A Kodolányi FRKE 3:1-re nyert a Pénzügyőr SE otthonában a férfi Budapest-bajnokság első osztályában. A fővárosi sorozatban versenyző székesfehérváriak a rangadó megnyerésével továbbra is őrzik veretlenségüket.

A forduló rangadóján két veretlen alakulat csapott össze. A vendégeknek két hiányzójuk volt, ezúttal Takács Zoltán és Madácsi Richárd, a két elsőütő nem tudott elutazni a mérkőzésre. Ebből következett, hogy a liberó, Csizmadi András ismét ütőposzton szerepelt. Az első szettben végig egy-két ponttal vezetett a Kodolányi, és remek centermunkával sikerült nyernie (19:25, 0:1).

A második etapban a Pénzügyőrnek már mozgósítania kellett Polányi Lászlót, ami jó húzásnak bizonyult, mert bőven a mezőny fölött tudott támadni. A fehérváriak próbálták ugyanazt játszani, mint az első szettben, de volt két állás, ahonnan nem tudtak elforogni. Úgy tűnt, elúszott a szett, hiszen a fővárosiak már tíz ponttal is vezettek. A vendégek lecserélték Gazsi Pétert és Bende Attilát, hogy pihenjenek a következő etapra. Ez annyira jól sikerült, hogy Nagy Bence remek támadásaival felzárkózott az együttes négy-öt pontra, de fordítania nem sikerült (25:18, 1:1).

A harmadik felvonás döntőnek bizonyult. A Pénzügyőr nem változtatott a felállásán. A Kodolányi nem tudta kihagyni az előző szettben remekül teljesítő Nagy Bencét, aki ott folytatta, ahol néhány perccel korábban abbahagyta. Végig szoros, magas színvonalú volt a szett. Bencsik József szinte minden labdát megoldott. Az egyre fáradó centerek közül Takács László kapott néhány labdamenetnyi pihenőt, Halász Krisztián jól helyettesítette őt, így nagyon hasznos tagja volt a csapatnak. Nagy Bence ütéseivel nem tudtak mit kezdeni a budapestiek rutinos, magas játékosai, ami megpecsételte a harmadik szett kimenetelét (21:25, 1:2).

A negyedik részre elfáradó ellenfél cserékkel próbálta megtörni a fehérvári gépezetet, de ez kevésnek bizonyult. Csizmadi András, aki ismét nem a megszokott posztján játszott, remekül oldott meg minden labdát, és még a kiszorított helyzetekből is pontot tudott csinálni. A negyedik szett közepére sikerült tetemes előnyre szert tennie a Kodolányinak, ezért már csak arra kellett figyelnie, hogy ne szórakozza el a végét. Gazsi Péter rengeteget dolgozott, megkapta az utolsó labdát, amivel élni is tudott (18:25, 1:3).

Budapest-bajnokság, férfiak, I. osztály

Pénzügyőr SE — Kodolányi FRKE 1:3 (—19, 18, —21, —19)

Budapest, 50 néző. Játékvezetők: Halász, Halécius
Pénzügyőr: Hudák, Király, Koperdák, Halmai, Békefi, Weczera. Csere: Bibók (liberó), Polányi, Botyánszki, Csatlós
Kodolányi: Deli, Csizmadi, Gazsi, Bende, Bencsik, Takács L. Csere: Nagy B., Halász

(forrás: fehervarvolley.hu)

Címkék: budapest székesfehérvár röplabda fehérvár pénzügyőr kodolányi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr313366014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása