Győzelem után váltotta le edzőjét a Sümegi RE élvonalbeli férficsapatának vezetője. Fehér Tibor edző helyére a szombathelyi Gőczi Istvánt nevezték ki. Azonban az ügy ennél bonyolultabb...

A Sümeg az elmúlt hétvégén óriási csatában győzte le a Szolnok együttesét a férfi NB I alapszakaszában. A sikerrel az is eldőlt, továbbra is életben tartja reményeit a legjobb nyolc közé jutásra a Veszprém megyei gárda, ehhez azonban a következő két rangadót, a Csepel és a Debrecen ellen is meg kellene nyernie. Jól érzékelhető, hogy a Sümeg felszálló ágra került, éppen ezért különös, hogy Fehér Tibor edzőtől megvált a klub.

― Az év elején kértük meg Fehér Tibort, hogy legyen a segítségünkre. A remek trénerrel úgy állapodtunk meg, amikor sikerül olyan edzőt találnunk, aki hosszú távon is vállalni tudja a munkát, akkor elválnak útjaink. Gőczi Istvánnal most állapodtunk meg, és reményeink szerint évekre megoldódik a szakvezető-kérdés ― mondta Rédei János, a Sümegi RE elnöke szerda este.

Fehér Tibor a szakításra úgy reagált, valóban, szeptemberben úgy egyeztek meg a vezetőkkel, hogy amint hosszú távra találnak valakit, akkor elköszön.

― Gőczi István évekre tud megoldást adni a sümegi problémákra ― kezdte Fehér Tibor. ― Nehéz időszak következik most, hiszen a következő két bajnoki sorsdöntő a Sümeg szempontjából, ezért a legjobbakat kívánom a csapatnak a Csepel és a Debrecen ellen is.

Gőczi Istvánt csütörtök délelőtt telefonon értük utol, épp a szövetség székházában intézte az edzősködéssel járó ügyeket.

― Sajnos nincsenek jó híreim ― hangsúlyozta a szombathelyi szakember. ― Szívesen dolgoznék Sümegen, azonban a jelenlegi állás szerint nincs érvényes edzői licencem, ugyanis az évad elején nem tudtam részt venni a kecskeméti továbbképzésen. Ennek hiányában pedig nem tudok leülni a kispadra.

Gőczi István elmondta még, nem tudja, hogyan tovább, lehet-e a szövetségtől valamiféle engedményt kapni.

Kérvényt írni, és bízni a jóindulatban
A magyar röplabdasportban nincs olyan történés, amiről szinte azonnal ne értesülne Rodics Dániel, aki népszerű blogot is működtet. A szakértőt megkérdeztük, mi ilyen esetben a teendő. Elmondta, nincs más lehetőség, egyszerűen kérvényt kell fogalmazni a szövetségnek és bízni kell a döntéshozók jóindulatában. Gőczi István erről úgy fogalmazott, természetesen megírja a kérvényt. Amennyiben nemleges választ kap, akkor is vállalja a feladatot, legfeljebb nem ül le a kispadra.

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: röplabda sümeg

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr363542774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása