Balszerencsés körülmények között elvesztett első szett, és egy nagy hullámvölgy után állt talpra a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem együttese a női NB I alapszakaszának 11. fordulójában. A somogyiak végül a szezon legjobb teljesítményét nyújtva verték meg 3:1-re a TFSE-KRA csapatát.

Pintér Zsanett pontjai vezették be a mindkét csapat számára fontos bajnoki mérkőzést, majd Kovács Kármen ásznyitásai fokozták tovább a kezdeti jó hangulatot Kaposváron. A TFSE egymás után öt pontot gyűjtve fordítani tudott, ezután azonban megint a házigazda következett. A kaposvári lányok nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel röplabdáztak, és a játszma derekára hat ponttal megléptek. Horváth Petra és Harmath Zsófia fontos pontokat szerzett és a mezőnymunkára sem lehetett panasz. Egészen a hajráig jól alakultak a hazai csapat dolgai, 23:19 után azonban elbizonytalanodott, majd leblokkolt a társaság, és már nem tudott több pontot gyűjteni. A rutinos fővárosiak éltek a lehetőséggel: Szűcs Anita jól szervált, Jáka Zsuzsanna pedig bebiztosította a győzelmet (23:25, 0:1).

Az első szett elvesztése megviselte a somogyi csapatot: az első pontot ugyan még Harmath ütötte, ezután azonban Jáka Zsuzsanna szerváival nem tudott mit kezdeni a társaság. Ha összejött a nyitásfogadás, akkor pedig a támadásokba csúszott hiba. A vendégek nyugodtan és pontosan játszottak, és egészen 1:9-ig tartott a nagy sorozatuk. Győrbíró Kamilla blokkja jelezte ezután, hogy éledezik a Kaposvár, és a lányok gyorsan ki is kecmeregtek a gödörből. 6:9-nél már Borkovits Zoltán edző kért időt, Hornok Nikolett rövid ütése után pedig 9:9-re módosult az eredmény... Szinte hihetetlen, de a látottak alapján nem is olyan meglepő: a második technikai szünetben már négy pont volt a BITT előnye... A somogyiak elkapták a fonalat, és ezúttal nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból. Mindenki felnőtt a feladathoz, és a nagyszerű mezőnymunka hatásos ütésekkel párosult. A 25. pontot Horváth Petra ütötte be (25:19, 1:1).

A térfélcsere után eleinte a TFSE járt előrébb a pontgyűjtésben, aztán újra beindult a hazai együttes. A második technikai szünetben már hét pont volt a két csapat közti különbség. És nem volt megállás: Kovács Kármen nagy ütése után 18:9 állt a táblán, Horváth Zsófia szemfüles megoldása után pedig már tízzel vezetett a BITT. Az egyoldalú küzdelem végére Harmath Zsófia tett pontot (25:13, 2:1).

Pálfy Marianna tehetséges tanítványai a negyedik játékrészben is kiválóan összpontosítottak, és a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. A csapat tagjai nagy önbizalommal játszottak, és szinte minden bejött nekik a pályán. A vendégek láthatóan megtörtek, és már nem tudták megállítani a végállomás felé robogó kaposvári társulatot. Harmath Zsófia ász-nyitásaival célegyenesbe fordult a végig csere nélkül szereplő BITT, és végül egy rossz nyitás pecsételte meg végképp a fővárosiak sorsát (25:14, 3:1).

A fiatal kaposváriak a szezon eddigi legjobb játékával verték meg ellenfelüket, a jövő szép sikert aratott a jelen és a múlt felett...

NB I, nők, alapszakasz, 11. forduló

BITT KNRC-Kaposvári Egyetem — TFSE-KRA 3:1 (—23, 19, 13, 14)

Kaposvár, 250 néző. Játékvezetők: Pőcze, Donkó
Kaposvár: Horváth Zs. 6, Horváth P. 21, Harmath Zs. 14, Pintér Zs. 15, Kovács K. 8, Győrbíró 8. Csere: Schrauff (liberó). Edző: Pálfy Marianna
TF: Jáka Zs. 12, Fritz 10, Jáka Sz. 2, Kolada 4, Nyári V. 7, Szűcs A. 1. Csere: Bánlaki (liberó), Hornok 9, Naszvadi 2. Edző: Borkovits Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:2, 5:7, 7:8, 9:12, 16:12, 19:13, 21:18, 23:19. 2. játszma: 1:0, 1:9, 9:9, 11:11, 13:11, 16:12, 20:14, 20:17, 22:18, 24:18. 3. játszma: 1:4, 3:4, 5:6, 9:6, 16:9, 20:11. 4. játszma: 1:0, 5:1, 8:3, 11:5, 14:5, 15:6, 19:9, 21:9, 24:12

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Pálfy Marianna:
— Le a kalappal a lányok előtt: ma egy hullámhosszon voltak a csapat tagjai, és jó játékkal sikerült nyerni.
Borkovits Zoltán: — Nem titkolom: nyerni jöttünk, de a kaposváriak a játék minden elemében fölénk nőttek.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 tf bitt

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr913411663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása