Remekül szerepel a Szerb Kupában az OK Mladi Radnik Pozarevac! Schulcz István csapata előbb a szabadkai Spartak, majd a belgrádi Crvena Zvezda búcsúztatásával bejutott a legjobb négy közé! Érdekesség, hogy a magyar légiós együttese eddig mindhárom meccsét 3:2-re nyerte meg!

A 16 között egy meccs döntött a továbbjutásról. Az OK Mladi a szabadkai Spartak otthonában játszott. A magyar játékos az első, a negyedik és az ötödik szettben kezdő volt, a harmadikban csereként állt be, a másodikban nem lépett pályára. Végül 12 pontot szerzett (+6, 50%).

A címvédő Crvena Zvezda elleni negyeddöntő első meccsén hazai környezetben szerepelt az OK Mladi. Schulcz István az első, a második és a harmadik etapban kezdő volt, a negyedik és az ötödik játszmában nem szerepelt, így 13 pontig jutott (+1, 48%).

A visszavágót Belgrádban rendezték, és idegenben is a magyar röplabdázó csapata bizonyult jobbnak! Schulcz az első felvonásban kezdett, a másodikban becserélték, a meccs további szakaszában azonban nem kapott lehetőséget. Két ponttal zárt.

A négyes döntőt február 25-26-án rendezik.

A bajnokságban is jól szerepel az OK Mladi Radnik, hiszen az alapszakasz 11. fordulója után nyolc győzelemmel és három vereséggel a második helyen áll, igaz, a mindössze egy vereséggel rendelkező Crvena Zvezda még csak nyolc meccset játszott. Az eddigi eredmények és a tabella ide kattintva megtekinthető!

A magyar játékos december 30-án tud hazautazni, de január 4-én ismét edzésre kell jelentkeznie.

A bajnokságban jelenleg Németh Ferenc együttese, az OK Radnicki Kragujevac a listavezető, kilenc sikerrel és két vereséggel, de a csapat a kupában nem jutott be az elődöntőbe. Az első meccsen 3:0-ra kikapott a Ribnica Kraljevo otthonában, de a vereség egyáltalán nem a magyar játékoson múlt, hiszen annak ellenére, hogy a vesztes oldalon szerepelt, a mezőny legeredményesebbjeként 18 pontot ütött (+11, 52%)! A visszavágót hiába nyerte meg a Radnicki 3:1-re, a továbbjutás nem sikerült. Németh Ferenc csak az első és a második szettben játszott, de két felvonás alapján is a mezőny legeredményesebbje lett (12 pont, +10, 55%)!

Egy körrel korábban a Kragujevac a belgrádi Obilic otthonában harcolta ki a továbbjutást. A 3:1-es győzelemből Németh 24 ponttal vette ki a részét (+13, 50%). Kell-e mondani, hogy ezzel a mezőny legeredményesebbje lett?!

A két magyar játékos csapata az alapszakasz utolsó fordulójában, március 3-án találkozik egymással bajnoki meccsen. Amikor először összefutottak, a kilencedik fordulóban, akkor Németh Ferenc együttese 3:1-re nyert Schulcz István csapatának otthonában. Ez december 2-án történt. Mindketten végig a pályán voltak, Schulcz 20 pontot ütött (+13, 48%), Németh pedig 21 pontig jutott (+15, 49%). A meccs statisztikája ide kattintva megtekinthető!

Az OK Radnicki Kragujevac a nemzetközi porondra is kilépett, hiszen a Challenge Kupában szerepelt. A második fordulóban hazai pályán 3:1-re győzött a szerb csapat a belga Prefaxis Menen ellen, de a visszavágón 3:1-re kikapott, és az aranyjátszmát 15:9-re elvesztette, így kiesett.

Természetesen mindkét magyar játékosnak szívből gratulálunk remek teljesítményükhöz!

Szerb Kupa, férfiak

Negyeddöntő

Jedinstvo Stara Pazova ― Partizan Termoelektro 1:3 (―16, 21, ―23, ―22)
Partizan Termoelektro ― Jedinstvo Stara Pazova 3:2 (23, ―24, 15, ―22, 10)

Zeleznicar ― Vojvodina NS Seme 0:3 (―18, ―17, ―18)
Vojvodina NS Seme ― Zeleznicar 2:3 (16, ―27, 20, ―26, ―13)

OK Mladi Radnik Pozarevac ― Crvena Zvezda 3:2 (―21, 22, ―15, 19, 11) statisztika itt!
Crvena Zvezda ― OK Mladi Radnik Pozarevac 2:3 (―21, 17, ―21, 21, ―14) statisztika itt!

Ribnica Kraljevo ― Radnicki Kragujevac 3:0 (27, 22, 25) statisztika itt!
Radnicki Kragujevac ― Ribnica Kraljevo 3:1 (―22, 21, 20, 19) statisztika itt!

Nyolcaddöntő

Spartak Subotica ― OK Mladi Radnik Pozarevac 2:3 (21, ―15, ―24, 19, ―15) statisztika itt!

Obilic ― Radnicki Kragujevac 1:3 (―24, ―20, 24, ―20) statisztika itt!

Címkék: szerb szerbia légió németh röplabda légiós schulcz

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr273502329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása