Újabb fájó vereséget szenvedett a Kalocsai SE a női NB II Nyugati-csoportjában. Az alapszakasz első fordulójából elhalasztott meccsen a szombathelyi HVSE-SzoESE győzött 3:1-re a vendég kalocsaiak ellen, ráadásul úgy, hogy mind a négy játszmában csupán két pont volt a különbség a csapatok között. KÉPEKKEL!

A negyedik fordulóban már a negyedik felállásban kellett játszatnia csapatát Kováts Ágnes edzőnek, hiszen ki ezért, ki azért nem vállalta a vasi túrát... Mindezek ellenére a kalocsai lányok nagyon fogadkoztak, hogy megtörik a nyeretlenségi sorozatot, és kijelenthető, hogy az akarattal nem is volt baj! Mivel a hazaiakon szintén nagyon látszott az elszántság, sejthető volt, hogy nagy küzdelemben fog eldőlni a meccs.

Nem indult jól a mérkőzés a Kalocsa számára, hiszen mindjárt az első támadást nagyon elnézte a játékvezető, és a hazai sáncot érintő ütésből a házigazda kapott pontot. A folytatásban a vasi együttes támadott hatékonyabban, és elhúzott három ponttal (5:2), amit 9:9-nél sikerült egalizálnia a látogatónak. A szett közepén még kétszer elhúzott a szombathelyi csapat, amit mindkétszer kiegyenlített a Kalocsa. A végjátékban, 23:23 után előbb a hazai csapat jutott játszmalabdához, amit hárított a kalocsai együttes, majd a két utolsó pontot is megszerezte (24:26, 0:1).

A második felvonás közepéig együtt haladt a két csapat, egy-két pontnál nagyobb előnyt egyik sem tudott kialakítani. Aztán megtorpant egy kicsit a kalocsai lendület, és előbb 18:14-nél, majd 22:14-nél is időkéréssel próbálta felrázni lányait Kováts Ágnes edző. Nagyobb koncentrációt, pontosabb játékot kért, és nem is volt eredménytelen a két megbeszélés, hiszen szorossá tette a végjátékot, s felzárkózott a Kalocsa, ám az utolsó pontot a hazaiak szerezték (25:23, 1:1).

A harmadik szett eleje úgy nézett ki, hogy ismét alföldi győzelem van készülőben, hiszen rendre kalocsai előnyt mutatott az eredményjelző. Aztán megint jött a finis, és az előny szép lassan elolvadt, 21:21-nél ismét Kováts Ágnes mutatta a T-betűt a kezeivel. Egy pontra a kalocsai részsikertől jött egy hazai időkérés, aminek hatására a lelkes vasiak fordítani tudtak, és megnyerték a harmadik etapot (26:24, 2:1).

A negyedik felvonásban ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok, bár a házigazda egy-két ponttal ellépett, de a Kalocsa követte. Aztán 18:13-nál már a második idejét kérte ki a kalocsai edzőnő, ami jót tett a csapatnak, és 19:18-nál már Bodzer Attila próbálta rendezni a sorokat. Bár szorosan ott volt a vasi csapat nyomában a Kalocsa, az utolsó két pont mégis a látogatók hibájából született (25:23, 3:1).

A kalocsai lányok játékán látszott az akarás, a küzdelem, de a vasi csapat legalább ennyire vágyott a győzelemre. A pontosság és a fegyelmezettség hiányzott az alföldiek játékából, valamint a szettek végén a nagyobb koncentrálás, a nagyobb önbizalom és a több vállalkozó-szellem is. A legjobb teljesítményt ezúttal is a csapatkapitány, Sztupovszki Anett nyújtotta, remekül támadott és mezőnyben is mindig a helyén volt. A szombathelyiek centertámadásait többnyire nem tudta kellő hatékonysággal visszaverni a Kalocsa. Bár a vereség a lehető legminimálisabb különbséggel talán fájóbb, ugyanakkor bizakodhat a kalocsai együttes, hogy a hazai visszavágón sikerül majd megfordítani a mostani eredményt.

A Kalocsai SE legközelebb október 29-én, délelőtt 11 órakor a Városi Sportcsarnokban a Vasas juniorcsapatát látja vendégül.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés

HVSE-SzoESE Szombathely — Kalocsai SE 3:1 (—24, 23, 24, 23)

Szombathely, 40 néző. Játékvezetők: Vasák, Őri
Szombathely: Koronczai, Szalontai P., Werkman, Szanyi, Szalontai E., Tóth L. Csere: Sipos K., Virág. Edző: Bodzer Attila
Kalocsa: Szele A., Jánosi, Sztupovszki, Kovács P., Dabis, Zsinka. Csere: Szőgyi, Vén. Edző: Kováts Ágnes

Junior: HVSE-SzoESE Szombathely — Kalocsai SE 0:3 (—7, —11, —14)
E napon a gyógyírt ismét csak a juniorok meglehetősen sima győzelme jelentette a kalocsaiak számára. A fiatalok sima győzelme megérdemelt volt, pláne úgy, hogy a kezdőfeladó a felnőtt meccs után a sérült lába miatt már nem tudott játszani.

II. Kaloplasztik Kupa

A Kalocsai SE lassan egy évtizedes hagyományt ápol, amikor október végén megrendezi mini leány tornáját. Az idén második alkalommal megrendezendő Kaloplasztik Kupa ezúttal is jeles esemény lesz, hiszen 17 csapat nevezett a tornára. Sümegtől Ajkán át egészen Egerig érkeznek csapatok, hogy két helyszínen és öt pályán megmérkőzzenek egymással.

Címkék: szombathely haladás röplabda kalocsa nb ii szombathelyi egyetemi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr723326450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása