Újabb nemzetközi előkészületi mérkőzést játszott idegenben a Fino-Kaposvár férficsapata. Az NB I-ben veretlenül listavezető somogyiak a horvátországi Eszéken léptek pályára, és 3:1-re győztek. A Kecskemét elleni, idegenbeli rangadót vasárnap, 17 órától rendezik.

Jó meccset vívott egymással az Osijek és a Kaposvár. Már az első szett izgalmasan alakult. Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, majd szép sáncokkal lépett meg a vendégcsapat, és a hajrában már nem engedte ki a kezéből a sikert. A térfélcsere után Nacsa Gábor ásznyitásával, majd Geiger András blokkjával tartotta a lépést a házigazdával a magyar bajnok, 10:11 után viszont kézbe vette az irányítást az Eszék, és egyenlíteni tudott.

A harmadik játékrészben is lendületben maradtak a horvátok, 9:5-ös állásnál Demeter György vezetőedző kénytelen volt időt kérni. Ez meg is hozta a fordulatot, 10:10 után már a somogyiak jártak előrébb a pontgyűjtésben. A hajrában 23:22 után már csak kaposvári pont született, így újra a magyarok kerültek előnybe. A negyedik szettet 4:0-s rohammal kezdték a vendégek, és lényegében az történt a pályán, amit ők akartak. A horvátok 10:9-nél, majd 24:23-nál kerültek igazán közel riválisukhoz, a játszmát, és vele a mérkőzést azonban a magyar bajnok nyerte.

A két együttes ezután még egy szettet játszott egymással, és itt a hazaiak bizonyultak jobbnak. A muraszombati és az eszéki edzőmérkőzés egyaránt hasznos volt, vasárnap jöhet a kecskeméti bajnoki csúcsrangadó!

Nemzetközi elkészülési mérkőzés, férfiak

OK Osijek — Fino-Kaposvár 1:3 (—20, 20, —22, —23)

(forrás: kaposvarvolley.hu)

Címkék: horvát kaposvár röplabda osijek eszék

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr53427542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása