A Békéscsabai RSE hazai pályán a várakozásoknak megfelelően magabiztosan és simán nyert 3:0-ra a Tatabányai Volán SE ellen a női NB I alapszakaszának harmadik fordulójában.

Békés megyében a röplabdások és röplabdát szertők körében a mai napig emlékezetes az a 2008. március 16-i pillanat, amikor a Békéscsabai RSE a Tatabányai Volán ellen kivívta az Extraligába kerülést. Azóta eltelt több év, a csapat játékosainak nagy része is kicserélődött, de újra elérkezett az idő, hogy a két együttes megmérkőzzön egymással.

Az első játszma kis késéssel indult, de a békéscsabai csapat ennek ellenére hatalmas elánnal vágott bele a mérkőzésbe. Az első percekben ellenfelük szó szerint csak kereste a labdát. 8:2-es állásnál következhetett az első technikai pihenő. A pályára visszatérve gyorsan tovább növelték előnyüket a viharsarkiak, és máris 20:5-öt mutatott az eredményjelző. A játszma végére kicsit összeszedettebb lett a vendég, sikerült is néhány pontot ledolgoznia hátrányából, de a játszma 25:10 arányban így is a hazaiaké lett.

A második etap szorosabb kezdést hozott. A vendégek 9:7-ig jól tartották magukat. Ezután Pallag Ágnes és Soós Nikolett ütései megállíthatatlannak bizonyultak a volánosok számára. Szorgalmasan gyűjtötték a pontokat a hazaiak, így a játszma végeredménye sem lehetett kérdéses. A Tatabánya edzője 12:7-es és 23:11-es állásnál is megpróbálkozott időkéréssel, de ez sem segített. Végül a BRSE örülhetett az újabb játszmagyőzelemnek.

A harmadik szettben Fésüs Erzsébet helyett Czina Kata kezdett. A fiatal játékos gyorsan megmutatta, vele is számolni kell, és két hatalmas bombával vétette magát észre. Az első technikai szünetben 8:2 volt hazaiak javára, a különbség a második pihenőre még tovább nőtt (16:5). Soós helyett Kerepeczki Márta, Vargas helyett Jenei Andrea érkezett a pályára. A játék képe ezután sem változott, és a viharsarkiak magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kormos Mihály:
— Sikerült megvalósítani, amit terveztünk, megnyertük az első három mérkőzésünket. Kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek nálunk esélyesebb csapatok ellen az elővetkezendő meccseken.
Tálosné Rozsinszki Rita: — Amennyire az elmúlt héten szívvel-lélekkel játszottunk, ez most teljesen hiányzott. A csapat nagyon feszült volt. Hiányzott a csapatkapitányunk, Dombi Márta, s így a támadásaink nem voltak elég hatékonyak.

NB I, nők, alapszakasz, 3. forduló

Békéscsabai RSE — Tatabányai Volán SE 3:0 (10, 13, 8)

Békéscsaba, 300 néző. Játékvezetők: Donkó, Pőcze
Békéscsaba: Vargas 4, Zielke 14, Fésüs E. 2, Horváth V. 5, Soós N. 11, Pallag 10. Csere: Molcsányi R. (liberó), Jenei 2, Kerepeczki 1, Czina 5. Edző: Fésüs Erzsébet, Kormos Mihály
Tatabánya: Pap, Kovács 2, Szővérdffy 3, Mészáros 4, Veladics 1, Haász 6. Csere: Tóth R. (liberó), Sinai. Edző: Tálosné Rozsinszki Rita

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:2, 13:3, 16:4, 20:5, 23:10. 2. játszma: 3:3, 8:4, 12:7, 16:9, 20:11. 3. játszma: 8:2, 12:3, 15:4, 20:6, 23:8

(forrás: brse.hu)

Címkék: volán bajnokság tatabánya békéscsaba röplabda nb1 brse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr143252751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása