A kedves kolléga segítséget kér: sportolna a tizenéves gyermeke, egykor szebb napokat látott veszprémi labdás sportegyesületnél. Azonban az első edzésen a klubvezetők, majd a sportkör honlapja által meghirdetett helyen és időben senki sincs! Pontosabban szólva a kollégán és a tizenéves ifjún kívül.

Sajnálkozom, majd óvatosan figyelmébe ajánlok más sportágat, más egyesületet. A munkatárs hajthatatlan. A gyerek ezt a sportot szeretné és kész. Vita nincs. A tinédzser fiú életében a zene a legfontosabb, azonban a rendszeres testmozgás hiányzik neki. Szeretné a sportágat kipróbálni. Tetszik neki, mert nem kell ütközni, nincs testi kontaktus, csak vissza kell ütni a labdát — jön a válasz.

Szívem szerint nem is segítenék, no nem a kolléga miatt. Hanem mert ismerem a klub előéletét. Ahol az elmúlt egy évben hétről hétre mondtak valamit, aztán az ellenkezője valósult meg. Ahol lemondtak, elmentek hozzáértők, kirúgtak, majd egy árva szó nélkül visszavettek embereket. Ahol az adott szó nem ér semmit. Végül azonban, magamban dúlva és fúlva, kerülő úton csak kiderítettem, hol és mikor tart tréninget az utánpótlás-neveléssel megbízott szakember. A kolléga hálálkodik, majd két hét múlva közli: „ezek tényleg dilettánsok”. Kiderül, elfelejtenek szólni, ha nincs edzés, ha a tréner nem ér rá, ha másutt tartják a gyakorlásokat. Bosszantó dolgok szülőnek, gyereknek egyaránt. Nem is csodálkozom. Csak azon, hogy akadnak még edzők, játékosok, támogatók, a sportágat szeretők, akik bedőlnek nekik...

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: veszprém röplabda vrc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr683368638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása