Javában zajlik az amerikai női egyetemi bajnokság, és a Divízió I-ben két magyar játékos is szerepel. Porubek Lilla a Kansas State Wildcats, Molnár Hajnalka pedig a Memphis Tigers röplabdázója.

A Big12 konferenciában szereplő Wildcats két vereséget követően látogatott Lubbockba, a Texas Tech otthonába. Porubek együttese három szettben nyert, a magyar játékos kilenc pontot szerzett támadásból, további öt pontot remek blokkjainak köszönhetett. A Wildcats sáncmunkája nagyon jól működött az egész mérkőzés alatt, összesen 15 alkalommal szedték le az ellenfél ütőit.

A Kansas State három győzelme mellett már két vereséget szerzett a Big12 konferenciában, összesített szezonbeli mérlegük — nemcsak a Big12 konferenciában szereplő csapatok ellen — 14 győzelem és öt vereség, ami a 64-es főtáblára kerüléshez sokat számíthat az alapszakasz végén. Porubekék következő ellenfele a Texas Longhorns lesz hazai pályán, szombaton.

Részletes statisztika a mérkőzésről

Részletes táblázat a Big12 konferenciáról

Molnár Hajnalka együttese két nap alatt két mérkőzést is játszott El Pasóban, az UTEP vendégeként. Az első napon 3:2-es, a második napon 3:1-es vereséget szenvedett a Memphis Tigers. Molnár a statisztikai adatok alapján mindkét napon jól játszott, az első mérkőzésen öt ászt szervált, míg másnap négy pontot szerzett.

A C-USA konferenciában szereplő Memphisnek eddig három győzelem és négy vereség szerepel a neve mellett, szezonbeli mérlege 14:6. A csapat pénteken és szombaton hazai környezetben lép pályára.

Részletes statisztikai adat a mérkőzésről

Részletes táblázat a C-USA konferenciáról

 

Még nagyobb büszkeséggel tölthet el minket az, hogy Porubek és Molnár is húzóemberének számít együttesében. Előbbi remek ütőteljesítményével mindig csapata legjobbjai közé tartozik, míg utóbbi az NCAA ranglistája szerint a Divízió I három legjobb feladójaként van számon tartva!

Címkék: amerika bajnokság légió molnár röplabda légiós porubek

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr423292608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása