Október első napján rendezték Nagyváradon a Bihar Megyei Határon Átnyúló Leány Regionális Gyermek Röplabda Bajnokság első fordulóját.

A debreceni Eötvös DSE szervezésében zajló versenyre hat együttes nevezett. A 2012. április közepéig tartó bajnokság során minden csapat egy tornát, összesen tíz mérkőzést rendez. A tornákon mindenki játszik mindenkivel körmérkőzéses formában. A nagyváradi forduló után sorrendben Balmazújváros, Bors, Hajdúszoboszló, Stei és Debrecen lesz a házigazda.

Az első körben a román csapatok fölénye dominált, a magyar együttesek közül csak a debreceni Eötvös DSE tudta egyiküket legyőzni, a hajdúszoboszlói Dominó DSE pedig döntetlent játszott vele. A bajnokság szabályai szerint minden mérkőzés két játszmáig tart. Mivel ez a két hajdú-bihari gárda egymással is megosztozott a pontokon (minden nyert játszma egy pontot ér), ezért egy forduló után két romániai csapat mögött az Eötvös DSE áll dobogós helyen, közvetlen utána a Dominó DSE, míg a Balmazújváros fiataljai ezúttal sok rutint szereztek.

A bajnokság részletes eredményei, kiírása a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség honlapján láthatók.

Címkék: nagyvárad eötvös utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr583273043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása