A Veszprémi Egyetemi SC hazai pályán 3:2-re kikapott a Szolnoki Főiskola RK-SI csapatától a női NB I alapszakaszának 16. fordulójában. A fiaskó miatt, úgy tűnik, elúszott a nyolcadik hely reménye is.

A házigazda pazarul kezdett, és könnyedén megnyerte az első szettet. A folytatásban 8:5 után megtorpantak a veszprémiek, és a jól mezőnyöző Szolnok ezt kihasználva nemcsak utolérte ellenfelét, hanem 10:10 után a vezetést is megszerezte és ellépett (13:20). A VESC hiába kapaszkodott, mert a látogatók egyenlítettek. A harmadik etapban újra fordult a kocka: 8:2, 14:10, és megint a Veszprémnél volt az előny (2:1). A negyedik játékrészben 19:15-ig a VESC irányított, ezután azonban a Szolnok feltámadt, egyenlített, és a szettet is megnyerte (2:2). Az ötödikben a hitehagyott hazaiak nem tudták megnehezíteni a lelkes Szolnok dolgát (0:7, 7:12, 8:15; 0:3).

Az összecsapást követően többen azon az állásponton voltak, hogy egy megnyert mérkőzést buktak el a veszprémiek. Katona Péter, a VESC edzője azt emelte ki, hogy a szerkezeti változtatás (Környei Dórát centerben játszatta) kifejezetten jót tett a csapatnak, azonban a negyedik szett végén tanítványai egyáltalán nem tartották be a taktikai utasításokat. Az ötödik etapban pedig nemcsak elfáradtak, hanem teljesen elvesztették a hitüket is. A fiaskó miatt, úgy tűnik, elúszott a nyolcadik hely reménye is.

NB I, nők, alapszakasz, 16. forduló
Veszprémi Egyetemi SC ― Szolnoki Főiskola RK-SI 2:3 (12, ―19, 23, ―23, ―8)

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: bajnokság veszprém szolnok röplabda nb1 vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr423531341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása