Magyar légiósaink és csapataik lassan a hajrába érkeznek, ugyanis egy hónap múlva véget ér a női egyetemi bajnokság alapszakasza az Egyesült Államokban. Nézzük, milyen eredmények születtek az elmúlt egy hétben.
 
Farkas Anett (VCU)
 
Először egy 3:0-s vereség a James Madison ellen, majd egy bravúros, kétjátszmás hátrányból megnyert meccs a George Mason ellen. Az első mérkőzésen Farkas kilenc pontot szerzett, nála csak Kristen Boyd volt eredményesebb. A George Mason ellen a magyar játékos nem volt a kezdő tagja, ám edzője hamar bevetette, hiszen a VCU szenvedett. Az első két szettet gyakorlatilag bemelegítésnek használta a VCU, a harmadik, negyedik és ötödik etapot pedig viszonylag könnyedén nyerte a csapat. Farkas 17 pontig jutott, ezzel csapata egyik húzóembere volt. Érdekesség, hogy a kilencfős keret minden tagja pályára lépett az összes szettben.
A VCU csoportjában a középmezőny tagja, a szezonban eddig tíz győzelmet és 14 vereséget számlál a csapat.
 
 
Molnár Hajnalka (Memphis Tigers)
 
Rossz szériában van a csapat, három meccs óta nyeretlen a Tigers a bajnokságban. Négy napja egy sima vereség a Rice Owls otthonában, 23-án pedig hazai pályán 3:1-re veszítettek Molnárék a Houston ellen. Mindkét együttes a csoport élmezőnyébe tartozik, míg a Memphis a középmezőny tagja. Molnár mindkét mérkőzésen kezdő volt, a Tigers hivatalos honlapján olvasható tudósításokból pedig kiderül, jól játszott a magyar feladó.
 
 
Porubek Lilla (Kansas State)
 
A csapat továbbra is a középmezőnybe tartozik, az elmúlt héten pedig egy győzelmet és vereséget szerzett a Wildcats. A Kansas Jayhawks elleni mérkőzésen Porubek 17 pontot szerzett, ezzel óriási szerepe volt abban, hogy csapata az elvesztett első szettet követően meg tudta nyerni a mérkőzést. Az Oklahoma Sooners ellen is 3:1 lett az eredmény, azzal a szépséghibával, hogy Porubekék ezt a mérkőzést elveszítették. A magyar ütő 13 ponttal segítette csapatát, ám ez csak a második játszma megnyerésére volt elég.
 
 
Szívós Mária (Middle Tennessee)
 
A Blue Raiders becenévre hallgató együttes már 11 mérkőzés óta veretlen, ezt a sorozatot pedig holnap tovább folytathatja az együttes. Az elmúlt héten Szívósék idegenben léptek pályára két alkalommal, maguk után pedig csak pusztulást hagytak, hiszen az ULM és a Louisiana együttesét is simán verték. Szívós az ULM ellen 16 pontot szerzett − legtöbbet a mezőnyben −, emellett védekezésben is nagyon hasznos tagja volt csapatának. A Louisiana ellen be kellett érnie 12 ponttal, de így is csapata második legeredményesebbje tudott lenni. A remek sorozatnak köszönhetően a Tennessee továbbra is vezeti csoportját, jó eséllyel pályázik a rájátszásba kerülésre.
 

Címkék: amerika bajnokság légió röplabda légiós

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr443330324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása