Augusztus első napján megkezdte a felkészülést az Extraliga szeptember tizedikén induló idényére a tavalyi bajnokságban negyedik helyen végzett TEVA-Gödöllői RC női csapata. A kombinált, labdás- és állóképesség-javító gyakorlásokat Ludvig Zsolt vezetőedző irányítja, akinek munkáját Szalay Attila segíti.

A gödöllőiek új trénere – aki az elmúlt szezonban nem vállalt edzői munkát – szakmai önéletrajzának legfényesebb oldalait 2010 nyaráig Nyíregyházán írta, ahol a korábbi években öt bajnoki elsőséghez és hat Magyar Kupa-aranyéremhez segítette a szabolcsiakat másod- vagy vezetőedzőként, előbb Forman Józseffel, majd Kőhalmi Richárddal karöltve.

A hétfő délutáni nyitóedzésen összesen 14 játékos látott munkához a Szent István Egyetem sportcsarnokában. A tavalyi keret meghatározó tagjai közül a csapatkapitány Szűcs Zsuzsanna, illetve Németh Zsuzsanna, Merkószki Tünde, Szakmáry Gréta, Széles Petra, Kriegel Zsófia, Lékó Lilla és Berze Zsófia kóstolt bele az alapozásba, míg a saját nevelésű fiatalok közül Háfra Dominika és Tompa Tímea követték Ludvig utasításait.

Nem hiányzott a tréningről az egyéves amerikai kitérő után visszatért Csengeri Petra, illetőleg a – Kriegel Éva és Tóth Luca távozása miatt – megüresedett feladóposztra a Vasastól szerződtetett Lutter Liza sem. Rajtuk kívül az óbudaiaktól érkezett Horváth Gabriella, valamint az NB I-es Újbuda TC együttesétől Gödöllőre vágyó Győri Panka is nekidurálta magát.

Első ránézésre a Gödöllő jelenlegi társulatáról elmondható, hogy főként ütőerőben léphet előre. Ehhez azonban az kell, hogy az irányítók megfelelően szolgálják ki a támadókat. Csakhogy ezen a poszton egyelőre akad még csiszolnivaló. Jobb megoldás híján a korábbi liberójátékost, a nyár folyamán a Vasassal hírbe hozott Berze Zsófiát képzik ki az elsőszámú feladónak számító Lutter Liza esetleges pótlására, és végszükség esetén Tompa Tímeának is irányítói szerepkört szánnak.

A klub illetékesei úgy tervezik, hogy szeptember első hétvégéjén megrendezik az Ádám László-emléktornát. A felkéréseket már több – köztük külföldi – riválisnak kiküldték, a visszajelzésekre várnak.

Ami a bajnokságot illeti, egyelőre sok kérdőjel övezi annak lebonyolítási rendszerét. Az is előfordulhat, hogy a sorozatos visszalépések miatt összevonják az Extraliga és az NB I. mezőnyét. Sajnálatos módon ez azért tűnik kézenfekvőnek, mert az elitosztály csapatai közül a nemzetközi porondra kilépő Vasas nem vesz részt az alapszakasz küzdelmeiben, a szintén a Közép-európai Ligában rajthoz álló Újpest pedig csupán a juniorcsapatát szándékozik versenyeztetni a rájátszás előtt.

Ha nem enyhülnek az anyagi gondok, az NRK-Nyíregyháza nagy valószínűséggel nem nevez, és az is bizonyossá vált, hogy a székesfehérvári MÁV Előre – mivel legjobbjai az edzőnővel a BSE-hez igazoltak – csak az NB II-ben indul. A Nyíregyházi Főiskola SE pedig ott sem.

A jelenlegi helyzetből kiindulva, az egyesület elöljárói az ország legjobb két csapata közé, tehát a bajnoki döntőbe kerülést tűzték ki célul a gödöllőiek elé a következő idényben.

(forrás: Gödöllői Hírek)

Címkék: röplabda gödöllő extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr13122179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása