilágyi (liberó). Edző: Balogh Beatrix

Címkék: palota szolnok röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr333545314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása