A TEVA-Gödöllői RC 3:1-re győzött az Újpesti TE otthonában a női Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A visszavágót január 18-án, szerdán, 18 óra 30 perctől rendezik Gödöllőn.

Hiába, az élet néha produkál pikáns helyzeteket. A tavalyi ezüstéremmel fennállása legjobb Magyar Kupa-eredményét Deme Gáborral elérő Gödöllőt éppen az Újpesttel hozta össze sors a legjobb négy közé vezető úton, ahol jelenleg az egykori gödöllői sikerkovács a vezetőedző. Adódott a kérdés: Deme mostani vagy volt csapata jut tovább az idei kupakiírásban?

Minden adottnak látszott tehát egy szurkolóbarát mérkőzésre, ám az első játszmában csak nyomokban lehetett felfedezni a röplabdasport szépségeit. A hibákból a gödöllői egység tagjai vétettek többet, így cseppet sem volt meglepő, hogy kapaszkodásra kényszerültek. Amikor a vendégek 23:22-nél átvették a vezetést, úgy tűnt, hogy révbe érnek, ám a hazaiak váltottak, és részelőnyhöz jutottak (1:0).

Mint utóbb kiderült, a fővárosiak öröme átmenetinek bizonyult, mert a látogató a folytatásra felgyorsította játékát. Ezenkívül a gödöllői támadószervák, és a centerek hatékonyabb bevonása a játékba rendre megoldhatatlan feladat elé állították az erőnléti problémákkal küszködő újpestieket, akik számára a harmadik felvonásban felcsillant a játszmanyerés lehetősége. 14:7-es vezetésüket azonban nem tudták megbecsülni, és mire észbe kaptak, a kreatívabban játszó Gödöllő előbb utolérte (16:16), majd lehagyta őket (1:2).

A záró szett még simább gödöllői sikerrel zárulhatott volna, de az ötpontos előny (17:12) tudatában Ludvig Zsolt cseréi kissé megtörték a lendületet (18:18). A gödöllői tréner azonban mégsem került bajba, mert az utolsó pontokra ismét összeállt társulata játéka (1:3).

Az idegenbeli gödöllői győzelem ellenére formalitásnak semmiképp nem nevezhető visszavágót január 18-án, szerdán 18 óra 30 perctől rendezik Gödöllőn.

Magyar Kupa, nők, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Újpesti TE ― TEVA-Gödöllői RC 1:3 (23, ―20, ―21, ―21)

(forrás: Gödöllői Hírek)

Címkék: röplabda ute újpest gödöllő magyar kupa

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr933538125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása