Május 31-én ünnepelte 83. születésnapját Dr. Kotsis Attiláné, a magyar röplabdasport edzőlegendája! A hunvolley.blog egy exkluzív párosinterjúval köszönti őt, amelyet rendkívüli terjedelme miatt folytatásokban közlünk. Isten éltesse, Gabi néni, jó egészséget kívánunk olvasóink nevében is!

2010. október 20-án indult az Egyesült Államokba Dr. Kotsis Attiláné, hogy beiktassák a röplabdás Hírességek Csarnokába. Elkísérte őt fia, Havasi László, és unokája, a szintén röplabdaedző Havasi Noémi is. A hivatalos ceremónia után néhány napig még Amerikában maradt Gabi néni, és számos bemutatóedzést tartott az ottani röplabdások legnagyobb örömére, illetve megtekintette Forman József csapata, az Auburn University Tigers mérkőzéseit. A hunvolley.blog exkluzív párosinterjúja erről a néhány napról szól. A család csak és kizárólag honlapunk rendelkezésére bocsátotta az ide kattintva megtekinthető fotógalériát!

Noémi: A Hall of Fame beiktatási ceremónia másnapján elrepültünk Forman Józsihoz, aki Atlantában várt minket. Estére érkeztünk hozzájuk, a családjukhoz. Mondanom sem kell, hogy Holyoke-ban olyan idő volt, mint itthon, őszies. Amikor Atlantába érkeztünk, csizma, hosszúnadrág és kabát volt rajtunk, de ott huszonöt fok volt, és elég nagy páratartalom. Tudtuk, hogy meleg lesz, de hogy ennyire fülledt az idő, arra nem számítottunk. Nagyon aranyosan vártak minket Józsi fiai meg a felesége, csináltak barbecue-vacsorát, amit az erkélyen fogyasztottunk el.

Gabi néni: Nagyon szép környezetben laknak, az erdő közepén vannak a házak. Józsi fia, Peti tényleg nagyon aranyos gyerek, és okos! Józsi kapott az egyetemtől egy új számítógépet. Kifordítható, és a pályákat arrébb lehet tolni benne. Kézzel ír rá vagy egy tollal, egyből átteszi nyomtatottba, és máris mutatja a lányoknak. Amikor hazaértünk, nagyon lelkes volt, mert végre próbálgathatta, de nem minden ment neki. Megérkezett a fia, Józsi nagy büszkén megmutatta neki. Peti odajött, és azt mondta: ezt nem jól csináltad, apa! És pillanatok alatt megoldotta! Jobban tudta, mint Józsi, mert nekik az iskolában ilyen van!

Noémi: Másnap Jóska elment edzést tartani, mi meg ott maradtunk a családjával. Együtt ebédeltünk magyaros kaját! Rántott húst csináltunk Ágival, aztán elmentünk a meccsre. A lelátót ki-be tologatják, ott van még egy edzőpályájuk. Ők három pályán edzenek. Mi az edzők mögött ültünk a VIP-részben. Hatalmas közönség, mindenkinek mindene egyenruha mindenben. Az egyik falon ki volt téve a csapat huszonkét játékosának a fényképe. Mindenhol kamerások. Minden szett után egyből nyomtatták ki a statisztikát, és az edzők kezébe adták. Mint az amerikai tini-filmekben, vannak a beöltözött kabalaállatok, meg a pom-pom lányok a pom-pom fiúkkal. Minden időkérésnél kijönnek, és ugrálnak a nézőközönségnek, buzdítják őket! Nagyihoz oda is mentek fényképezkedni.

Gabi néni: Ott be is mutatják a vendégeket, engem is bemutattak. Amikor a lányokat bemutatják, ugyanúgy jönnek be egyenként, mint itthon, de közben kivetítik a képüket is. Vannak kis röplabdáik, a saját egyetemük színeiben, amiket a közönség közé dobálnak. A lényeg az, hogy nagyon érdekes a felépítése ott a röplabdának. Minden sport az egyetemre épül, a röplabda is. Minden egyetemnek olyan csarnoka van, hogy Budapesten ujjonganának, ha csak egy ilyet kapathatnának. A kisebb egyetemeken ötezer férőhelyes lelátó van, például...

Noémi: Két szett után tíz perc pihenő van. A pom-pom lányok meg fiúk az egyik térfélre kiraktak szuvenír-ajándékokat, kulacsot, baseballsapkát, törölközőt, pólót. A nézők lerohantak, mindannyian kaptak egy röplabdát a segítőktől, a labdaszedőktől. Egyet szerválhatott mindenki, akinek a labdája ráesett egy szuvenírre, az megkapta ajándékba. Amikor letelt a tíz perc, ezek az emberek beálltak a háló egyik oldalára, szembe egymással, és a lányok ott rohantak le a nézőtér között, és mindenkivel pacsiztak. Ez volt még az ajándékuk.

Gabi néni: A bemelegítés nagyon tetszett nekem. Szerintem hosszabb ideig tart, mint a meccs maga. De ez is a közönség miatt van. Minden csapatnál négy edző van, jönnek, és két oldalról ütik-vágják, meg ejtik a labdát, nagyon jó bemelegítést csinálnak. Gimnasztika nem nagyon van, futás se nagyon, csak büntetésből. Erről jut eszembe, ha az edzést két perccel tovább tartják, megbüntetik az edzőt, mert a játékosoknak joguk van edzésre menni, és ott a programot végigcsinálni, de tovább nem szabad. Ha külön edzést akar tartani valakinek, azt is csak úgy szabad, ha a játékos írásban hozzájárul, hogy őt külön edzhetik. Visszatérve a bemelegítésre: az egyik csapat utána elvonult, a másik maradt a pályán. A nyitásfogadást és az ütést két oldalról csinálták, ott voltak tíz percig, majd kivonultak, és jött a másik csapat az egész pályára. Ez is a közönség miatt volt. Itt a show a minden! Érdekes, hogy ritka rossz bíróik voltak. Nem elfújták a meccset, hanem rosszul vezették! Amerikába ezekhez a csapatokhoz külföldről hoznak játékosokat, rábeszélik őket. Mégis, ha egy év után nem megfelelő, akkor kirúghatják. Ebben az esetben viszont kártérítést kap.

Noémi: A meccs után visszaautóztunk Atlantába, és ott megtartottuk a nagyival az első bemutatóedzést egy katolikus gimnáziumban. Először egy könyvtárban volt a bemutatkozás, vetítettek a nagyiról egy rövid anyagot, utána a nagyi beszélt, azt meg Józsi fordította. Levonultunk a terembe, és elkezdődött az edzés.

Gabi néni: Mikor bevonultak, majd’ elájultam! Azt mondták, ne haragudjunk, ezek ennyien vannak. Na, mondom, Gabika, most aztán rögtönözni! Ötvenen voltak! Az iskolai röplabdát is jól szervezik, mert ez klub! Az iskolában klubok vannak. Persze, fizetnek. Mindenütt fizetnek. Mondtam, hogy valami extrát akarunk bemutatni nekik, de ötven gyereknek elég nehéz lesz, ráadásul ugye azt sem tudtam, hogy mit tudnak. Az egyik csoport jobb volt, amit én megkaptam. Megcsináltattam a szokásos bemelegítést, persze rövidebb formában, aztán jött néhány gyakorlat, ami nagyon tetszett nekik, csak rosszul csinálták. Szóltam az edzőnek, hogy jöjjön oda, és akkor ráütöttem a labdát. Ez nagyon tetszett nekik, hogy én ütögettem a labdát. Jöttek a gyerekek aláírásért meg kézfogásért, nagyon aranyosan megköszönték, irtó édesek voltak. Érdekesség, hogy akárhova mentünk, a szállodánkat mindig a vendéglátóink fizették. A bemutatás mindenhol megvolt, de a meccsek idején nem ülhettem a Józsiék mögötti székre, hogy ne súghassak, mert az szabálytalan lett volna!

Gabi néni: Az ellenfelek edzői is nagyon aranyosak voltak, és a meccsek után megkérdezték, hogy mi a véleményem az ő csapatukról. Mit látok ott hibát, hogy csinálnám? Nagyon sok ösztöndíjas külföldi van, az amerikai lányok nemigen kapnak ösztöndíjat, ők fizetnek, és ott röplabdáznak. Háromszáz egyetemi csapat van, ezekből a legjobb játékosokat, és azokat, akiket hazahívnak Európából, elviszik az olimpiai faluba két hónapra a nagy versenyek előtt, és ott kapnak fizetést, de csak akkor. Amerikában olyan profi klub nincs, mint nálunk. Én mondtam az elnöknek, hogy ezt tovább kellene fejleszteni, mert ha a játékosok az egyetem után is ottmaradnának, akkor saját embereik lennének, és nem kéne örökké visszacibálni őket. A diákok ott is mennek dolgozni. Volt például egy kislány, akit az apukája mindig magánrepülővel hozott oda – mert hát nem volt annyira szegény –, és elment a benzinkúthoz takarítani, hogy legyen zsebpénze, mert apuka egy fillért nem adott neki, vagy nagyon keveset. Az egyetemen mindent megkapnak, de nincs pénzük. Zsófinak, a tolmácsomnak is nagyon jól jött, hogy eljöhetett fordítani, és kapott pénzt. Józsiéknál ez másképp van, ők úgy gondolkoztak, hogy kétezer-ötszáz dollárt adnak egy hónapra kajára a lányoknak, ami azért jobb ötlet, mert annyit úgysem költenek el. Fogyasztói társadalom, ahol mindenki minden újdonságot megvesz, hiába van neki már ugyanabból négy- vagy ötfajta. Mindig kidobnak, cserélnek mindent. Sokszor mondtam is, hogy a nagy jólétben nem tudják, hogy mi az élet! Főleg az én fukar lelkemnek furcsa ez. Én nem dobok ki semmit. Engem úgy neveltek, és most is fájt a szívem, amikor láttam, hogy ők dobálják ki például az ételmaradékot. Belekóstol, nem jó, kidobja. Mindenkinek fontos a biznisz, az üzlet, de amellett tékozolnak és pazarolnak.

Gabi néni: Amerikában nem kell edzői papír. Mindenki tevékenykedhet edzőként, aki valaha röplabdázott, vagy csak megnézte a röplabdát. A főnökük csak megnézhette, mert szerintem annyira nem értett hozzá, azért is vett maga mellé jó edzőket, egy brazilt meg egy magyart. Hiába mondták a vezetőedzőnek, hogy mit csináljon, ő azt csinálta, amit akart, mert ő a vezér, ő adja a fizetést, szinte csak ő szólhat a játékosokhoz. Józsi mondta, hogy neki itt másodedzőként elég nagy tere volt, mert máshol jóformán nem is szólhat a játékosokhoz. A lányok a szponzor emblémájával ellátott bemelegítő-pólót viselték, ezek náluk maradtak, és még én is kaptam belőle kettőt. Bemelegítés után kivonultak és átvették a rendes mezt. Még az edzők is átöltöztek! Kötelezően szürke nadrág, kék felső a másodedzőknek, szürke nadrág, fehér kiskabát a vezetőedzőnek.

Gabi néni: A vezetőedző sokszor reklamált, sokszor joggal, sokszor nem joggal. A másodbíró odament, és fél óráig megbeszélte vele a dolgokat, nem sárgalap, meg fogd be a szádat! Beszélgettek! A vezetőedzőt tényleg nem értettem. Először is minek kell mindenképpen kihasználni a tizenkét cserelehetőséget? Én cserepárti vagyok egyébként, de nem ész nélkül. Nincs kreatív gondolkodása. Ha lehatározta, hogy márpedig ő abban a sorrendben lecseréli a kezdőket, akkor nincs kecmec, ezt végre is hajtja. Nem élte a röplabdát! Én elmentem, minden edzést is megnéztem, ha már ott voltam. Az egyik gyakorlásról az edzők késtek, mert odakint tárgyaltak, szokás szerint ment a megbeszélés. Én bent ültem a teremben, a lányok boldogan elkezdtek játszani a három pályán. Végre nem volt ott az edző, gondolom, örültek neki. Miután bejöttek az edzők, a vezetőedző tartotta a bemelegítést, amely labdagyakorlatokból állt. Olyan primitív gyakorlatokkal kezdte belemelegíteni a már bemelegített csapatot, amiket én most a nyolcévesekkel csináltatok. Ezért mondom, hogy nem kreatívak. Ha nálam annak idején ilyen előfordult a válogatottnál, akkor rájuk néztem, és mondtam, hogy mit csináljanak még azok közül, amiket biztosan nem csináltak még, de hagytam. Ha nem ment az a gyakorlat, akkor én mást csináltattam. Ez az edző abban volt egészen kreatív, hogy rettenetesen rosszul cserélt. A csere mindig rizikós. De ő fölkészült rá, és ha kellett, ha nem, cserélt. Egy edzőnek nagyon kell figyelnie az ellenfelet! Arról nem beszélve, hogy folyamatosan csinálták azokat a ragyogó táblázataikat! Csöpögött a nyáluk a mindenféle táblázatoktól. Egy kis idő múlva kérdeztem Józsitól, hogy miért csinál ezeknek a lányoknak taktikát, ha nem tudják megoldani? Azt mondja, magát kell fedeznie ezzel. A főedző ehhez sem értett nagyon, de el volt bűvölve, hogy kapott ilyen táblázatokat.

Gabi néni: Sok az üresjárat náluk például, az edzésen is. Meglehetősen rosszul sáncolt a csapat, ez a statisztikából is látszott, pedig a lányok magasak! A főnök mindig kikérte a véleményemet, és nagyon bólogatott. Meséltem neki, hogy én mit mondtam a lányoknak, annak idején, különböző helyzetekben. Egyszer csak hallom ám – mert ő szépen beszélt angolul –, hogy elmondta szó szerint a lányoknak, amit én neki mondtam! Hát én neki mondtam, nem a lányoknak! Nekik ezt átdolgozva kellett volna átadni. Szóval ezért mondom, hogy nem egy nagy ész... Jóindulatú, de a röplabdához nem ért. Egyébként Magyarországra akar jönni kávézót nyitni! Nem szegény... Nehéz azért, mert itt vannak már egy páran, akiknek kávézójuk van, és nem beszélve arról, hogy Amerikában ritka rosszak a kávék, mondtam neki, hogy olyat ne hozzon, mert mi szeretjük a kávét, de nem ezt! Ezek az amerikaiak a tyúkot és a csuszit nagyon jól ütik, vagy kiadják a labdát négyes helyre. Kész. Kerülőst nem, egylábast nem. Mondtam Józsinak, hogy ha ő ott meg akar élni, azt tanítsa meg nekik, amiket ők nem tudnak. Én is azt csináltam! Így nem tudsz rivalizálni, mert a többi egyetem még jobb játékost fog odahozni, és csak ezt játsszák.

Gabi néni: Mondtam, hogy a kettes helyen sokkal többet kellene támadni, kiskiemelt magam mögött, és egy csomó kerülőst. Noémivel megmutattuk, hogy milyen figurák vannak. Itthon nem voltak rá kíváncsiak, ott igen. Még meg is kérdezték, hogy mi a véleményem a csapatukról, és mit csináltam másképp. Például nem tudnak blokkról kiütni, tehát technikai fogyatékosságaik vannak. Mindig nagyobbat akarnak ütni, de vonalra csak egy ember tudott támadni. A balkezest én beljebb hoznám, és odaüttetném, mondtam nekik. Volt egy félnéger kislány, aki nagyon jól fogadott nyitást, és nagyon jól, energikusan ütött. Ő ütött egyszer átlóban, és egyszer vonalat. A többiek sablont ütöttek állandó jelleggel. Már rajta volt a nagy tábla, hogy ezt fogom ütni, nem beszélve arról, hogy a tyúkot és a csuszit a hármasról nekirohanva ütötték. Mondtam, hogy ezeknek váratlannak kellene lenniük, ha ott robog, akkor mindenki ott van, és tartja a kezét. Amikor a legutolsó meccsükön, amit mi láttunk, kikaptak, mondtam Józsinak, hogy ne haragudjon, de a másik csapat edzője jobb volt, mint az ő edzőjük. Amikor bementünk, Laci még mondta is, hogy itt majd lesz keresnivalójuk Józsiéknak, mert kicsik vannak az ellenfélben. Volt négy magas lány is, de ők nem ütöttek olyan jól, amilyen magasak voltak. Viszont marha jól sáncoltak, és állandóan három liberó volt hátul.

Folytatása következik!

Címkék: amerika usa röplabda kotsisné

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr442950677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása