Negyedik helyen végeztek a Dunaferr röplabdázói a sümegi felkészülési tornán, amelyen minden fiatal lehetőséget kapott. Az együttes vezetőedzője, Tomanóczy Tibor az utolsó hely ellenére összességében elégedett volt a látottakkal.

– Ezúttal azoknak a fiatal játékosoknak is lehetőséget adtam, akik az egész nyarat a korosztályos válogatottakkal dolgozták végig – mondta a dunaújvárosi csapat új vezetőedzője, Tomanóczy Tibor. – Ezen a viadalon nem a helyezés volt a fontos. Mindenkit kipróbáltam, és elmondhatom, többnyire pozitív tapasztalatokat szereztem. Kiderült, hogy kikre lehet hosszútávon számítani, és kik azok, akikre nem lehet építeni. Jó alkalom volt ez a torna arra, hogy kijöjjenek a hibáink. Rengeteg apró problémát kell kiküszöbölnünk. Főleg a figyelem és a taktikai fegyelem terén szükséges előrelépnünk. Ilyen jellegű képzést még nem kaptak ezek a fiatal játékosok. Hozzá kell szokniuk, hogy felnőtt bajnokságban szerepelnek, és annak megfelelően kell koncentrálniuk a kiélezett szituációkban.

A Dunaferr következő programja a Hírös Kupa lesz, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek meg Kecskeméten. Az újvárosiak az első napon megmérkőznek a házigazdákkal és az osztrák Union Arbesbach gárdájával. A másik csoportban a Kaposvár, a Sümeg és a román Stiinta Explorari Baia Mare küzd majd egymással. Másnap az eredmények függvényében folytatódik a csapatok szereplése.

– Ezen a tornán már elsősorban a bajnokságra tervezett kezdőcsapat játszik. Egyedül a válogatottal a lettek elleni olimpiai elő-előselejtező visszavágójára készülő Dávid Csanád hiányzik majd – mondta Tomanóczy.

(forrás: Dunaújvárosi Hírlap)

Címkék: kecskemét dunaújváros röplabda sümeg dunaferr hírös tomanóczy

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr233192515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása