A Csepel 3:1-es vereséget szenvedett a Szolnoki Főiskola RK-SI otthonában a férfi NB I alapszakaszának 14. fordulójában. A fővárosiak a Magyar Kupa első fordulójában oda-vissza legyőzték ellenfelüket, de a bajnoki meccsen nem jártak szerencsével.

A mérkőzés kissé álmosan indult, tulajdonképpen hibát-hibára halmozott a Csepel, és ezáltal a hazai csapat 8:3-as vezetésre tett szert. Majd szép lassan sikerült rendeznie a sorokat a látogatónak, és nagyjából állandósult az ötpontos szolnoki előny. Igaz, volt olyan periódus is, amikor ez némileg csökkent. A megszokottnál pontatlanabb volt a fővárosiak nyitásfogadása, és sok hiba csúszott a befejezésekbe is. 22:18-nál időt kért a Csepel, mert ekkor már elúszni látszott a szett, de a játékmegszakításnak nem sok eredménye lett, mert 24:19-nél már játszmalabdához jutott a Szolnok. Egy jó támadás után három csepeli ásznyitás következett, és mindjárt feljött 24:23-ra a látogató. Ekkor már másodszor kért időt a hazai együttes, és mivel Daróczi Gergely negyedik nyitása már hosszúra sikeredett, 25:23 lett a vége (1:0).

A második felvonásban kiegyenlítődtek valamelyest az erőviszonyok, legalábbis 11:11-ig, majd innen érthetetlen összezuhanás következett a fővárosiak részéről. Hibát hibára halmozott a vendégcsapat, a Szolnoknak pedig csak tennie kellett a dolgát, és így is nagyobb előnyre tett szert, ez pedig már kitartott a végéig, így nagyon simán, 25:17-re nyerték a játszmát a házigazdák (2:0).

A harmadik szettre kicsit átalakította a csapatszerkezetet a Csepel. Tamás Zoltán és Kunert Mátyás helyet cseréltek, előbbi nyitásfogadó-szélső lett, utóbbi átló. Végül ennek meg is lett az eredménye, mert a játszma eleji fej-fej mellett haladás után szépen lassan el tudott lépni a sokat hibázó Szolnoktól a látogató (10:14, 12:16). Ebben az időszakban javult a fővárosiak sáncmunkája, akadt már védekezés is, és a támadások is rendre jó helyen landoltak a hazai térfélen. 19:24 után ugyan csináltak két pontot a szolnokiak, de az időkérés után már sikerült befejeznie a szettet a Csepelnek (2:1).

A folytatásban csapnivalóan indult minden a fővárosiak szemszögéből. Pillanatok alatt 6:1 lett az állás a Szolnok javára, innentől pedig megkezdődött a rohanás az eredmény után. 14:6-nál úgy festett, el is dőlt minden, ám nem adta fel a csatát a Csepel, és szívós munkával 15:11-re, majd 16:13-ra felzárkózott! A végén már látszott a fáradtság mindenkin, és bár 22:20-nál meg lett volna a lehetőség arra, hogy tovább csökkentse a különbséget a fővárosi együttes, de a lábak már nem úgy mentek, ahogyan kellett volna, így 23:20-ra módosult az eredmény, és ezt a különbséget már megtartotta a Szolnok (3:1).

NB I, férfiak, alapszakasz, 14. forduló

Szolnoki Főiskola RK-SI ― Csepeli RC 3:1 (23, 17, ―21, 21)

Szolnok, 50 néző. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi
Szolnok: Rása G., Rása A., Bodonyi, Kovács S., Csépke, Tarjányi. Csere: Bene (liberó), Fodor, Tóth. Edző: Gulyás Ferenc
Csepel: Pajor, Buzás, Kunert, Sow, Tamás Z., Daróczi. Csere: Fogl (liberó). Játékos-edző: Tamás Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Gulyás Ferenc:
― Szépen, összeszedetten játszott a csapat. Kidolgoztunk egy taktikát a Csepel ellen, amit a csapat be is tartott. Minden megcsináltak, amit megbeszéltünk. A harmadik szett a mi hibáinkon ment el.
Tamás Zoltán: ― A nyitásfogadásunk, a figyelmünk és a fáradtság hozta az eredményt.

A forduló további eredményei
Fino-Kaposvár ― Dunaferr SE 3:0 (22, 18, 18)
Sümegi RE ― MAFC-BME-Mapei 2:3 (22, 17, ―22, ―19, ―9)
Debreceni EAC ― Vegyész RC-Kazincbarcika 0:3 (―17, ―20, ―26)

(forrás: csepelirc.hu)

Címkék: bajnokság csepel szolnok röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr313455479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása