A Dunaferr SE férfi röplabdázói nem sokat pihenhettek a szilveszteri koccintást követően, hiszen a zsúfolt bajnoki és Magyar Kupa-program miatt már hétfőn edzésre kellett jelentkezniük. A decemberi pihenőre mindenkit úgy engedett el Tomanóczy Tibor vezetőedző, hogy megfelelően tartsák magukat karban az ünnepek alatt.

― Közepes állapotban jöttek vissza a játékosok ― mesélte a tréner. ― Látszott, hogy a két ünnep között a labdával nem nagyon foglalkoztak a srácok. Nagyobb probléma azonban, hogy a keret több tagja is hiányzott a heti munkából. Lukács Attila csuklósérülés miatt nem tréningezett. Hatvany Attila tanulmányai miatt kapott pihenőt, míg Czintula Mihály munkahelyi elfoglaltsága miatt csak egyet edzett. Reményeink szerint hétfőtől mindenki bekapcsolódik a munkába. A keret fiatalabb tagjai viszont nem hiányoztak a gyakorlásokról.

― Szükség is van erre, mert szerdától kemény sorozat vár az együttesre...

― Szerdán, a Magyar Kupában a legjobb négy közé kerülésért játszunk a fővárosban a MAFC ellen. Pénteken Kazincbarcikán, majd vasárnap itthon a Dág elleni bajnoki mérkőzés következik. A következő hét szerdáján Újvárosban lesz a kupavisszavágó. A sorozatot a MAFC elleni bajnoki zárja idegenben.

― Milyen eredménnyel lenne elégedett a soron következő összecsapásokon?
― A Magyar Kupában egyértelműen a továbbjutás a célunk a MAFC ellen, hiszen szakosztályunk évek óta a négyes döntő tagja. A három bajnoki mérkőzésből pedig legalább kettőt szeretnénk megnyerni. Egyik sem lesz egyszerű, hiszen ezeken a meccseken hozzánk hasonló erősségű csapatokkal találkozunk.

― A felnőtteken kívül az utánpótlásra is komoly feladatok várnak a közeljövőben...
― Ezen a héten gyermekcsapatunk Székesfehérváron indul egy tornán. Egy héttel később pedig az Országos Gyermek Bajnokság harmadik fordulóját rendezik Szolnokon.

(forrás: Dunaújvárosi Hírlap)

Címkék: dunaújváros röplabda dunaferr tomanóczy

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr563525934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása