Kalkulálható vereséget szenvedett a CSU Medicina női csapata a román élvonal alapszakaszának tízedik fordulójában. Az év első mérkőzésén a bajnok Tomis Constanta otthonában vesztettek a marosvásárhelyiek. A mérkőzésnek azonban története van, a nagyobb veszteség pedig Ciocian bokaficama.

Nem sok eséllyel utazott Constantára Luka Valeriján edző csapata, a január hatodikán, pénteken este játszott találkozót azonban nagy lendülettel kezdte a vendégcsapat, s mire a házigazdák felocsúdtak volna, már 6:1-re vezettek a marosvásárhelyiek. Innen kezdve kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem, azonban a kiváló nyitásoknak köszönhetően, a CSU Medicina továbbra is tartotta a három-négypontos előnyét, sőt a szett végéhez közeledve 20:15-ös előnyre tett szert.

Ekkor következett az a két labdamenet, amely utóbb gyakorlatilag eldöntötte a játszma sorsát. Előbb Jovanovics hajszálpontos, sarokban landoló nyitását kint „látta” a helyi partjelző, s a bírók nem bírálták felül a nyilvánvalóan téves zászlóemelést, aztán Ivanof támadása a sáncról vonalon túlra pattant, Dimachi játékvezető azonban mindenki elképedésére a házigazdáknak adta a labdát, mondván, a marosvásárhelyi ütő is beleért a labdába. Persze, rajta kívül ezt senki sem látta! 22:15, vagy legalább 21:16 helyett így 20:17-re alakult az eredmény, s a megtorpanást kihasználva a Tomis egy pontra (20:19) szűkítette utóbb a hátrányt. Még így is meg tudták volna nyerni a vendégek a szettet, hiszen sikerült 23:19-re elhúzniuk, majd 24:22-nél két játszmalabdájuk is volt. Ha csak az egyik pontot nem veszik el a bírók az említett kettő közül, már övék lett volna a játszma! Azonban a hazai csapat reménytelennek tűnő labdát mentett, s 25:24-nél már a tengerpartiak adogathattak a szettért. Idegtépő, néha hősies küzdelmet hozó hosszabbítás után a CSU Medicina hat játszmalabdát hárított, miközben két újabbat elvesztegetett, s a Tomis 34:32-nél szerezte meg a győzelmet (1:0).

Innen pedig, különösen egy olyan csapat otthonában, amely alig néhány hete a világ legjobb női bajnokságának számító olasz pontvadászat bajnokát, a Foppapedretti Bergamót is legyőzte a Bajnokok Ligájában, nagyon nehéz lélektanilag felállni. Luka Valeriján csapata megpróbálta, azonban a második szett közepén még súlyosabb veszteség érte, mint a vereség maga. Ekkor a vendégcsapat még tartotta két-hárompontos, behozható hátrányát (18:15). A feladónak pontosan érkező fogadás azonban nem találta Lorena Ciociant a helyén, ő ugyanis egy bokaficam miatt néhány pillanattal korábban összecsuklott!

A játszma során először négy pontra növekedett hazai előny pedig ― a kezdőfeladó elveszítésével együtt ― már túl sok volt a marosvásárhelyi csapatnak, hogy innen még újításra legyen képes. Nem csak a második játszmát veszítette el, hanem a harmadik játszmában már egyáltalán nem tudott az ellenfele szintjére emelkedni, a mérkőzés végén Luka Valeriján pedig a teljes cserepadot pályára küldte (3:0).

A marosvásárhelyi csapat kedden, január 10-én Belgrádban, a Radnicski ellen játszik a Challenge Kupa keretében, s bizony Ciocian hiányában rendkívül nehéz feladat elé néz, nem csak ezen a mérkőzésen, hanem a teljes bajnoki folytatásban. A CSU Medicina egy kulcsjátékost már veszített az idén: Salaoru a Dinamo elleni mérkőzésen térdkeresztszalag-szakadást szenvedett, s hónapokat kénytelen kihagyni a főidényben.

Ciocian: két hét kihagyás!

Nem állhat csapata rendelkezésére a Radnicski Belgrád elleni Challenge Kupa-mérkőzéseken a Tomis elleni, pénteki találkozó második játszmájában bokaficamot szenvedett Lorena Ciocian, akinek az első diagnózis szerint két hetet kell kihagynia. Szerencse a balszerencsében, hogy a bajnokságban a gyengébb képességű Poli Iasi a következő ellenfél a két nemzetközi találkozó közötti szombaton, így itt nincs szükség feltétlenül a remek feladóra.

Román bajnokság, nők, alapszakasz, 10. forduló

Tomis Constanta ― CSU Medicina Marosvásárhely 3:0 (32, 17, 12)

Játékvezetők: Dimachi, Tudorache
Tomis: Gavrilescu, Zakrevszkaja, Zarkova, Neaga, A. Cazacu, Veszovics. Liberó: Vujovics. Cserék: Butnaru, Ispas
CSU Medicina: Ivanof, Ciocian, Cvetanova, Jovanovics, Iancu, Chitigoi. Liberó: Nechiti. Cserék: Pintea, B. Cazacu, Ivanciu, Foca

(forrás: szekelyhon.ro)

Címkék: románia román marosvásárhely röplabda constanta

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr343526060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása