A megyei amatőr röplabdások második bajnoki fordulójában ismét nagy számban jelentek meg a csapatok a viharsarki megyeszékhelyen. A hölgyeknél 11, míg az uraknál 8 együttes küzdött meg a Szent István Egyetem Sportcsarnokában.

A szokásokhoz híven újra volt bőven jelentkező a határon túlról is, hiszen Temesvárról és Aradról három-három csapat, de Hajdújárás személyében Szerbiából is volt érkező. A sok nevező miatt kétjátszmás mérkőzéseket játszottak a csapatok.

A nőknél három csoportban kezdtek, ahonnan az egyenes-kieséses szakaszba, a negyeddöntőbe juthattak a csapatok. Az A- és a B-csoport bizonyult a legerősebbnek, hiszen innen az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe. A Perpetuum Mobile a szegedieket, míg a Sánc SC a temesváriakat múlta fölül, így egy színtiszta békés megyei finálé következett.

A gyomaiak az elején meglepetésre nagyon elhúztak, és már a kezükben érezhették az első részsikert, de ekkor a Perpetuum felriadt, és fokozatosan csökkentve a hátrányt, 20:20-nál utolérte ellenfelét, aztán izgalmas végjátékban a szakaszgyőzelmet is megszerezte. A folytatásban sem volt megállás, komoly sebességet vettek fel a csabaiak, amelyet a Sánc SC már nem tudott követni, így megszerezte a tornagyőzelmet a Perpetuum. A bronzmeccsen a Temesvár győzött a szegedi lányok ellen.

A férfiaknál az Ideea Arad triplázásra készült. Az elmúlt két évben ők emelhették magasra a győztesnek járó serleget. A csoportmérkőzések során a sarkadiaknak volt esélyük arra, hogy még az elődöntőben való szereplést is elvegyék tőlük, de minimális különbséggel ez nem sikerült. Az elődöntőben azonban a szegediek nagyszerű játékkal győztek az aradiak ellen. A másik ágon a nap végére meggyengült Szarvast a Temesvár verte. A Szarvas a bronzmérkőzést is elveszítette, de így is a legjobb megyeiként zárták a hosszú napot.

A döntőben roppant magas színvonalú összecsapást láthatott a nagyszámú közönség. Az elsőt a temesváriak, a másodikat a szegediek nyerték. A döntő felvonásban sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A játszma közepén újra a Csongrád megyeiek robbantottak, és hosszú idő után újra elsőséggel utazhattak haza.

A harmadik fordulóra január 7-én, Sarkadon kerül sor.
 
Békés Megyei Nyílt Amatőr Röplabda Bajnokság, 2. forduló, Békéscsaba

Nők: 1. Perpetuum Mobile (Békéscsaba), 2. Sánc SC (Gyomaendrőd), 3. Timisoara (román), 4. Szeged, 5. Rö-Pi-Pi (Békéscsaba), 6. Szarvas, 7. Telekgerendás, 8. Izsák, 9. Hands United Arad (román), 10. Arad Volei (román), 11. BRSE-Petőfi (Békéscsaba)

Férfiak: 1. Szeged, 2. Timisoara (román), 3. Ideea Arad (román), 4. Szarvas, 5. Sarkad DDR, 6. Poli Timisoara (román), 7. Gyula, 8. Hajdújárás

Az állás két forduló után

Nők:
1. Perpetuum Mobile (Békéscsaba) 40 pont, 2-3. Szarvas és Sánc SC (Gyomaendrőd) 25 pont, 4. Rö-pi-pi (Békéscsaba) 24 pont, 5. Telekgerendás 16 pont, 6. BRSE-Petőfi 12 pont
 
Férfiak: 1-2. Sarkad DDR és Szarvas 35 pont, 3. Gyula 12 pont

(forrás: brse.hu)

Címkék: megye röplabda regionális békés megyei

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr903440924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása