A TEVA-Gödöllői RC a várakozásoknak megfelelően 3:0-ra nyert a Tatabányai Volán otthonában a női NB I alapszakaszának második fordulójában. A vereség ellenére a hazaiak kihozták magukból a maximumot.

A korai kezdés (11 óra) ellenére nagy lelkesedéssel indult mindkét csapat a mérkőzésnek, de a papírformának megfelelően a vendégeknél szaporodtak gyorsabban a pontok. Az első technikai időnél 4:8-at mutatott az eredményjelző. Talán visszaaludt mindkét csapat, hiszen a második kötelező szünetig főleg egymás hibáiból szerezték a pontokat, különösen a nyitásrontások száma volt feltűnő (9:16). A játék képe nem sokat változott, és az eredményjelző szép lassan elvánszorgott a 14:25-ös játszmazáró pontarányig.

A gödöllői együttes egy kicsit határozottabban kezdte a második felvonást, és a tatabányaiak lelkes védekezésének köszönhetően élvezetesebb lett a játék, a technikaira pihenőre 1:8-nál mentek a csapatok. Nyitásrontásokkal, és rossz támadás-befejezésekkel négy pontot adott a házigazdának a Gödöllő, amikor Németh Zsuzsanna helyett Horváth Gabriella lépett a pályára (5:11). A Volán játékosai lelkesen mezőnyöztek, de maradt a jelentős vendégelőny (7:16). Szakmáry Gréta helyére Szűcs Zsuzsanna érkezett 9:18-as állásnál, aki egyből egy szép ütéssel hálálta meg a bizalmat. 11:21-nél már Kriegel Zsófia is a pályán volt Csengeri Petra helyett, és ezzel a felállással fejezte be a játszmát a látogató (15:25).

A harmadik játszmának már három kezdőjátékos helyett Horváth Gabriellával, Szűcs Zsuzsannával és Kriegel Zsófiával kezdett neki a Gödöllő, és Szakmáry Gréta is centerben játszott. Főleg a házigazdák csapatkapitányával, Dombi Mártával gyűlt meg a tavaszi Magyar Kupa-ezüstérmes baja, a hazaiak vezettek is 6:4-re, de a pihenőnél Szűcs vezérletével már vendégelőnyt mutatott a tábla (7:8). A hazaiak nagyon jól mezőnyöztek, szinte mindent megfogtak, és ezzel egálközelben tudták tartani az eredményt. Csengeri Petra váltotta Széles Petrát centerposzton, és az Egyesült Államokból visszatért középjátékos egyből be is köszönt egy kemény ütéssel. A 14:16-os technikai pihenő után a hazaiak nagyon felpörögtek, és szinte minden bejött nekik, de az új felállásban játszó Gödöllő tartani tudta néhánypontos előnyét (17:21). A hazai időkérés nem tudta kompenzálni a két csapat közti különbséget, Csengeri Petra lelkes sánc- és támadójátéka mellett 18:25-ös eredménnyel ért véget a játszma és a mérkőzés is (0:3).

Az idei szezonban várhatóan több hasonló papírforma-mérkőzést kell játszaniuk a csapatoknak, amelyekre nem a magas színvonal lesz a jellemző. Ez feltehetően jobban szolgálja majd az NB I-ből érkezett együttesek fejlődését, mint a korábban az Extraligát erősítő csapatokét. A Tatabánya ezúttal szimpatikusan és lelkesen játszott.

NB I, nők, alapszakasz, 2. forduló

Tatabányai Volán SE – TEVA-Gödöllői RC 0:3 (–14, –15, –18)

Tatabánya, 50 néző. Játékvezetők: Mezei, ifj. Szabó P.
Tatabánya: Dombi, Pap I, Velladics, Mészáros T., Haász, Szőrvérdffy. Csere: Tóth R. (liberó), Lovas, Sinai, Koller, Szatori, Kovács G. Edző: Tálasné Rozsinszki Rita
Gödöllő: Lutter L., Németh Zs., Merkószki, Csengeri, Szakmáry, Széles. Csere: Lékó (liberó), Berze, Horváth G., Győri, Kriegel Zs., Szűcs Zs., Háfra D. Edző: Ludvig Zsolt

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Tálasné Rozsinszki Rita:
– Jó hangulatú mérkőzésen vagyunk túl. Mi nagyon jól éreztünk magunkat. Kihoztuk magunkból a legjobbat. A nyitásainkon van még mit javítani. Pozitívan értékelem csapatom teljesítményét.
Ludvig Zsolt: – Álmosan kezdtünk, de aztán felébredtünk. A sok rontásunk és ellenfelünk lelkes játéka miatt néha szorosabb lett az eredmény.

(forrás: grcvolley.hu)

Címkék: bajnokság tatabánya röplabda gödöllő nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr583236155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása