Portugália, Belgium, az egyik házigazda Ausztria, és nagy meglepetésre Németország is kiesett a csoportmérkőzések után az osztrák-cseh közös rendezésű férfi Európa-bajnokságról!

A várakozásoknak megfelelően jelentős izgalmakat hozott a csoportmérkőzések zárónapja. Az A-csoportban a szerbek kiütötték Ausztriát, az egyik házigazda így a papírormának megfelelően ki is esett. A másik meccsen a szlovénok megnyertek két szettet Törökország ellen, ezzel biztosították a második helyüket, tehát az is belefért, hogy a következő két felvonást elbukják, és végül csak 3:2-re nyerjenek. Mivel a korábbi lebonyolítási rendszer megszűnt, immár nincsenek középdöntő-csoportok, hanem egyenes kieséses rájátszás, ahova értelemszerűen nem viszik magukkal a szintén továbbjutottak ellen szerzett pontjaikat a csapatok, teljesen mindegy volt Szlovéniának, hogy milyen arányban nyeri meg ezt a meccset.

A B-csoportban az észtek megverték Portugáliát, ezzel továbbjutottak, az eddig jól szereplő cseheket viszont megállította a Világliga-címvédő Oroszország. Ebből a négyesből a portugálok búcsúztak. A C-csoportban az olaszoknak szintén csak a csoportelsőség biztosítása volt fontos Franciaország ellen. Ez össze is jött az első és a második szett megnyerésével, ezután azonban a franciák fordítottak, nyertek, és a második helyen mentek tovább.

A D-csoportban folytatódott Szlovákia káprázatos menetelése! Ezúttal a címvédő lengyeleket verték 3:1-re, és első helyen mentek tovább! Ki hitte volna... Persze, ne feledjük, a legutóbbi férfi Európa-bajnokságon, két évvel ezelőtt, Törökországban például a görög válogatott remeklését csodálta a kontinens a csoportmeccsek során, de a folytatásban már momentumuk sem volt. A sérüléséből felépült ifj. Grózer Györggyel felálló németek szolgáltatják a torna negatív szenzációját, ugyanis nyeretlenül, nulla ponttal búcsúztak!

Európa-bajnokság, férfiak
Csoportmérkőzések, 3. (utolsó) forduló

A-csoport (Bécs)
Törökország – Szlovénia 2:3 (–18, –23, 16, 19, –12)
Ausztria – Szerbia 0:3 (–16, –19, –16)
A csoport végeredménye: 1. Szerbia 9 pont, 2. Szlovénia 5 pont, 3. Törökország 4 pont, 4. Ausztria 0 pont

B-csoport (Karlovy Vary)
Észtország – Portugália 3:0 (23, 17, 22)
Csehország – Oroszország 0:3 (–19, –14, –18)
A csoport végeredménye: 1. Oroszország 9 pont, 2. Csehország 5 pont, 3. Észtország 3 pont, 4. Portugália 1 pont

C-csoport (Innsbruck)
Finnország – Belgium 3:0 (21, 22, 22)
Olaszország – Franciaország 2:3 (26, 22, –17, –21, –11)
A csoport végeredménye: 1. Olaszország 7 pont, 2. Franciaország 5 pont, 3. Finnország 3 pont (4:6), 4. Belgium 3 pont (4:7)

D-csoport (Prága)
Bulgária – Németország 3:1 (16, –25, 24, 23)
Lengyelország – Szlovákia 1:3 (23, –21, –18, –23)
A csoport végeredménye: 1. Szlovákia 8 pont, 2. Bulgária 7 pont, 3. Lengyelország 3 pont, 4. Németország 0 pont

A rájátszás párosítása (szeptember 14. szerda)

Bécs
Szlovénia – Finnország
Franciaország – Törökország
Karlovy Vary
Csehország – Lengyelország
Bulgária – Észtország

A negyeddöntő párosítása (szeptember 15. csütörtök)

Bécs
Szerbia – Franciaország vagy Törökország
Olaszország – Szlovénia vagy Finnország
Karlovy Vary
Oroszország – Bulgária vagy Észtország
Szlovákia – Csehország vagy Lengyelország

Címkék: európa röplabda európa bajnokság

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr973221929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása