A Somogyjádi RSzSE hazai pályán 3:1-re nyert a Pécsi TE-PEAC MSB ellen a férfi NB II alapszakaszának tízedik fordulójában. A baranyaiak közel álltak a pontszerzéshez, hiszen a negyedik szettben jelentős előnnyel vezettek, de végül üres kézzel kellett távozniuk.

Hegyi Gábor nagyon hiányzott a somogyi csapatból, instabillá vált a hazaiak nyitásfogadása, amit az első szettben, és helyenként később is jól használt ki a Pécs. A második játékrésztől a baranyaiak fogadásaiba is sok hiba csúszott. A Somogyjád óriási csarnokában a lebegtetett szervák fogadása bizony nagyon nehéz. Ezt még elbírta volna a vendégcsapat, amely azonban több alaphibát is vétett.

― A negyedik szett végjátékában a két legsebezhetőbb állásrendi helyzetben voltunk ― értékelt Gyöngyösi Zoltán, a Pécs játékos-edzője. ― Centereink, Kiss és Szabó nagyon hatékonyan támadtak, és Kaszás mezőnyvédekezése is bravúros volt, de hiába az extramegoldások, ha az alapjáték hibáival kioltjuk őket. Ellenfelünk nem játszott a megszokott színvonalon, de az évtizedes élvonalbeli rutin győzelemhez segítette.

A negyedik szettben 17:11, 22:17 és 23:21 is volt a Pécs javára, innen nem szabad veszíteni. Az ötödik játszmában pedig bármi megtörténhet, mint köztudott...

― Most nagyon csalódott a csapatom, mert nagy erőfeszítéssel készültünk a rangadóra, és volt is esélyünk a győzelemre ― folytatta Gyöngyösi Zoltán. ― Játékos-edzőként ez a csalódottság számomra duplán jelentkezik, de nincs okunk elkeseredésre. Dolgozunk, építkezünk, és haladunk előre, ez több játékelemben, illetve a mérkőzések egyes szakaszaiban jól látható. Ahhoz azonban, hogy ilyen szintű csapatokat is legyőzzünk, még elszántabban kell edzeni, és még fegyelmezettebben játszani. Ha edzőként és feladóként minden játékosomból ki tudom hozni a maximumot, akkor lesz esélyünk a feljutásra, és érettek is leszünk az NB I-re. Ha a vereség az összefogást és a munkakedvet erősíti bennünk, akkor versenyben maradunk a feljutásért, különben nem. Jelenlegi csalódottságunk érthető, de ezt mihamarabb elszántsággá kell alakítanunk! Hegyi Gábornak ezúton is gyors elépülést kívánok!

NB II, férfiak, alapszakasz, 10. forduló

Somogyjádi RSzSE ― Pécsi TE-PEAC MSB 3:1 (―16, 21, 22, 23)

Címkék: pécs röplabda pte nb ii peac somogyjád

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr143455293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása