Első idegenbeli Közép-európai Liga mérkőzésén szoros csatában, öt játszmában maradt alul a Vasas-Óbuda-Hofeka együttese Pozsonyban. A magyar csapat a 3:2-es vereséggel egy pontot szerzett. Képgaléria itt! Statisztika itt!

Az első szettben ott folytatta a Vasas, ahol a szlovén Maribor ellen abbahagyta, erősen akadozott a nyitásfogadás, és ebből következően a többi játékelem is, így nem volt képesek komoly ellenállást kifejteni a magyar csapat. A rövid szünet azonban elegendőnek bizonyult arra, hogy Jókay Zoltán edző felrázza a lányokat, mert szinte varázsütésre biztossá vált az, ami addig bizonytalan volt, így aztán szépen gyűjtögette a pontokat az együttes, és majdnem az elsőhöz hasonló arányba nyert ezt a játszmát (1:1).

A folytatásban maradt a lendület, de a hazaiak is összekapták magukat, rendületlenül üldözték riválisukat, de a végén megvolt a kétpontnyi különbség a Vasas javára (1:2)! Ezután lankadni látszott a figyelem, a negyedik szettben a pozsonyiak végig több ponttal előrébb jártak, az ötödik felvonásra készülve, a végjátékában már a cserék is szerepet kaptak az óbudaiaknál.

Az első elveszített labda után jól folytatódott a magyarok számára az utolsó elvonás, hiszen a fordulásnál 8:5 volt az állás, sőt még 12:10-re is vezetett a Vasas. A pozsonyiak tizenháromnál érték utol vendégüket, és ekkor két bosszantó hiba a magyarok részéről, egy rossz nyitás, majd egy fel nem vállalt támadás a hazaiak végső sikerét jelentette (3:2).

— Bár vereséget szenvedtünk, bízom benne, hogy a lányok ezek után elhiszik, hogyha képesek a valós tudásukat mutatni, akkor bármelyik csapat ellen tudunk a későbbiekben jó meccseket játszani, és akár nyerni is — értékelt Jókay Zoltán, a Vasas edzője. — Nyilvánvaló, hogy a Közép-európai Liga más fokozat, mint a hazai bajnoki találkozók, meg kell szokni a légkörét, és azt, hogy pillanatnyi lazítás sem fér bele a játékba. Sajnos keretbe foglaltuk a mérkőzést, az elején felsejlett bennem, hogy úgy járunk, mint a Maribor ellen, és a végén is a hibáink miatt maradtunk alul. Közte viszont voltak olyan szakaszok, amikor jól teljesítettünk, kezünkben volt a mérkőzés, így most meglehetősen keserű a szám íze. Tovább kell menni az elkezdett úton, három hét mérkőzésszünet következik, ez részben jól jön, hiszen úgy tűnik, Dékány Bernadett felépült sérüléséből, így ebben az időszakban vissza tud illeszkedni a csapatba, viszont kieshetünk a ritmusból. Másik sérültünk, Milovits Júlia sajnos nem gyógyul abban az ütemben, ahogy szeretnénk, őt még továbbra is nélkülöznünk kell.

Közép-európai Liga, nők, alapszakasz, 4. forduló

VK Doprastav Bratislava (szlovák) — Vasas-Óbuda-Hofeka 3:2 (15, —17, —23, 19, 13)

Pozsony, 250 néző. Játékvezetők: Kulhanek, Haas (osztrákok)
Doprastav: Palgutova 20, Jelinkova, Vargova 6, Rojkova 22, Henson 12, Smitalova 14. Csere: Crkonova, Drobnakova, Valacova. Edző: Eva Kosekova
Vasas: Gudmann 3, Nagy E. 7, Sándor 22, Miklai 17, Borsos 7, Oláh 13. Csere: Fábián, Gubicza, Lévai. Edző: Jókay Zoltán

(forrás: vasassc.hu)

Címkék: szlovák röplabda pozsony vasas bratislava közép európai liga doprastav

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr893325913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása