Miután már néhány hónap eltelt a tanévből, és a fiatalok újra rendszeresen járnak edzésekre (bár Kováts Ágnes jóvoltából nyáron is voltak edzéseik a miniknek, heti négyszer) egyre több utánpótlásversenyt rendeznek a röplabdások is. Az elmúlt időszakban két ilyen tornán is jártak a kalocsai fiatalok, és mindkettőn sikerrel szerepeltek. A bajai versenyről már beszámoltunk...

A TFSE és a KRA közös rendezésében második alkalommal került lebonyolításra a karácsonyi mini leány röplabdatorna, amelyre húsz együttes nevezett, közte egy csapattal a Kalocsai SE, és két csapattal a Kalocsa Kertvárosi Általános Iskola (edzők: Kováts Ágnes, Deák Mariann, Klopcsek Nóra).

A csoportbeosztással az egyik kalocsai csapatnak nagyon nem volt szerencséje, hiszen már a kezdet kezdetén keményen meg kellett küzdenie a jó helyezésért, amit jól mutat, hogy a 25 pontos szettekben volt 31:29-es, és 37:35-ös végeredmény is, ráadásul a körbeverések eredményeképpen egy ponttal lemaradva a második helyen végzett csoportjában. Így csak a 7-12. helyért játszhatott a folytatásban, és a végére egy kicsit elfáradva a nyolcadik helyen zárt.

A másik két kalocsai csapatnak könnyebb volt a csoportja. Az alföldiek remekül megküzdöttek a csoportgyőzelemért, de a legjobb hat között az egyik csapat már nem tudott meccset nyerni, és végül a hatodik helyen végzett, míg a másik egység biztosan verve soros ellenfelét a három közé került! A dobogósok meccsén sokkal nehezebb mérkőzések jöttek, ahol már nem tudták győztesen elhagyni a pályát, ám így is nagyszerű eredménnyel, és persze egy bronzéremmel térhettek haza. A bronzérmes csapat tagjai: Argat Cintia, Musza Olívia, Török Rebeka, Kovács Bertilla, edző: Deák Mariann.

A torna végeredménye: 1. Újpesti Csokonai DSE A, 2. Vasas I., 3. Kalocsa Kertváros II., 6. Kalocsa Kertváros II, 8. Kalocsai SE

Címkék: mini röplabda kalocsa utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr283476310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása