Egy év után távozik a Kalo-Méh-Kecskeméti SE férficsapatának edzője, Karagics Mátyás. A helyét a régi-új szakember, Gyurkó Sándor veszi át. Karagics azt mondta, egy kicsit elfáradt, és tanári munkáját is nehezen tudta összeegyeztetni a felnőtt csapat edzéseivel, meccseivel.

„Lejárt a szerződésem, és úgy döntöttem, hogy hiába marasztaltak aszakosztály vezetői, nem hosszabbítok – mondta Karagics Mátyás. – Január-februárban éreztem, hogy fáradok, nehezebben tudok regenerálódni egy-egy meccs után. Az iskolai munka is egyre inkább igénybe vett, hiszen a testnevelői teendők mellett osztályfőnök is vagyok, valamint edzem a Katona József Gimnázium röplabdacsapatait. Nincs bennem semmi tüske, sőt nagyon büszke vagyok a csapatommal elért idei eredményekre, de képtelen vagyok a napi tanári feladatok mellett az élvonalbeli gárda szakmai munkáját is tökéletesen elvégezni.”

A kispadra újra Gyurkó Sándor ül le, aki korábban a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmes volt az alföldi csapattal.

„Az elmúlt egy esztendőben kizárólag az iskolai röplabdacsapattal foglalkoztam – mesélte Gyurkó. – Bejutottunk a diákolimpia országos döntőjébe is. Nem mondom, hogy nem éreztem jól magam, hiszen többet törődhettem a tanítványaimmal, kevesebb volt a napi feladatom. Ám azt is be kell ismernem, hiányzott a felnőtt csapat, a komolyabb szakmai kihívás. No és az az egy lépcsőfok, amelyiken nagyon szeretnék egyszer túljutni! Nem lesz könnyű összehangolni a tanári munkámat a szakmai igazgatói feladatokkal, de remélem, sikerül. Az iskolaigazgatóm azt mondta, hogy mindenben segít, hiszen az intézménynek is nagy megtiszteltetés, hogy az egyik tanárát ilyen komoly feladatra kérik föl.”

A közeljövő feladata lesz a felkészülés menetrendjének elkészítése és a következő évad csapatának kialakítása.

(forrás: kesport.hu)

Címkék: kecskemét röplabda karagics extraliga gyurkó

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr762919062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása