Ahogy az elmúlt években, úgy idén is nagy feladat vár a Hild József Szakközépiskola és Kollégium pedagógusaira, dolgozóira, akik ezúttal is sokat segíthetnek a Dunaferr SE röplabdázóinak abban, hogy megismételjék a korábbi évek szép eredményeit.

Elkezdődik az iskola, újra felpörög a sportági akadémia gépezete a Hild József Szakközépiskolában szeptember elsején, azaz csütörtökön. Az intézmény egyedülálló eredményeket mondhat magáénak, hiszen a Hild röplabdázói húsz diákolimpiai érmet szereztek az elmúlt években, ezekből tizenötöt terem-, míg ötöt strandröplabda-szakágban, amely országos viszonylatban is kiemelkedőnek számít.

A tavalyi évadban három arany- és egy ezüstéremmel gazdagodott a röplabda-akadémiát is működtető iskola, nem véletlenül járnak ide az ország legtehetségesebb játékosai, akik a Dunaferr SE szakosztályán kívül a korosztályos válogatottakban is szép számmal szerepelnek. Idén is nagy lesz a merítési lehetőség, hiszen Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Dágról és természetesen Dunaújvárosból is érkeznek tanulók az intézménybe, s a remények szerint hasonlóan szép eredményekkel örvendeztetik meg az értük szurkolókat, mint elődeik, akik közül már többen tagjai a felnőtt nemzeti együttesnek. Természetesen ezen eredmények elérésében nagyon sokat segítettek az iskola és a kollégium pedagógusai, dolgozói, akikre idén is hasonlóan szép feladat vár a röplabdás tehetségek tanításában, nevelésében.

(forrás: Dunaújváros Online)

Címkék: dunaújváros röplabda hild utánpótlás dunaferr

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr713193333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása