Május 31-én ünnepelte 83. születésnapját Dr. Kotsis Attiláné, a magyar röplabdasport edzőlegendája! A hunvolley.blog egy exkluzív párosinterjúval köszönti őt, amelyet rendkívüli terjedelme miatt folytatásokban közlünk. Isten éltesse, Gabi néni, jó egészséget kívánunk olvasóink nevében is!
2010. október 20-án indult az Egyesült Államokba Dr. Kotsis Attiláné, hogy beiktassák a röplabdás Hírességek Csarnokába. Elkísérte őt fia, Havasi László, és unokája, a szintén röplabdaedző Havasi Noémi is. A hivatalos ceremónia után néhány napig még Amerikában maradt Gabi néni, és számos bemutatóedzést tartott az ottani röplabdások legnagyobb örömére, illetve megtekintette Forman József csapata, az Auburn University Tigers edzéseit és mérkőzéseit. A hunvolley.blog exkluzív párosinterjúja erről a néhány napról szól. A család csak és kizárólag honlapunk rendelkezésére bocsátotta az ide kattintva megtekinthető fotógalériát!
Noémi: Amerikában a csereszabály úgy működik, hogy ha lehoznak téged valakire, és az a valaki sem jó, akkor ő is lejöhet, és nem kell, hogy te menj vissza helyette. A liberó pedig szerválhat.
Gabi néni: Mindig az edzők nyitottak az edzéseken. Mondtam, hogy hagyjátok már szerválni a játékosokat is! Jó, hogy a fogadást gyakoroltatjátok a férfiszerva ellen, de nyitni is kell tudni, és a női nyitásokat is meg kell tudni fogni. Nem beszélve arról, hogy négy nyitásfajta van, én meg csak egyet láttam, mindenki átböki a labdát, ráadásul középre. Egy biztonsági nyitásnak kell lennie, de azt centire pontosan, helyre. Ha azt mondtam a lányoknak a válogatottban, hogy most nem rontunk, nincs rizikó, akkor abba a sarkokba szerváltak, amelyiket mondtam. Voltak a lapos nyitások, annak idején Japán ellen csak laposat nyitottunk. Egy centivel a háló fölött ment a labda, és két centivel az alapvonal előtt esett le. Így a japánok kénytelenek voltak kiemelni a labdát, és volt idő följönni a sánccal. Ha meg odaadtad középre, úgy szétugrattak, hogy azt sem tudtuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok. A németek meg hátul fogadtak, mondtam a lányoknak: rövid szerva! Hadd jöjjenek a nagy dögök előre! Ha meg előrejöttek, akkor hosszú, lebegtetettet, mögéjük. A válogatottban mindenkinek volt egy támadónyitása, ami neki feküdt. Amikor meg biztonságit kellett, akkor helyre nyitottak, és nem rontottak. Itt meg sorra hibáztak! Egy másik csapatban ügyetlenebb ütők voltak, de magasak. Amikor ellenük játszottak, középre szerváltak, azok bejátszották, és máris ütötték be a labdát. Középre pedig nincs szerva! Oda tilos nyitni! Ezért mondom, hogy egy csomó technikai dolgot kéne nekik tanítani.
Gabi néni: Ugyanakkor mindenki csak legfeljebb négy évig van ott, az egy átmenőház. De ő azt a játékost választja, amelyiket akarja. A kiválasztásnál én megnézném, hogy hány centi, és megnézném, hogyan ugrik, mert a robbanékonyság a röplabdában lényeges, még a nagyoknál is. Nézném, hogyan emelkedik, a sprintteljesítményét, és utána megnézném, hogyan játszik. Nem a legfontosabb szempont, hogy magas legyen. Persze, az is lényeges! De egy ügyetlen, magas játékossal nem tudom, mit fognak csinálni. Bólogattak ezerrel, de hát azt csinálnak, amit akarnak, és van annyi pénzük, hogy azt vegyenek meg, akit akarnak. Sok külföldi van minden csapatban, mert az amerikai egyetemek felveszik ezeket a lányokat. Más kérdés, hogy az egyik teniszpartnerem unokája teniszezni ment ki. Azt mondja, nagyon rendesek, rögtön megkapta a négy pár cipőt, melegítőt, négyféle dresszt, tehát tényleg nem fukarkodnak. Hogy pénze legyen, először ötvenszázalékos ösztöndíjat kapott, majd megkapta a százszázalékost. De el akart menni dolgozni. Mondták, rendben van, menjen a mosodába, és kapott volna érte pénzt. Még mindig a jogi eljárásnál tartanak, különböző papírok, meg engedélyek... Meg fogja kapni, de borzasztó nagy tortúra. Józsinak volt egy játékosa, aki egy nagyon rendes, presbiteriánus kislány volt. Megsérült a bokája, de minden edzésre odabicegett bottal, minden megbeszélésen részt vett. Józsi kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha korrepetálná a fiát, és természetesen fizetne neki ezért. De nem lehet, mert összeegyeztethetetlen... Szegény anyuka mást sem csinál, csak a gyerekeket szedi össze. Ő egyébként csecsemőgondozóban dolgozik, mert végzett óvónő. Mindenféle teszten át kellett esnie, de biztosan átesett, mert egy jóságos lélek, jól beszél angolul. Az apukák csak úgy mehetnek be a gyerekekért, ha átöltöznek az ott lévő formaruhába, hogy ne vigyék be a szennyet. Tisztára, mint az elfekvőben, vagy az intenzíven! Az már nem baj, ha kint megfertőződik... Minden a show-ról és a bizniszről szól. Biztos, hogy nagyon kedvesek, de közvetlen kapcsolatok nemigen vannak, mert nem is lehetnek. Érdekes élet van ott... Néztem a tévét! Hirdetés több van, mint Magyarországon, pedig itt sincs kevés. Ott jóformán több a reklám, mint a film! És az amerikai futball megy minden csatornán. Állandóan vetítik! Most legalább Noémitől megtanultam úgy-ahogy a szabályokat, mert eddig csak annyit láttam, hogy itt a kupac, ott a kupac, a kupac szétugrik, nem érdekes, hogy letepertek valakit, az nem számít... Eddig azt hittem, ha valakit fölrúgnak, akkor büntető van, de nem, itt direkt megdicsérik, minél jobban rúgják!
Noémi: Ami a legnagyobb élmény volt, amit nagyi kihagyott, hogy amikor odaértünk Józsiékhoz, az ő egyetemük amerikai foci csapata nyert, és a főtéren egy hatalmas, húsz-huszonöt méter magas fára rádobtak több vécépapírtekercset! Jóval azután mentünk be a városba, hogy a banzáj lement, és az egész utcában mindenhonnan lógott a vécépapír! Elég vicces volt... Itt mindent ranglistára játszanak. Nem úgy, mint nálunk, hogy játszol oda-vissza, és a végén majd lesz egy helyezésed, hanem mindig tudod, hogy hányadik helyen állsz. Ott az amerikai foci mindent pénzt visz, az egyetemeknek is abból van a pénzük, hogy a tévé közvetíti.
Gabi néni: Mondták, hogy reggelre eltakarítják. De nem söpörnek, hanem van egy fújógép, amivel oldalra lefújják a szemetet, éjjel jön a szemetes, és elviszi a hulladékot. Mindenhol van szemetes kosár, de kell is, mert ott minden pléhből van, és mindent eldobálnak. Az egyik meccs előtt én hamarabb beültem a lelátóra, mert amikor a csapat taktikai megbeszélést tart, akkor nem lehetek ott, de elvileg a játékosokkal sem beszélhettem. Még Csengeri Petrával sem. Mondtam is magamban, hogy itt van ez a magyar kislány, és ide sem jön, pedig hát magyarok vagyunk. Nem szabad nekik így beszélgetniük! A végén már pár szót váltottunk, de gyakorlatilag nem beszélgettem vele. A játékosokkal pláne nem, mert tilos. A másodedző csak a főedző engedélyével beszélhetett velem. Ez az egyetem azért nagyon jó, mert az amerikai foci csapatuk az első! Ezáltal ők most nagyon sok pénzhez jutottak, és az ő farvizükön mehet a röplabda, a kosárlabda, az úszók...
Gabi néni: Minden bemutatóedzés előtt azt kérték, hogy azt mutassam be, amivel mi annak idején nyertünk. Mi a figurákkal nyertünk. Aztán vagy átvették, vagy nem. Lehet, hogy bólogatottak, hogy milyen jó, és közben azt gondolták, hogy marhaság, de szerintem tetszett nekik. Legalábbis azt mutatták. És mondom, az ellenfél edzői mindig kikérték a véleményemet. Persze, finoman fogalmaztam, nem mondhattam, hogy hülyeségeket csináltak. Mindig kiemeltem, dicsértem, amit nagyon jól csinálnak. Egyszer olyan emeletes busszal mentünk, amelyikben aludni tudtak a lányok. Amikor Noémi már nem volt ott, Lacival béreltünk egy kocsit, és utánuk mentünk, de a szállást mindig a vendéglátó egyetem fizette. Egyszer öt órát utaztunk, aztán másnap még hármat, és nyolcat jöttünk visszafelé. Amikor Tennessee-ben meg Kentuckyban volt egymás után két meccs. Négy sáv van egy irányba, mondom Lacinak, mi az a fekete csík ott az aszfalton? Azt mondja, gumidarabok. Igen ám, de a mi csapatunk buszának a kerekéből származtak! De nem volt semmi baj, mert éppen egy szerviznél álltunk meg egy kis városkában, körülbelül félúton. Ment a telefonálgatás, míg végül mondták, hogy jön egy gumis! De mondom, itt a szerelő! Nem, nekik a saját gumisuk kell, húsz kilométerrel távolabbról. Ott álltunk egy gumiszerelő előtt... Két óra múlva értek oda, és kiderítették, hogy egy cső eltört, és az tette tönkre a kereket! Azt pedig ők nem tudják megjavítani. Újból telefon, jönnek majd a szerelők! Megint egy pár óra eltelt, mire megjöttek, de náluk meg nem volt alkatrész! Könyörgöm, hát ha már korábban tudták, hogy mi a baja, és a gumiszerelők megmondták, akkor miért nem alkatrészekkel jöttek már?! Visszautaztak, elmentek alkatrészért! Mindent összevetve öt órán keresztül ácsorogtunk ott. Én már föl voltam háborodva. Kérdeztem Józsitól, hogy cserebusz nincs? Azt mondták, nincs egy busz sem, főleg olyan, amiben aludni lehet.
Gabi néni: Az egyik városban, ahol voltunk, azt hiszem Kentuckyban, nem szabad alkoholt inni. Van külön speciális boltjuk, de alig van szesz. Mondtam Lacinak, hogy úgy innék egy sört, mire ő közölte, hogy akkor most ő hívja meg a másodedzőket is. De hát nincs hova... Azt mondja Józsi, hogy a benzinkúthoz! Oda is mentünk a két másodedzővel, a főedző állandóan aludt, ő nem is jött velünk. Laci leemelte a polcról a söröket, én fizetni akartam, bedugtam a bankkártyámat, de ekkor igazolványt kért az eladónő! Azt hittem, rosszul hallok! Mondom, PIN-kódot kér? Azt hittem, hogy már ilyen hülye vagyok, és nem tudok ennyire sem angolul, hogy nem értem meg, hogy igazolványt kérnek. De milyen igazolványt? Útlevél? Nem. Az egyik edző kiment, behozta az ő igazolványát, mert 21 éven alulinak nem lehet kiadni alkoholt. Mondom, ne haragudjon, de én hogy nézek ki? Odamentem az eladónőhöz, és mondtam neki, hogy ennél boldogabbá nem tehetett volna! Az csak bámult, ezek meg röhögtek! Ilyen bókot még tényleg nem kaptam! Ha én nem nézek ki 21-nél többnek, akkor bravó! Fafejűek... Nem regisztrálták az igazolványt, csak be kellett mutatni. Laci kérdezte, ha kimegyünk, és ott van tíz gyerek, és őket itatjuk, akkor mi van? Azt lehet, de ha haláleset van, ha a gyerek meghal piásan, akkor bebörtönzik az illetőt. Farizeusi társadalom! Holyoke-ban a szálloda bárjában is csak délután hat óra után lehetett sört kapni.
Gabi néni: Egyszer elmentünk vásárolni egy sportboltba, de teniszcipő nem volt. Futócipő, gyaloglócipő, baseballcipő, ilyen cipő, olyan cipő volt, de teniszcipő nem. Nem értem. Pedig ott teniszeznek is! A sportbolt akkora volt, mint egy lakótelep! Szerettem volna egy sortot, mert hogy nézek én már ki ilyen rövid tenisz-szoknyácskában... Ahhoz már öregecske vagyok egy kicsit. De nem volt női sort sem. Volt sokféle nadrág, ilyen csíkos, olyan mintás, hosszabb, rövidebb. Ahogy az ottani lányok is öltözködnek... A mieink is föl tudnak öltözni, de mondtam, hogy soha nem szólok egy rossz szót sem a magyar lányokra többet. Bársony szoknyácska bakanccsal. Ennyi ízléstelen ruhát még nem láttam lányokon.
Gabi néni: Mostanában már nem nagyon szeretik a bevándorlókat. Diploma kell, hogy egyáltalán szóba álljanak veled. Háromezer dollár kauciót le kell rakni, annak is, akihez megy az illető. Egy bizonyos időnek el kell telnie, míg az ember megkapja a zöldkártyát.
Gabi néni: Úgy szerettem volna segíteni és tanácsot adni itthon. És olyan dühös voltam, amikor kint mindenki megfogott, és kérdezősködött, hogy mit csináltam, hogy csináltam. Hogy ez Magyarországon miért nincs így, azt nem tudom. Még csak azt sem mondhatom, hogy pénzért árulnám a tudásomat. Garzonlakásban élek, nem szedtem össze pénzt.
hunvolley.blog: Az MRSZ elnöke a Kossuth Rádióban azt nyilatkozta, hogy a szövetség Gabi néni minden költségét állja az amerikai úttal kapcsolatban, beleértve természetesen a repülőjegyet is. Ehhez képest a hosszú hercehurca után végül ki fizette a repülőjegyet?
Gabi néni: A Magyar Olimpiai Bizottság!
Noémi: Dikácz Ernő, a korábbi főtitkár kérés nélkül felajánlotta, hogy a szövetség kifizeti a nagyi repülőjegyét. Aztán amikor nagyi bent volt a rádióban, az új elnök közölte, hogy mindent fizetnek.
Gabi néni: De később hozzátette, hogy mutassuk be a különböző ajánlatokat, amiket a repülőjegy-variációkra kaptunk. Ekkor került képbe a MOB, és Molnár Zoltán rögtön azzal kezdte, hogy ha ilyen jellegű probléma vetődött fel, miért nem mentek a szövetségből rögtön hozzá? Azt mondja, akkor is odaadták volna azt a pénzt, mert ez természetes, ha valakit kihívnak egy ilyen jeles eseményre. A szövetség elnöke a sajtótájékoztatón valami olyasmit mondott, hogy az ő költségükre a MOB fizette... Valami ilyen csavaros megfogalmazással jelentette be, mintha az MRSZ állta volna az útiköltségemet. Molnár Zoltán egy tollvonással kifizette Laciét, meg az enyémet. Ezért tudtuk Noémit kivinni.
Gabi néni: Bárhova mentünk, edzésre, bemutatóra vagy meccsre, én a magyar melegítőben mentem, nem civilben. Először a röplabda szövetségtől kértünk, de ott közölték, hogy majd kiutalják! Ezután felmentünk Molnár Zoltához a Magyar Olimpiai Bizottságba. Akkor már meg volt beszélve, hogy megkapjuk a repülőjegyeket, és ezt meg akartam neki köszönni. Beszélgettünk, szóba került a melegítő is. Azonnal leküldött valakit a raktárba érte, és máris megkaptam az legújabb, legszebb melegítőt! Később kerestek a szövetségből a kiutalással kapcsolatban, és mondtam Lacinak, hogy vegye át. Ne nekem, hanem Noéminek! Legyen neki is! Egy leadott, használt melegítőt kaptunk... Ennyi. Nem érdemeltem meg, hogy kapjak egy normális melegítőt, ha kimegyek Amerikába.
Gabi néni: Összességében nagyon jó élmény volt!
Noémi: Nem is akartam hazajönni!
Részlet egy levélből, amelyet Dr. Kotsis Attiláné kapott a beiktatásának hírére.
Édes Gaby!
Minap küldte el Ildikó a Magyar Nemzetet. Hurrá! Nagy vagy! Büszkék vagyunk rád, mi régi kis gyatra és most már öregecske társaid. Kimondhatatlanul büszkék vagyunk rád, és veled örülünk. Hány év küzdelme, és mély, igaz szenvedése olvasható a sorok között! Gaby! Te nem csak mint sportoló, edző, hanem mint ember és keresztény is megálltad a helyedet. Drága szüleim is nagy sportolók voltak, de édesapám csak egy teljesítményre volt büszke, hogy a Monarchia idejében, körülbelül 1912-ben Bécsben az összes osztrák huszárt díjugratáson legyőzte. Megnyerte hazánk dicsőségére a díjugratást, a Kék Szalagot. Most te vagy kis csonka Magyarországunk büszkesége! Köszönjük drága Gaby!
Veled ujjongó Andreád!
Gabi néni: Ő az osztálytársam volt, és apáca lett, Ausztriában él.
Folytatása következik!
