A férfi NB I kilencedik helyén végzett HPQ-Szeged a hónap végéig marad edzésben. A foglalkozásokat továbbra is Mészáros Péter vezetőedző irányítja, de júliustól bizonytalan a folytatás.

Nem úgy sikerült a HPQ-Szeged idénye, ahogy egy évvel korábban eltervezték a vezetők, az edzői stáb tagjai. Az Extraliga hetedik helyéről szerettek volna előrelépni, ehhez képest a gárda búcsúzni kényszerült a legjobbak közül, végül a kilencedik helyet kaparintotta meg az NB I-ben. Nem titok, a gárdát nem veti fel a pénz, másképp fogalmazva: anyagi problémákkal küszködik.

– Névadó szponzorunkat, a HPQ Kft-t is érzékenyen érintette a gazdasági válság – mondta Varga Tamás, elnök. – Kintlévőségei miatt a mögöttünk hagyott idényben kevesebb pénz tudott adni, de őszintén el kell ismerni, gyengébb szereplésünkkel mi sem könnyítettük meg a döntését. Szerencsére Péter István cégtulajdonos szívén viseli a csapat sorsát, már jelezte, a jövőben is kiáll az együttes mellett.

A HPQ-Szeged másik bevételi forrása az önkormányzattól kapott ötmillió forint.

– Próbáltunk lobbizni annak érdekében, hogy ez az összeg nőjön, de nem jártunk eredménnyel – panaszkodott a csapat első embere. – A többi élvonalbeli klubhoz képest aránytalanul kevésnek gondoljuk a városházáról érkező pénzt, abból, amit a többi első osztályú csapat kap, nem túlzás, mi bajnoki döntőt játszanánk.

A vezető nem rejtette véka alá véleményét: amennyiben a klub bevételi forrása nem képes növekedni, kizárható az előrelépés. A szegediek szeretnének egy-két játékost igazolni, de anyagiak hiányában erre nincs lehetősége.

– Sajnos most még azt sem tudom megmondani, mi lesz a vezetőedzőnkkel, Mészáros Péterrel – sóhajtott Varga. – Leültünk beszélgetni, megmondtuk, hogy elégedettek vagyunk a szakmai munkájával, szeretnénk, ha maradna. Csakhogy az pénzbe kerül. Ha a hónap végéig nem vastagodik a pénztárcánk, bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk majd itt tartani. Sürget az idő, ha valamikor, most aztán tényleg hatalmas szükségünk lenne újabb támogatók felbukkanására.

(forrás: delmagyar.hu)

Címkék: szeged röplabda hpq

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr842989638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba1111 2011.06.17. 14:36:52

Üdvözletem!

Szerintem az összes röplabda
egyesület ilyen és még ettől sokkal de sokkal kisebb támogatásból kell fentartania magát.Akár az összes csapat panaszkodhatna.De ha több pénzt kapnának akkor jobban játszanának,nagyobbat ugranának,jobban ütnének stb?
Szerintem nem kéne kiemelni egy csapatot hanem az összes csapattal kéne foglalkozni.
Szerintem van több csapat is aki a Szeged 5 millió ft-os támogatásával cserélne szivesen de ők mégsem panaszkodnak"csak"játszanak.

Üdvözlettel: egy röplabdát szerető ember

olyan8 2011.06.17. 17:16:08

Háát ... Mi is boldogan cserélnénk a Szeged 5 milliós támogatásával. Ha végre az edző kaphatna egy minimális juttatást, merthogy pillanatnyilag 0, azaz nulla (igen, jól olvasod: nulla) forintért csinálja a munkáját, heti 5 felnőtt + 3 utánpótlás edzés + hétvégeken egy vagy két nap meccs(ek), ha a jegyzőkönyvvezetőt sikerülne kifizetni, aki 3 éve egy forintot nem kapott a munkájáért, ha a játékosoknak sikerülne legalább a körülmények javításával jobb körülményeket teremteni (melegítő, cipő, mez kulturáltabb utazás, regenerálódáshoz hozzájárulás, néha egy vacsora stb.) ha már fizetést nem tudunk senkinek se adni. De szerintem ha a felét megkapnánk akkor már boldogság volna.
Fanatikusok dolgoznak sok helyen, akik még így is csinálják, de így nehéz tőlük bármit is elvárni, hogy csak magasztos erkölcsi értékekre hivatkozva tudsz bármit is kérni(!), de követelni már nem.
Tartok tőle nem mostanában fog ez megvalósulni. Csak nehogy későn legyen ...

Bátor Ulán 2011.06.18. 00:41:36

Tisztelt hozzászólók!

Azért a tisztánlátás kedvéért szeretnék leírni egy- két számot egy vidéki, Extraligás csapat idei költségvetéséből.

Nevezés, versenyengedély: 600e Ft
20 db (kötelező)Molten labda: 300e Ft
Hazai meccs (junior mérkőzéssel, esetlegesen nyíregyházi bírópárossal, pályadíjjal) 60-100e Ft/meccs 12-15 meccsnél ez 720e-1,5m Ft
Utazás (Felnőtt és junior csapat egy busszal) nagyon barátilag is 100 Ft/km, ez a Szegednél kb. átlag 300 km-rel (szerintem jócskán alul-) számolva min. 400e-800e Ft
Terembérlés (mini, gyerek, serdülő, junior csapat (heti kb. 5 óra edzéssel és mondjuk 2000 Ft/órával számolva is 4x5x2000x40(hét) 1,6m Ft
Utánpótlás versenyeztetés kb. 5-600e Ft (Ha bejutnak országos döntőbe, akkor még 150-200e/csapat)

És tudomásom szerint a Szeged női utánpótlás vonalon is szerepel több korosztályban.... (Ez újabb 2m Ft)

Ha összeadjuk a számokat, akkor nagyon kevés az 5 millió. Főleg, ha eredményt akarnak. Ahhoz kellene egy-két nem helyi kötődésű játékos (akik csak pénzért jönnek).

Egy korábbi cikknél miért nem firtatta senki, hogy Kaposváron hogyan sikerült a 28m-s támogatás mellett 20m-s hiányt csinálni?

Összegezve, (nem akarván megbántani senkit) egy budapesti (vagy Budapest közeli) NB I-es hobbycsapatnak, 1 db juniorcsapattal soknak tűnhet ez a pénz, de Extraligában (érdemi utánpótlásbázissal) kevés.

Aki azt hiszi, hogy ezeknél a csapatoknál (mert van még néhány) az a legnagyobb gond, hogy hogyan osszanak szét a szakvezetésben 2,5m Ft-ot, vagy hogy "a fele pénz" elég lenne, az nagyon nagyot téved.

olyan8 2011.06.18. 18:14:19

@Bátor Ulán: Hát igen. Részben igazat kell, hogy adjak neked. Van olyan csapat akinek nem elég évi 5 millió, vagy akár ennél sokkal több se, de elhiheted, hogy van csapat akik ennek a feléből kihoznak egy szezont. És ez a két dolog nem feltétlenül üti egymást, csak egyszerűen mások a körülmények. Vannak olyan vidéki városok, ahol pl. a létesítmény használatáért nem kell egyáltalán fizetni bérletet (igaz más csapatokkal kell megosztozni a csarnokon, ami nem mindig könnyű, de elmegy), a földrajzi elhelyezkedés is meg tudja nehezíteni a csapatok dolgát, merthogy az utazás az egyik leghúzósabb kérdés (100 Ft/km az tényleg nagyon baráti ár, a 150 Ft/km is már olcsónak számít vidéken és ez persze számla nélkül), a Molten labdákat remélem egy pár évig nem fogják változtatni, így az csak egyszeri költség volt. Az utánpótlás meg olyan dolog, hogy le lehet menni minimalistába és csak a kötelezőt csinálni, akkor viszont esélyed sincs fejlődni, de fennmaradni se biztos, viszont ha vidéken vagy akkor muszáj csinálnod, mert esélyed sincs átigazolni messzebbről játékost, merthogy minek menne egy kisvárosba egy játékos.
A fővárosiak helyzete némileg könnyebb, kevesebb utazás, az utánpótlás versenyeztetése is egyszerűbb és abban a jópár pesti csapat között (női vonalon) az átigazolások is megoldhatók, viszont a teremhasználat tényleg drágább ott, cserébe a nagy számok törvénye miatt egy kisvárosi 3-4 komoly céggel szemben a fővárosban nagyobb az esély szponzor cég megtalálására (igaz többen is harcolnak érte).
Szóval van ahol elég lehet a fele is az 5 milliónak, de az is igaz, hogy így (lásd előző kommentemet) nem lehet sokáig fennmaradni.

Csaba1111 2011.06.20. 13:47:48

Nem vélekedünk egyformán.Miért lenne könnyebb egy pesti csapatnak?
Nem kell utazni?Nem kell bírókat fizetni?Elárulom van mikor pestre nyíregyházáról küldenek bírókat.Nem kell utánpótlást utaztatni?Minden csapatnak nehéz szerintem ebben a nehéz világban.
És elég szomorú hogy ilyen költségekkel terheli a szövetség a csapatokat mint pl a nevezés 600e.Bírói díjak mérkőzésenként kb 50-60e.Tudom bírói testület nem a szövetség:-)
Elég baj hogy a röplabda az ma Magyarországon csak amatőr státuszban van mert lássuk be ma nincs profi csapatunk egy sem.Sajnos!Szövetség kicsit tehetne a sportágért már nem csak a sokadik bőrt a csapatokról lehúzni.
Száz szónak is egy a vége sokan cserélnének a szegedi 5millióval/év és ezzel nem a szegedieket bántom hanem sajnálatos mód így kell kuncsorogni ma Magyarországon a röplabda sportban.Bezzeg a foci egy suta megye százban ezerszerte több pénz van.Kérdem miért?Remélem valaki akinek rengeteg pénze van egyszer felkarolja ezt a remek sportágat és vele együtt minden csapatot.Tudom ez képtelenség de jó lenne mert ez a parány közösség és minden röplabdabarát megérdemelné:-))))
süti beállítások módosítása