Csodával határos módon 2008 után a Vasas női csapata idén ismét jelezte indulási szándékát a nemzetközi kupasorozatban. Az Újpesti TE mellett tehát az óbudaiak is megmutathatják tudásukat a Challenge Kupában.
 
A magyar bajnokság ezüstérmeseként a nemrég lezárult bajnoki szezonban is lett volna lehetősége a Vasasnak a nemzetközi szereplésre, ám ez különböző okok miatt meghiúsult. Most azonban úgy tűnik, ismét minden feltétel adott ahhoz, hogy Európában is megmérettesse magát az együttes.
 
A Vasas legutóbbi próbálkozása emlékezetesre sikerült, hiszen 2008 őszén a másik magyar indulóval, a Betonút-NRK-Nyíregyházával hozta össze a csapatot a sors az első fordulóban, és a hazai (Fáy utcai) 3:1-es vereség után hiába nyert idegenben 3:2-re, szabolcsiak jutottak tovább, majd az idei aranyérmes azerbajdzsáni Azerrail Baku legyőzésével meneteltek végül egészen a legjobb 16-ig.
 
Magyarországnak – a Nyíregyháza három évvel ezelőtti menetelésének is köszönhetően – jelenleg 29 pontja van az Európai Röplabda Szövetség (CEV) ranglistáján, ami két Challenge Kupa-indulást érő helyet jelent. Alapesetben ez a bajnokot és a bajnoki második helyezettet illetné, ám a BSE-ről köztudott, hogy soha nem vállalja a nemzetközi indulást (most, amikor a klub léte a tét, pláne nem), így a Vasas mellett idén a bajnoki harmadik Újpest kapta meg a magyar szövetségtől a lehetőséget a nevezésre. Az már más kérdés, hogy az európai szövetség elfogadja-e az UTE indulási szándékát. Bár a hazai szövetség támogatását élvezik, egyáltalán nem biztos, hogy a CEV áldását adja a dologra.
 
A Challenge Kupa nagy előnye, hogy az előzetes hírek szerint a CEV törekszik arra, hogy legalább az első körben költséghatékony legyen a csapatok számára a megmérettetés, így könnyen elképzelhető, hogy környékbeli ország csapatát kapja majd a Vasas. Az óbudaiak adott esetben akár az UTE ellen is pályára léphetnek! Persze, ha a tavalyi csapatlistát nézzük, az bizony nem erről árulkodik, hiszen az első körben találunk norvég, ciprusi, két azeri és egy máltai csapatot is!
 
Az indulók végső névsora csak később lesz publikus, hiszen a nevezéseket az európai szövetségnek is el kell bírálnia. Bár a sorsolásnak pontos dátuma még nincs (valószínűleg valamikor június második felében kerül rá sor), a pontos játéknapokat már most lehet tudni. Ennek értelmében az első forduló első meccsére október 8-9-én, a visszavágókra október 15-16-án kerül sor.
 
További információk a Challenge Kupáról itt, itt és itt találhatóak!
 
(forrás: vasasvolley.hu)

Címkék: röplabda challenge vasas cev

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr602926606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása