Sándor Palota

 2012.01.11. 21:01

A Palota RSC a hunvolley.blog-on jelenti be, hogy Nyári Sándor lett a kiesés elkerüléséért küzdő női felnőtt csapatának új vezetőedzője! Az eddigi edző, Balogh Beatrix marad a csapat mellett, játszani fog, és segíti az új tréner munkáját!

― Nagyon szépen köszönöm Balogh Beatrix eddigi munkáját, nagyon nagy segítségére volt a csapatnak, amikor nem tudtunk a kalapból hirtelen elhúzni senkit ― nyilatkozta a hunvolley.blog-nak Kocsis Lajos, klubelnök. ― Átsegítette a kezdeti nehézségeken a csapatot, de az eredményeken is látszik, hogy ez sajnos nem működik megfelelően. Nincs meg a kohézió, nincs meg az a kémia közte és a csapat között, aminek lennie kellene. Mindez az utolsó meccsen, a Budai XI SE elleni vereség alkalmával csúcsosodott ki igazán. Mindent elkövettünk és megpróbálunk, szellemileg és fizikailag is megpróbáltuk felkészíteni a csapatot, A Budai egy olyan ellenfél, amellyel pariban lehetnénk, de mégsem voltunk... Ezt látván hoztuk meg a döntést, másrészt az a kérdés is felvetődött, hogy Bea miért nem játékosként segít?! Bízom benne, hogy ugrásszerűen jobb lesz a csapat teljesítménye. Erre Nyári Sándor szakmailag mindenképpen garancia. Beának van olyan játékintelligenciája, hogy össze tudja kapni belülről az együttest, és a Palotát kilökjük ebből a gödörből, amit magának ásott, és nem tud kimozdulni belőle magától. Szerintem pont időben jött a váltás, a rájátszásra össze tudjuk kapni a csapatot, hogy benn tudjon maradni. Nincs rosszabb játékosállományunk, mint a riválisoknak, elég, ha csak Soós Ivettet, Papp Dórát, vagy a centereinket említem.  Mindez feljogosít minket arra, hogy az NB I alsó részében bennmaradjunk, de csak akkor. ha egy jó edző irányítása alatt mindenki odateszi magát, ahogy kell!

— Már régóta érlelődött bennem, hogy tudnék még hatékonyabban segíteni a csapatnak, és arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt belülről próbálom meg. Nem gondolom magamat sztárjátékosnak, de úgy vélem, hogy képes vagyok hozzátenni a Palota játékához! Legalábbis nagyon szeretnék! Szeretnénk továbbvinni, amit Szalayné Sebők Éva elkezdett, de ez egy olyan pont, amikor ki kell mondanunk, hogy kell valaki, aki nálunk sokkal tapasztaltabb, és jelentős szakmai múltja van — mondta Balog Beatrix.

„Valamit adni a lányoknak abból, ami igazán soha vissza nem adható”

― A közelmúltban bajnoki címért küzdöttél a BSE edzőjeként, s meg is lett az első hely. Most alulról számolva első a Palota, óriási a kontraszt, mégis vállaltad a munkát. Kihívás, vagy tűzoltás, ami rád vár?
― A BSE életem fontos részévé vált, hiszen női csapattal korábban soha nem dolgoztam. Óriási kihívás volt, saját magamat vizsgáztattam, mondván, képes vagyok-e teljesen új közegben, segédedző nélkül megugrani a magasra állított lécet ― mondta Nyári Sándor. ― Nagyszerű két év volt három aranyéremmel, mégis elváltak útjaink. Az akkori vezetéssel a sikerek ellenére sem tudtunk közösen jövőképet alkotni. Elsősorban az érezhető anyagi gondok, másodsorban az értékkülönbségek vezettek a zord elváláshoz. Palota az más! Az egy nagyszerű emberi és pedagógiai kihívás. Nem töltöttem ki Veszprémben a kettő plusz egyéves szerződésemet, s talán kicsit későn, de megkeresett a Palota fiatal és szimpatikus vezetősége, s megértettem, hogy a röplabda szeretete a fő motiváció, s Szalayné Bozsó távozásával valami megtört a lányoknál. Őt soha senki nem pótolhatja, játékosként ő volt a NIM Európa-szerte elismert csapatának alfája és ómegája. Edzőként és nevelőként pedig a magyar röplabdasport ikonja távozott közülünk, akit szerénységéért és alkotómunkájáért mindenki elismert, becsült. Mi közel negyven évig ismertük és tiszteltük egymás munkáját. Őszinte indíttatásom van, hogy megpróbáljak valamit adni a lányoknak abból, ami igazán soha vissza nem adható.

― Veszprémet említetted... Kettő plusz egy év helyett csak egy szezont töltöttél a városban. Az egykori szegedi bajnokcsapat sikeredzőjeként jól választottál, amikor belevágtál a bizonytalanba?
― Veszprém gyönyörű város, megismerhettem néhány, röplabdát nagyon szerető, korrekt játékost és sportvezetőt, de belőlük volt kevesebb. Ma sem értem igazán, hogy miből teremtek azok a figurák, akik két kézzel igyekeztek visszahúzni saját lesajnált szintjükre azokat, akik egy felfutási lehetőséget kiépítettek, s ezért sok áldozatot hoztak. Alsó- és felsőszinten sok, „mindentudó” sportvezetővel, és tojáshéjjal a fenekén duzzogó fiatalemberrel találkoztam. Szép volt, jó volt, elég volt. Nagyon sajnálom a veszprémi férfiröplabdát...

― A Palota veled bennmaradhat?
― Ha Bozsó köztünk lenne, biztosan bennmaradnának. Örülök, hogy Balogh Beatrixszal együtt dolgozhatok, hiszen kislánykorában hajdan Szegeden ismertük meg egymást. Én pedig hiszem, hogy az a pszichés gát, ami a lányokat most megfogja, át fog törni előbb-utóbb. Ha nem hinnék a bennmaradásukban, nem vállaltam volna el ezt az egyébként nem hálás feladatot.

― A közelmúltban többször személyesen is megtekintetted a Palota mérkőzését. Szakmailag hogy látod új együttesedet?
― Két meccsüket valóban láttam, s az elithez tartozó Újpest, illetve Miskolc ellen is játszmát raboltak. Ha a lelkesedésük ugyanilyen marad, szép tavasz elé nézhetnek! Természetesen akkor szurkolói szemmel néztem a mérkőzést, legközelebb, ha megjelenek, jegyzetelni is fogok és gondolkodni.

― Pénteken, a Szolnok otthonában tehát már te irányítod a csapatot?
― Nem. Sajnos a hirtelen jött kihívás felkészületlenül talált. Emese lányom két gyönyörű gyermeke, Panna és Szonja tíznapos dajkálása vár a nászasszonyomra, a feleségemre és rám. A lányom és a férje több mint két év „miniterrorista megszállás után” szabadságra mehet. Végre kiszuszoghatják magukat, és ez a program négy hónapja ismert, erre „leszerződtem”! Márpedig ha én valamire leszerződök, azt igyekszem korrektül elvégezni. Azért azon csodálkoznék, ha csütörtökön, január 12-én este nem találkoznék a lányokkal, és ígérem, vasárnap ott leszek a Veszprém elleni mérkőzésükön is!

NÉVJEGY ― Nyári Sándor
Született: 1947. március 6., Szolnok
Játékosként: Szolnoki Dózsa (1963―1965), Budapesti Honvéd (1965―1967), Kecskeméti Volán (1967―1969), Csepel SC (1969―1973), Szolnoki Vegyiművek (1973―1978, játékos-edző), DÉLÉP SC-Szeged (1978―1980, játékosedző)
Edzőként: Szeged (DÉLÉP SC, Papiron-Szeged, Medikémia-Szeged néven, 1978―2004), magyar férfiválogatott (1996―2001), BSE-FCSM (női, 2008―2010), Company Nyelviskola-Veszprémi RC (2010―2011), Palota RSC (női, 2012-től)
Sikerei játékosként: 1x bajnok (1970), 2x bajnoki-2. (1971, 1972), 3x Magyar Kupa-győztes (1970, 1971, 1972)
Sikerei edzőként: 4x bajnok (1995, 1996, 2009, 2010), 4x bajnoki-2. (1992, 1993, 1997, 1999), 4x bajnoki-3. (1986, 1994, 2000, 2001), 5x Magyar Kupa-győztes (1993, 1995, 1996, 2001, 2010), 6x Magyar Kupa-2. (1990, 1992, 1997, 1998, 1999, 2000), Magyar Kupa-3. (1994), 4x az év edzője (1992, 1995, 1996, 2009), juniorbajnok (2009), a magyar férfiválogatottat az Európa-bajnoki döntő tizenkét-csapatos mezőnyébe juttatta (2001)

Címkék: palota röplabda nyári sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr813538039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olyan8 2012.01.12. 09:36:17

Hajrá Palota! Hajrá Sanyi Bácsi!
Szurkolok Nektek! Sikerülni fog :-)
süti beállítások módosítása