A várakozásoknál gyengébben szerepelt a Kalo-Méh-Kecskeméti SE a hazai rendezésű Hírös Kupán. Az alföldiek a Dunaferr és az Arbesbach elleni vereség után legyőzték a Szolnokot, így végül az ötödik helyen zárta.

– A találkozó előtt eldöntöttem, hogy Tóth Gábort és Csala Bernátot pihentetni fogom – mondta a Szolnok elleni mérkőzésről Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője. – Igazából nagyon gyorsan megadta magát a Szolnok, amely nagyon sok hibával játszott. Az első játszmában kellett egy fejmosást tartanom, nem voltam elégedett a játékosaim hozzáállásával. Ez megtette hatását, s a folytatásban már nem volt gond a játékunkkal.

Az egész tornával kapcsolatban a mester azt mondta, hogy együttesének sikerélménye nem lehet, hiszen mindenki előrébb várta az ötödik helynél.

– Főleg a szombat délelőtti meccs után voltam nekikeseredve, hiszen a Dunaferr ellen lelkesebb, sportosabb hozzáállással sikeresebbek tudtunk volna lenni – vélekedett Gyurkó. – Az osztrákok elleni, délutáni találkozón már elégedett voltam, s akadtak biztató jelek is. Mindenképpen látszik, hogy még nagyon sokat kell dolgoznunk. Jövő héten már bajnokság van, a Dunaújvárossal kezdünk, remélem már fordított eredmény fog születni.

Az alföldi együttesre még vár a pontvadászat közben egy külföldi, nagybányai torna. A viadal ütközött volna a Kaposvár elleni bajnokival, ám azt sikerült a következő hét szerdára, szeptember 21-re halasztani.

Hírös Kupa, nemzetközi férfi felkészülési torna, Kecskemét

Az 5. helyért: Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Szolnoki RK-SI 3:0 (21, 13, 12)
A 3. helyért: Fino-Kaposvár – Dunaferr SE
Döntő: CS Stiinta Explorari Baia Mare (román) – Union Arbesbach (osztrák)

(forrás: kesport.hu)

Címkék: kecskemét röplabda hírös

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr723201840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása