Néhány hete szem elől tévesztettük az Itáliában játszó magyar röplabdázókat! Itt az ideje, hogy ismét körülnézzünk csizmaországban! Kezdjük a sort Szabó Dávid csapatával, az A1 Ligában szereplő Sisley Bellunóval!

Légiós-körképünk legutóbbi olaszos szelete ide kattintva megtekinthető!

A negyedik fordulóban megszerezte első győzelmét a csapat, méghozzá hazai pályán az Energy Resources San Giustino ellen (3:0)! Szabót a második és a harmadik szettben is becserélte edzője, volt három nyitása, de pontot nem szerzett. Statisztika itt! Képgaléria itt!

Az ötödik fordulóban pontot érő vereséget (3:2) szenvedett a Sisley az M. Roma Volley otthonában. A vendégek ráadásul kétjátszmás hátrány után mentettek meg egy pontot két 25:23-as szettel! Szabó Dávid csak az ötödik etapban került pályára csereként, volt két nyitása, abból az egyiket elrontotta, a másik ász lett, így egy ponttal zárt. Statisztika itt! Képgaléria itt!

A legutóbbi, hatodik körben 3:0-s hazai siker a Fidia Padova ellen. A magyar játékos ezúttal az első és a második szakaszban ment be szerválni, pontot nem szerzett. Statisztika itt! Képgaléria itt!

A Sisley Belluno eddig tehát kétszer nyert és négyszer vesztett a bajnokság alapszakaszában, de mivel háromszor is pontot érően kapott ki, a nyolcadik helyen áll, és a hétvégi hetedik fordulóban az Acqua Paradiso Monza Brianza otthonába látogat.

Címkék: olasz olaszország légió szabó röplabda légiós sisley

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr413350662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása